Erdei közjáték

Napsütéses májusi reggel volt. A Pilis sajnos gyorsan fogyatkozó öreg állományú erdeinek egyikében járva figyeltem fel az örvös légykapók sűrűn ismételt vészhangjaira. Aztán az ösvény egyik kanyarulata után már azt is láttam, mi hozta ekkora izgalomba őket. Az egyik, már száraz öreg tölgy törzsében, talán 7-8 méter magasan odú sötétlett. Ezt a lakást szemelte ki magának a légykapó pár, melynek így május vége felé éppen fiókái lehettek. Az üreg bejáratánál azonban most egy tarka tollú kapaszkodott, és véső alakú csőrével a nyílást igyekezett tágítani. Az odút évekkel ezelőtt a veréb nagyságú kis fakopáncs készíthette, jóval nagyobb rokona, bárhogy próbálkozott is, nem fért be rajta. A nagy fakopáncsról valószínűleg kevesen tudják, hogy a kéreg alól kivésett rovarlárvákon és a levelekről gyűjtött hernyókon kívül alkalmilag madárfiókákat is rabol. Ha nyílt fészekre bukkan, onnan hordja el az erdei pinty vagy az énekes rigó kicsinyeit, de mint ügyes ácsmester, a szűk nyílású üregekből vagy a mesterséges fészekodúkból is ki tudja szedni a cinege- vagy légykapó fiókákat.

A lombok között beszűrődő napsugarak aranyló foltokat rajzoltak az avarra, de az egyébként oly békés erdőben, itt a vén tölgy körül mégis feszültség vibrált. A légykapók ugyanis nem hagyták annyiban a dolgot, és dühösen támadták a törzsön kapaszkodó, fekete-fehér tollruhás, tarkóján piros foltot viselő madarat. Különösen a fehér nyakörvvel ékes hím volt nagyon aktív. Egy magasabb ágról zuhanórepüléssel, hátulról vágott a nála jóval nagyobb madárra, de az, bár a fejét mindig behúzta ilyenkor, nem mutatott hajlandóságot a távozásra. Folytatta a vésést, de közben egyre nagyobb szüneteket tartott, és gyanakodva figyelt felém.

Elhatároztam, hogy segítek a légykapóknak. A harkály érje be a hernyókkal és a kéreg alól előbányászott lárvákkal. Néhány lépéssel közelebb mentem, mire a fakopáncs hangos "csikk" kiáltással és valószínűleg bosszúsan elröpült. A légykapó pár azonban nem nyugodott meg, továbbra is izgatottan röpködött az ágakon az odú körül. Most tőlem féltették a fiókákat. Olyan szívesen odakiáltottam volna nekik, hogy nincs mitől tartaniuk, de inkább továbbmentem. A féltő hangok még kísértek egy darabig, majd fokozatosan ritkulni kezdtek, s végül teljesen elhaltak.

Délután ugyanarra jöttem visszafelé. A légykapók etettek, szorgalmasan hordták a pókokat és rovarokat az odúba. Néha egy száraz ágról indulva a levegőben kapták el a zsákmányt, máskor a levél fonákján lapuló hernyót emelték le könnyed csőrmozdulattal. Sűrűn fordultak, néha egymást váltották az üregnél. Az örvös légykapók hazai vizsgálatok szerint naponta 700-900 alkalommal etetik fiókáikat. Vártam, hogy jöttömre újra riasztani kezdenek, de semmi sem történt. A forgalmas turistaúton megszokták az embereket, és a harkály nélkül már nem tűntem veszélyesnek számukra.

Valamivel odébb egy másik tojót vettem észre. Eleség volt a csőrében, párját hiába kerestem. Az örvös légykapóknál nem ritka a többnejűség, amikor a hím két tojóval is kapcsolatot tart. Az ilyen "bigámista" madár persze jókora többletmunkát vállal, hiszen mindkét revirt védelmezni kell, és mindkét odúnál segítenie kell, az etetésnél is. Még figyeltem egy ideig a szorgalmas madarakat. A harkály nem mutatkozott, és remélem később sem tért vissza a hat-hét légykapó fiókával teli üreghez.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu