Illés Sándor

Az ötödik bukta

A harangszó mindig emlékeket idéz fel bennem. Akkor is, ha hajnalonta álmomból ébreszt, akkor is, ha délelőtti misére hív. Régi esküvőkről mesél, könnyes temetéseket idéz. A déli harangszó pedig a mama ebédjeire hív. Ülünk hárman az asztalnál a konyhában, s látom magam előtt apám mozdulatát is, ahogy a levest kanalazza.

Eszembe villan az is ilyenkor, hogy gyermekkoromban gyakran én vittem harangszóra az ebédet az aratóknak, amit szüle főzött. Ahogy bekötözte az asztalkendőbe, azonmód sietve elindultam, és szedtem gyorsan a lábamat, nehogy kihűljön, mire a mezőre érek.

Fél óra alatt kikocogtam az ebéddel a határba, ahol apám vágta kaszával a rendet, a mama meg a markot szedte a nyomában. Hogy utamat megrövidítsem, rendszerint átvágtam a cigánybarai réten, kikerülve a csorda kormosnyakú bikáit. Azoktól nagyon féltem, mert magasra tartott fejjel, szobormereven vigyázták a legelő teheneket, s olykor fel-felbődültek.

Egy aprócska ér szelte át a legelőt, szétfolyt tócsáiban a nap nézegette magát, és Szilák Pista, a falu bolondja áztatgatta a lábát. Meleg nyári napokon rendszerint a fűzfák alatt ült, dudorászott magában, várta, hátha valaki megáll majd vele beszélgetni. Szilák Pista megtermett, erős ember volt, pirospozsgás, de munkakerülő, henye. A falu nyakán élősködött, itt-ott kikaparták neki a maradékot a parasztasszonyok. Jó az a bolondnak!

Sose felejtem el ezeket a régi ebédhordó utakat. Olyan csend borult ilyenkor a határra, hogy hallani lehetett a kalászban a szemek percegését. Csak a fürjek pitypalattyoltak riadtan, kicsinyeiket menekítve a tojók az éles kaszák fenyegetése elől.

Amint kiértem az ebéddel, a mama nyomban tálalt is, a leves még meleg volt. Apám friss vizet húzott a kútból, és a vödörből meregetve a vizet, meglocskolta az arcát. Emlékszem, nagy szelet kenyereket kanyarintott a cipóból. Az ég felhőtlen volt, szikrázott a nyár, a mama a nagy akácfa hűvösében osztotta szét az ebédet. Nagyon magasan héja körözött, mintha állna a levegőben, percekig nem rezzent a szárnya. Vajon mit láthatott?

Hacsak tehettem, útközben megálltam Pista mellett, hogy váltsak vele néhány szót. Ő mindig megkérdezte: "No, mi jót viszel az aratóknak, te gyerek?" Azt hiszem, minden gyerektől ezt kérdezhette, s azért ácsorgott a fűzfák alatt is a kanyargó gyalogösvény közelében, hogy ezt megkérdezhesse. Olykor ellenőrizte, igaz-e a válasz. Néha bele is kóstolt az ételbe.

Egy alkalommal az én edényeim fölött is szemlét tartott. Intett, hogy üljek mellé. Aztán kioldozta a szüle által gondosan bekötött batyut, és belekukkantott a kékzománcos fazékba.

- Húsleves! - mondta összecsípett szemmel, sóváran. "De régen ettem már húslevest, te gyerek. Engedd, hogy megkóstoljam!"

Választ se várva előkotorta zsebéből pléhkanalát, amelyet mindig magánál hordott, és megkavargatta az aranyló húslevest. Evett is belőle néhány kanálnyit. Ekkor elhúztam előle, riadtan kérlelve, nehogy felfalja. Nevetett. Hiányzott az első két szemfoga, ezért félelmetes volt a nevetése.

- Hát ez? - meredt az öt lekváros buktára. A következő pillanatban máris a szájába tömött egyet. Alig tudtam előle megmenteni a maradékot. Szedtem is a lábam sebesen. "Hol késtél, Sanyikám?" - kérdezte a mama.

Már várt rám. A leves hiányát nem vették észre, levest csak apám evett abban a melegben, de amikor kibontotta a mama a lekváros buktákat, nyomban megkérdezte: "Csak négyet küldött a szüle? Vagy útközben megettél egyet, kisfiam?"

Lehajtottam a fejem, nem válaszoltam, nem mertem elárulni Pistát. A mama hoszszan nézett rám, aztán nekem adta az ő részét, mert tudta, hogy nagyon szeretem a lekváros buktát. Én azt hiszem, hogy megsejtette, mi történhetett velem útközben, mert gyengéden megsimogatta a fejem. Megbocsájtóan nevetett a szeme.

Hogy miért mesélem most el ezt a régi történetet? Mert tegnap hazafelé ballagva az utcán utolért a közeli templom déli harangszava. Akaratlanul is sietni kezdtem. Behunytam közben a szemem, éreztem a régi nyarak kenyérillatát. Ha igyekszem, talán még idején kiérnék a hűs akácfa alá az ebéddel. Talán várnak is rám... de jó is volna, még egyszer leülni a nagy akácfa hűvösébe... Abban a régi nyárban...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu