Pápai krémes - Wadowicében

Ki ne szeretné megmutatni kincseit barátainak. Én is így vagyok ezzel. Egyik személyes kincsem Lengyelország szeretete és valamelyes ismerete. Diákként, a hetvenes, majd újságíróként a nyolcvanas években sokszor megfordultam az országban. Hazaszeretetből, vallásosságból, civil kurázsiból, és nem utolsósorban magyar történelemből sokat tanultam tőlük. S szomorúan tapasztaltam, hogy a fiatalabb nemzedékeknek már nincs "viszonyuk" ehhez a kedves országhoz. Ezért elhatároztam, hogy megmutatom az én Lengyelországomat. Templomunk kórusa évente egyszer zarándokútra indul. Javaslatomra az idén Dél-Lengyelország volt az úti cél. Lelkivezetőnek sikerült megnyernem egy lengyel verbita atyát, aki két éve hazánkban működik.

Zarándokcsapatunk nemben és életkorban egyaránt vegyes volt. Többségük nem járt korábban Lengyelországban. Odafelé a buszban ismerkedésre használtuk fel az időt: a lelkivezetőnkkel, Gergely atyával, és utunk állomásaival. Még itthon kiosztott témákról hallottunk kiselőadásokat: lengyel-magyar történelmi kapcsolatok, a pálos rend, Czestochowa, a pápa stb.

A pápa szülővárosának plébániatemplomában nagy tapsot kaptak...

A Fekete Madonnának, Lengyelország királynőjének otthont adó kegyhelyen, a kegykép kápolnájában Gergely atya szentmisét mutatott be, és a kórus is megmutathatta tudományát. Az utolsó percben érkeztünk a félóránként kezdődő szentmisék közül számunkra fenntartott időpontra. A mise után elfoglaltuk szállásunkat a Krisztus Vére missziósrend lelkigyakorlatos házában, megvacsoráztunk a II. János Pálról elnevezett kegyhely melletti zarándokétkezdében, majd visszatértünk a czestochowai Szűzanya templomába, hogy jelen lehessünk a kegykép "bezárásának" ünnepélyes pillanatainál. Este kilenckor ugyanis a Szűzanya pihenni tér. Közben többször elhaladtunk a kolostorerőd tövében felállított hatalmas, térdelő Wyszynski-szobor és a pápa szüleit ábrázoló szoborpáros előtt. Így róluk is szólhattam. A pápa édesapjáról, aki az Osztrák-Magyar Monarchia katonatisztje volt, a korán elvesztett édesanyáról és a nagy prímásról, akinek életútja sokban hasonlít a mi Mindszenty hercegprímásunkéhoz, és sokban különbözik is attól.

Másnap reggel egy magyarul tudó pálos szerzetes fogadott minket a kolostor múzeumában, és tájékoztatott e kegyhely sajátosságairól. "Itt nem voltak jelenések, különleges kinyilatkoztatások - mondotta -, ide a kegykép által megszemélyesített Szűzanya miatt jönnek a zarándokok, évente több mint négymillióan. Jönnek pedig azért, hogy a kegykép előtt imádkozva megváltozzon életük, és több, igazabb emberként távozzanak." Marian atya, aki korábban Pécsett is működött, azt is hangsúlyozta, hogy e kegyhelyet a magyar pálosoknak köszönheti a lengyel nép. A márianosztrai pálosok alapították ugyanis a kolostort, akiket épp a kegykép őrzésére hívtak ide sok száz évvel ezelőtt.

A kolostor múzeumában és kincstárában sok magyar emlékkel találkozhattunk. Szent István és Imre hatalmas portréival, a magyar királyok tablószerű arcképcsarnokával, a pálosokat alapító Boldog Özsébbel, az István királlyal egyszerre szentté avatott Zobor-hegyi remeték arcmásával, Báthory István harci kardjával stb. Vagyis itt már érzékelhető volt, ami később Krakkóban napnál világosabb lett, hogy a magyar múlt szerves része a lengyel történelem, és viszont.

A közelmúlt lengyel eseményeinek dicsőséges lenyomataival is ismerkedtünk. Lech Walesa hatalmas "szűzanyás" tollával, amellyel 1980-ban aláírta a Szolidaritás hivatalos megalakulását elismerő dokumentumot, a mozgalom jellegzetes zászlajával, a munkásvezér Nobel-díjával. S közben igyekeztem "háttérinformációkkal" is szolgálni zarándoktársaimnak: itt, e kolostor előtti téren misézett több mint egymillió hívő jelenlétében 1979-ben a frissen megválasztott lengyel pápa, és szentbeszédében eszmeileg megalapozta az emberi jogokat, a vallásszabadságot, az emberi szolidaritást zászlajára tűző és hamarosan győzedelmeskedő Szolidaritás szakszervezeti mozgalmat, amely végül is jelentős mértékben hozzájárult a szovjet birodalom összeomlásához. Vagyis a pápa nélkül nem lett volna Szolidaritás, és a Szolidaritás nélkül jóval tovább tarthatta volna magát a szocialista világrendszer. Beszéltem arról is, hogy a kegykép tisztelete a lengyel nép egységének, megmaradásának nemcsak szimbóluma, hanem kimeríthetetlen erőforrása is, immár sok évszázada. Hogy a lengyel egyház és templomai a lengyel nyelvnek és a nemzeti gondolatnak egyetlen menedéke volt jó százhúsz évig, amikor a szomszédos idegen hatalmak megszüntették, feldarabolták a lengyel államot. S hogy a kegykép többször is fontos szerepet kapott a történelem során. Többek között a már említett Wyszynski hercegprímás jóvoltából. A lengyel kereszténység 1966-os millenniumára készülve a prímás kilenc éven át tartó előkészületi időszakot hirdetett meg az ötvenes évek végén. Ennek részeként a Fekete Madonnát körbe akarták vinni az országban. A kommunista hatóságok azonban a tömegdemonstrációktól félve nem engedélyezték az "akciót". A lengyel egyházfő erre úgy határozott, hogy az országjárást megtartják - egy üres képkerettel. Mondanom sem kell, hogy a kép hiánya legalább akkora tömegeket vonzott, mint a kegykép: hiszen a "rabságra ítélt" kegyképet tisztelték az üres keretben, amely az egész lengyel nép saját rabságát fejezte ki.

II. János Pál pápa szüleinek szobra Czestochowában

Czestochowában tehát sikerült megéreztetni a fiatalabb korosztályhoz tartozó zarándokokkal is, hogy itt, Lengyelországban rólunk is szó van. Hogy nemcsak a történelmi múlthoz találunk itt ösvényeket, hanem a közelmúlthoz is, hiszen ami itt a kommunizmus alatt és ellen történt, az értünk is történt, mint ahogy a magyar ötvenhat sem kizárólag magyar ügy volt.

Itteni szállásunk egyébként a Jerzi Popieluszko atya utca és a II. János Pál sugárút kereszteződésében volt. Ez alkalmat adott arra, hogy a fiatal vértanúval is "megismerkedhessünk".

S az otthont adó lelkigyakorlatos ház szerzetesrendje is újdonság volt számunkra. A Krisztus Véréről nevezett rend a verbitákhoz hasonlóan miszsziós rend, amelyet alig két évtizeddel korábban honosított meg Lengyelországban egy német pap. Igen sok hivatásuk van, csupa életerős fiatal. De a lengyel verbita rendtartomány sem panaszkodhat. Nyolcszázan vannak, évente ma is 15-20 újmiséssel. Közösen el is gondolkoztunk azon, hogy vajon nálunk miért csak éppen csordogálnak a papi, szerzetesi és azon belül a missziós hivatások, miközben Lengyelországban jócskán teremnek ilyenek. Ezen ellentmondás hozta hazánkba Gergely atyát is, aki Afrika helyett a keményebb magyar földet választotta missziós hivatásának terepéül.

Utunk további három éjszakáját Krakkó közelében, a pápa által annyira kedvelt másik kegyhelyen, Kalwaria Zebrzydowskán töltöttük. Ezen a négyszáz éve alapított kegyhelyen a ferencesek a kolostorukat körülvevő hat négyzetkilométeres hegyes-dombos területen hatvan kis templomot és kápolnát állítottak fel: mindegyik Jézus és a Szűzanya életének egy-egy állomását jeleníti meg. Bebarangolásuk napokat vesz igénybe, külön "turistajelzések" vannak: Mária útja, Jézus útja, amelyek időnként találkoznak, időnként szétválnak, de ugyanoda vezetnek.

A lengyel "Szentföld", Kalwaria Zebrzydowska

A kegyhely mostanra teljesen megújult, több mint hatszáz zarándoknak tud egyszerre szálláshelyet nyújtani. Szükség is lesz rá, mert a jövő hónapban a Szentatya is lakója lesz, és mint egy helybeli szerzetestestvértől megtudtuk, a mi épületszárnyunk a biztonsági őröké lesz...

Utunk következő állomása Krakkó volt. Erről bővebben nem írok, mert ez a legismertebb magyarok által látogatott lengyel város. Csak annyit, hogy három magunkkal vitt nemzeti színű szalagos koszorúnk egyikét a királyi várban lévő székesegyházban nyugvó Szent Hedvig lengyel királyné, a másodikat pedig a szintén itt nyugvó Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király kapta. A Báthory-kriptában nem mi vagyunk az elsők: roskadásig tele volt a szarkofág magyar mementókkal. Felkerestük továbbá a nemzeti hősként tisztelt Pylszudski marsall sírhelyét is, mert plébániánk utcája egykor az ő nevét viselte, és emléktáblája ma is látható a budai Apor Vilmos téren.

A pápai krémest hirdetik

Vasárnap, a kilenc órai szentmisére a pápa szülővárosának plébániatemploma várt minket. A kórus kitett magáért. A szentély és a hajó találkozásánál őrzött pápaportré alatt énekeltünk, melyért hálából a hívektől a szentmise végén a templomban vastapsot kaptunk. A plébános a hívek előtt elmondott köszönő szavaiban így fogalmazott: "Ez a kórus nem szerepelt, hanem imádkozott". Kaptunk is tőle egy kis borítékot, amelynek tartalma igen nagy meglepetést okozott mindenkinek. Krémes-kuponok voltak benne.

II. János Pál pápa, amikor legutóbb szülővárosában, Wadowicében járt, sok személyes emléket is felelevenített. Többek között említést tett arról is, hogy gyermekkorában a vasárnapi mise után édesapja gyakran elvitte a templom mögötti cukrászdába, ahol kiváló krémest készítettek: "Olyan finom volt, hogy ízét mai is pontosan fel tudom idézni..." És igaza volt a Szentatyának. Ellenőriztük.

A pápa által híressé tett kis cukrászdában lehetett a kuponokat beváltani. Előbb azonban a templomtól szintén nem több mint száz méterre lévő pápai szülőházat kerestük fel, ahol harmadik koszorúnk is megtalálta rendeltetési helyét. Nemzeti színű szalagján ez állt: A Felső-krisztinavárosi Plébánia énekkara - Budapest.

A múzeumnak berendezett szülőház szobái a pápa életútjának egy-egy szakaszát mutatják be. A krakkói érsek koráról szóló helyiségben helyet kapott síléce, síbakancsa és kenuevezője is. Az utolsó előtti teremben pedig az életút egyes fejezetei színek szerint. Egymás mellett sorakozik Karol Wojtyla kápláni fekete reverendája, lila püspöki viselete, a kardinális bíborszínű és a pápa fehér reverendája.

Ezután következett a krémes, amely valóban "menynyei" volt. A sütemény nagy karriert futott be azóta, hogy a pápa beszélt róla. A cukrász szerint a világ minden tájáról érkeznek ide zarándokok, és mindenki meg akarja kóstolni a süteményt, amely laposabb, de nagyobb, mint az idehaza ismert krémes, és az omlós tészta közötti krém is zamatosabb. Ez tehát a "pápai krémes", lengyelül kremówki papieskie.

Utunk záróeseménye a wieliczkai sóbánya megtekintése volt. Ez sem csak ipartörténeti különlegesség, hanem Árpád-házi Szent Kinga eleven tiszteletének tanúbizonysága is. A hét évszázadon át művelt bánya, amely a lengyel királyok egyik fő jövedelemforrása volt, neki köszönheti létét. Kinga a magyarországi Máramarosból hozta az első bányászokat. A hercegnő ezen útja alkalmával az erdélyi bányában elveszítette kedves gyűrűjét, amelyet a hagyomány szerint később itt, Wieliczkán, az első kifejtett sótömbben találtak meg a bányászok.

Verbita vezetőnk révén utunk során nemcsak Lengyelországgal ismerkedtünk, de élményteli, hiteles bevezetést is kaptunk missziológiából. Zairei allelujákat tanultunk, amelyektől hazafelé már majd szétrepedtek a busz ablakai.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu