Átvilágítás vagy elsötétítés?

Az egyházi ügyekért felelős új szocialista államtitkár, Szalay István hivatalba lépése előtt - mint egy napilapnak adott nyilatkozatában olvasom - konzultált valamennyi történelmi egyház vezetőjével, és részükről jóindulatot és együttműködési szándékot tapasztalt. Azt hiszem, ez a természetes. Miért lennének "rosszindulatúak"? Az a normális, ha az egyházi vezetők, egyházuk és az ország érdekében készek a mindenkori hatalommal együttműködni mindazon kérdésekben, amelyek mindkét felet érintik, szem előtt tartva egyházuk elveit, előírásait és érdekét. E találkozók során felmerült azonban egy kérdés, amely "határeset"-nek tűnik, vagy inkább határ-, illetve hatásköri túllépésnek a kormány részéről. A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról szóló, a kormány által elkészített törvényjavaslat ugyanis az átvilágítási kötelezettséget az egyházi vezetőkre is ki akarja terjeszteni.

Ehhez a kormánynak nincs joga. Egyszerűen azért, mert az egyház nem az állam intézményeinek egyike. A tervezett átvilágítás tehát beavatkozás volna az egyházak belügyeibe, amely ellenkezik az állam és az egyház szétválasztásának a kormány által is elfogadott elveivel.

Az államtitkár azt tapasztalta, hogy e tervet az egyházak "mérsékelt lelkesedéssel" fogadták. Azt hiszem, hogy ez a kifejezés ebben az esetben valójában a nemtetszés finomkodó megfogalmazása. Érthető, hogy az új államtitkár rögtön e nyilatkozatában megosztja velünk "magánvéleményét" is, miszerint ő szerencsésebbnek tartaná, ha az egyházak esetében az átvilágítást önkéntessé tennék. Akkor azonban az egésznek nincs sok értelme, mert az egyházi vezetők eddig is átvilágíttathatták magukat. Volt, aki meg is tette.

Az államtitkárnak tehát más a véleménye, mint az őt felkérő kormánynak. E problémán azonban - úgy tűnik - túlteszi magát, mert különben nyilván nem vállalta volna el a felkérést. Megjegyzi, hogy ha a Parlament nem az ő magánvéleménye szerint dönt, akkor "az egyházak is kötelesek lesznek eleget tenni a törvénynek". Valószínűleg így is lesz.

Miért káros ez a tervezet? Mert célja az egyházak lejáratása, az átvilágítás általi elsötétítése. Annak remélt nyilvánvalóvá tétele, hogy az egyházak sem voltak jobbak a "Deákné vásznánál". Pedig jobbak voltak. Az egyháziak minden nyomorúsága, megaláztatása ellenére. Akármilyen eredménye is legyen az átvilágításoknak!

A most hatalomra került erők politikai elődei miatt az egyházak és a hívő milliók ebben az országban rengeteget szenvedtek. Négy és fél évtizeden át a teljhatalmú politikai rendőrség és az egyházügyi hivatal gépezete papok, szerzetesek, világi hívek ezreit alázta meg, zsarolta és sanyargatta szűnni nem akaró "éberséggel". Ennek következtében természetesen voltak, akiket sikerült beszervezni. Többségük azonban akkor is áldozat volt, ha ügynökké tették. Nem ők, hanem a sanyargatók, az akkori hatalom és pribékjei az igazi bűnösök. Nekik és utódaiknak nincs joguk a saját maguk alakította múltban, áldozataik életében vájkálni, őket pellengérre állítani.

Nem akarok senkit felmenteni. Nem is tehetném. Nem az én dolgom. S természetesen a történelem engem is érdekel. Nem vagyok azonban kíváncsi a személyiséget megnyomorító vészkorszakok szomorú személyes titkaira. Mert meggyőződésem, hogy sem én személy szerint, sem a hívők közössége, sem az ország egésze nem gazdagodna azokkal a szomorú tényekkel - vagy sok esetben féligazságokkal - amelyek felszínre kerülnének. Ha pedig nem ez a célja a tervezett törvénynek, akkor le kell venni a napirendről.

Világítsák át a közhatalomban szerepet vállalókat, az állami tisztviselőket, és a véleményformálás műhelyeiben dolgozó újságírókat stb. De az egyházakat hagyják ki ebből. Illetve bízzák rájuk saját életük alakítását, megtisztulási igényük eszközeinek megválasztását.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu