A XX. század - embernyi távlatból

Íme, az ember - mondhatnám erről a sokszor és méltán kitüntetett íróról, műfordítóról, Tordon Ákosról, aki a mesék embert próbáló útjáról, az ifjúsági irodalom alkotó és szerkesztő tereiről indult el, és bejárta a cikkek, kisesszék, glosszák, miniatűrök, szatírák századot (a huszadikat) behálózó, oly keserű ízeit "kóstoló" világát. Felvidéki születése arra is előkészítette, hogy e kegyetlen századnak szelíd embere legyen.

Valóban mély, próbált emberség kell ahhoz, hogy a kisebbségi sorsban edződve hitelesen kérdezhette nagy nemzeti sorstragédiánk után: "Miért nem szeretnek bennünket, magyarokat, tűnődtem magamban, s gyerekfejem nem találta meg a választ. Vajon mit követhettünk el a világ ellenében, mi, a balsors-tépte nemzet? Mi lehet a vétkünk, a hibánk? Szaporodtak bennem ... a néma kérdőjelek..." Vissza-visszanéz szülővárosára, Érsekújvárra, és ízlelgeti jövőjét: apró, kedvesen bontakozó életképek s az eleven történetiség, a családias bensőség, tragédiás napok szövődnek általunk is átélhető szuggesztív élménnyé, nemes tanulsággá: az együttélés lassú, reális megélésévé.

Amikor sorsa a "pesti flaszterre" vezette, írja: "Egykor, amikor még Budapest is egy ragyogó szépségű ifjú hölgyhöz volt hasonlatos, olyanhoz, aki épp első báljára készülődik... Az egykori szépasszony mára megöregedett". Iróniába, pillanatfölvételek nagyszerűen eltalált karaktereiben oldja csendes szomorúságát, nosztalgiáját - és tehetetlenségét... Az Októberi lázak, álmok fölidézik az ´56-os október napjait, képeit, szellemét, történéseit, ezt a megmagyarázhatatlanul örök jelenné vált magyar tragédiát, a történelem sorsokat őrlő fordulását.

Megejtő közvetlenséggel és hűséggel rajzolja meg az élet fintorait, napjaink szellemi fogyatkozásos jeleneteit, a mélyre süllyedő életigényeket, a "lélekaszályt". A történelmi tablótöredékekbe beleszövi a kisemberek szűk körű életformáit úgy, hogy megmelengeti szívünket az a szeretet, amely mögöttük aranylik. S bizony, a "resztli" is belesorolódik a képbe, mint korjellemző: a maradék, amelyet kötelező a vevőnek elfogadni a boltokban. Ennek a kornak csodája a mondás: "Aki megdob kővel, szúrd le vasvillával!" Bizony, némely apák akkor kezdték így okítani utódaikat. S erre haladnak azok törekvései is a nyelv terén, akik ťmagyarkodástŤ sziszegnek, ha valaki félti évezredes kincseinket, a nyelvet, a szokást, a hagyományokat - mindazt, ami a nemzet fönnmaradását biztosíthatja.

Nem hagyhatjuk el azt a fohászt, amellyel az író befejezi kötetét: "Napi fohász: Uram, gyengítsd a bennem lakozó rosszat, s erősítsd meg a bennem rejlő jót, hogy tetszésedre, kedved szerint cselekedve járhassam végig a mai napra kimért utam, miként a többi, eljövendő napok útjait is, mígnem a számomra kijelölt végső nap is eljő, hogy majdan, akkoron földi létem mérlegserpenyőiben kevesebbet nyomjon a rossz s többet a jó!"

(Tordon Ákos: Korkóstoló. Bp. 2002. Szent István Társulat)

Dékány Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu