(ezerötszáz gyors)

Önbecsülés

Jókora hátizsákkal, gyalog érkeztem a pályaudvarról az európai katolikus lapkiadók konferenciájára - akkori főnököm helyett. Kissé kiríttam a BMW-vel és Volvóval a ház elé gördülő sajtócézárok közül. A német és a francia előadó egy-egy órát beszélt, én a hátizsákból elővarázsolt öltönyömben tíz percet kaptam - ennyi érdeklődés mutatkozott 1990 tavaszán a magyarországi helyzetjelentés iránt, amely akkor még érdekesnek számíthatott volna. Vagy bennem volt a hiba? Kissé szorongtam nyelvtudásom tökéletlensége miatt, nem is nagyon bántam, hogy nem tölthetek több időt a pódiumon. A nálunk sokszorosan kisebb ország, a vendéglátó Luxemburg képviselője körülbelül másfél órán át ecsetelte helyzetüket. Jóval kisebb sajtópiacuknak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint én te(he)ttem a miénkkel kapcsolatban.

Irigykedve szemléltem ezt az önérzetet. Aztán a várost járva megértettem valamit. A katedrális közelében, egy reneszánsz stílusú ház zárt erkélyén láttam a falba vésve egy feliratot: "Azok akarunk maradni, akik vagyunk". Az 1500-as években kerülhetett oda, amikor mi karddal és ágyúval küzdöttünk a megmaradásért. Azóta nálunk sok minden történt: megszállattunk különféle hatalmaktól, erre-arra tájékozódva-barátkozva-alkalmazkodva kerestük a "kisebb rosszat" (az ebbéli igyekezetben olykor egymás torkának esve), tankönyveinkben hazánk fiai ostorozták a nemzetet, és szólítottak fel rá, hogy "vigyázó szemünket" Párizsra, Berlinre, Moszkvára, Brüszszelre vagy Washingtonra vessük éppen.

Jó volna, ha két McDonald´s és shoppingcenter között a magyar házfalakon mi is olvashatnánk egy kis magyar bátorítást. Mert az ad önbecsülést egy népnek, ha nem másokra szeretne, hanem önmagára tudna és akarna végre hasonlítani.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu