Valami nagyszerűt Istenért

Kisléghi Nagy Ádám festményei a szombathelyi székesegyházban

A hívek már hosszú ideje figyelemmel kísérhetik az idén kétszáz éves szombathelyi egyházmegye központjában a székesegyház belső terének megújulását.

A második világháború utolsó napjaiban, 1945. március 4-én egy amerikai légitámadás során beomlott a templom mennyezete, oldalfalai pedig megrongálódtak. Gazdagon kivitelezett, értékes belső díszítései szinte teljesen elpusztultak. A templom renoválása, a falak, oszlopok "felöltöztetése", aranyozása ma is folyik. Konkoly István megyéspüspök sokat tesz azért, hogy a hatalmas épület újra régi szépségében tündököljön. Ő bízta meg Kisléghi Nagy Ádám festőművészt, hogy a kereszthajó négy üresen álló fülkéjébe új képeket fessen. A művész 1999-ben kezdte el a nagyszabású munkát, jelenleg a harmadik festmény befejezésénél tart.

Hogyan kapta mostani megbízását?

- Azt hiszem, hogy a műemlékesek hívták fel a püspök úr figyelmét a képeimre, akik tudták, hogy klasszikus festészetet művelek. A felkérést követően megnéztem azokat a "fülkéket", ahol a háborúban megsemmisült monokróm képek, úgynevezett grisaille-ok voltak. A püspök úr elképzelése az volt, hogy az új képek a templom titulusához (Sarlós Boldogasszony), illetve az oltárképhez (Vizitáció) kapcsolódjanak. Az elfogadott témák: az angyali üdvözlet, Jézus születése, Jézus levétele a keresztről és a pünkösd lettek.

Ezen elképzelés szerint Márián keresztül az egész üdvtörténet megjelenik. A korábbi képeknél magasabb szintű ikonográfiai tematikának (az üdvtörténetnek) megfelelve, az olajfestményeken hangsúlyosan jelenhetnek meg az említett témák. Körülbelül tizenhat négyzetméteres, nagyjából négyzet alakú felületekről van szó. Szombathelyen a kollégium dísztermében dolgozom, mert máshol nem lehetett ezeket a hatalmas, Belgiumból beszerzett vásznakat elhelyezni. A négy képből már kettő a helyén van, a harmadikat - a golgotai jelenetet - terveim szerint májusban fejezem be.

Segítőkkel dolgozik?

- Fontos megjegyezni, hogy egyedül festek, mert sokan azt hiszik, egy ilyen horderejű munkát csak "rubensi iskolával", hat-tíz segéddel lehet végezni. A tervezés és a kidolgozás komoly lelkiállapotot feltételez, és engem zavarna, ha valaki más is jelen lenne. Munka közben egyedül a feleségemet engedem be a műterembe. Türelmével, szeretetével, figyelmével nagyon sokat segít nekem. Nélküle nem is tudnék dolgozni. Emellett friss és hiteles szem. Amikor belefeledkezem a festésbe, ő az, aki "erőszakkal" elvon a vászontól, mert ilyenkor rendszerint az evésről is elfeledkezem. Másik "segítségem" egy nagy tükör, melyet azért helyeztem el a műteremben, hogy fonákjáról is lássam mindazt, amit csinálok. Messzebb viszi a festményt, láthatom, hogy milyen a kép távolabbról nézve. Festés közben általában "keresztény" zenét - elsősorban Bachot - szoktam hallgatni. Kirekeszt abból a világból, melyből egyébként nem tudnék táplálkozni.

Mit szeretne közvetíteni a most készülő golgotai jelenettel, illetve ezen belül Mária alakjával?

- Már az első két képnél is törekedtem arra, hogy amennyire csak lehet, lendületet vigyek beléjük. Számomra Isten, az Ige mozgás, erő, dinamizmus, ahogy ez Michelangelónál is megjelenik a teremtés ábrázolásakor a Sixtus-kápolna freskóin. A negyedik, pünkösdi jelenetnél is igyekszem majd kihangsúlyozni a Szentlélek eljövetelének dinamikáját. Ezért választottam a Pietá helyett a keresztről való levételt, ami alapvetően mozgást feltételez. Megácsoltuk a keresztet, statisztákkal rendeztem egy "főpróbát", hogy lássam, mennyire oldható meg valós testekkel az, amit elképzeltem. Az áhítatra, részvétre, valamint arra a szeretetre építettem fel a képet, amely megnyilvánul az iránt, akinek testét leveszik a keresztről. Mária nem egy magából kivetkőzött, hitében megrendült személy. Ugyanaz az asszony, aki az angyali üdvözletnél igent mondott az Örömhírre, és aki igent mond a fájdalomra is. Csöndes jelenet, amely az isteni személy iránti mélységes szeretetet közvetíti.

Miből áll a munkafolyamat?

- Egy-egy téma akkora horderejű, hogy megfestése közben nem is foglalkozom mással. Megálmodom, összegyűjtöm az alakokat, elrendezem őket, majd a modellek alapján megrajzolom. A tónusos vázlat elkészítését követi a színvázlat, melyet megmutatok a püspök úrnak. A négyzethálós rendszerrel felnagyítva készítek egy véglegessel megegyező méretű kartont, és ezután kezdem el a munkát a vásznon, állványzaton, sokféle anyaggal. Hosszú folyamatról van szó, hiszen az ilyen típusú festmények jóval lassabban készülnek, mint a modern alkotások. Nem lehet sietni, hiszen az egyes rétegek csak bizonyos száradási idő után vihetők föl. Leonardótól kezdve évszázadokig az árnyékos festési mód vált a nyugati keresztény vallásos festészet leggyakoribb formájává, mert ez tömör, drámai ábrázolásmódra ad lehetőséget. Magam is ezért nyúlok ezekhez az erőteljes, sokszor erőszakosan drámai fényhatásokhoz. Mai, neonfényes világunkban ez szokatlan. Többen kérdezték, "honnan kerültek elő ezek a képek?" Mások megjegyezték, milyen szépen lettek restaurálva. Ma már sokan el sem tudják képzelni, hogy lehet ilyen képeket festeni.

Munka közben átélem a legnagyobb ajándékot: közelebb kerülhetek Istenhez. A művész alkotás közben nemcsak a képpel, hanem önmagával is folyamatosan párbeszédet folytat: jó-e, amit csináltam, vagy nem? Ez a párbeszéd tulajdonképpen a Teremtővel folyik, hiszen az ő szándékát fürkészve, gondolatait keresve alakítja a művész az alkotását. Olyannak kell lennie, amilyennek ő a világ kezdete óta megálmodta. Ez jelenti az egész folyamat igazi misztériumát.

Említette, hogy modelleket használ a képeihez.

- A modellek, a személyek révén lesz egy jelenet hiteles. Általuk válnak a régi szövegek, a régi jelenetek maivá, közvetlenné. Ez egy misztériumjáték, amelyben többnyire fiatalokat, többségében ismerősöket "foglalkoztatok". Vallom, hogy az a fajta festészet, ami ilyen eszközöket is alkalmaz, különösen erőteljes, tanúságtevő. Így teszi kézzelfoghatóvá a misztériumot, amely az elmúlt évtizedekben igencsak háttérbe szorult.

Képeim feszültségét az adja, hogy a formai megoldásoknál viszont klasszikus, XVII. századi technikákat alkalmazok. Ez adja a képek feszültségét. Régies, kitalált figurákat nem tudnék festeni. Egyedüli kivétel a Jézus-arc. Ezt az arcot - a tekintetet, gesztust, kifejezést - mindig fejből, belülről festem, úgy, ahogy azt magamban hordozom.

Az egyszerű és tiszta szívű embereknek alkotok, akiknek nem az tűnik föl, hogy például ez a művész "caravaggiós" hatásokkal él. Hús-vér embereket, mai arcokat festek, ennek köszönhetően a néző rögtön szívébe zárja a jelenetet. Ez az igazi célja a művésznek, nem az, hogy a neve ragyogjon.

Ma nem tűnik divatosnak ez a fajta hozzáállás. Az "önmegvalósító" művészek korát éljük, de úgy tűnik - magam azt remélem - már nem sokáig.

- Jó ideje folyik már a művészetek agóniája. Kezdete visszavezethető egészen a francia forradalomig. A fölszabadult művész ideája és ennek a gondolkodásnak rothadt gyümölcsei mostanra "értek be" igazán. Pedig amit az emberek nem szeretnek, amit nem zártak a szívükbe, azt nem lehet mesterségesen, elméleteket gyártva a felszínen tartani, legfeljebb ideig-óráig.

Az "írástudók" a zsűri szerepét is vállalják, vagyis megmondják, mi helyes és mi nem. Ha egy hasonlattal akarok élni, végül Jézus Krisztust is a szakma "zsűrizte" ki. Nem szép ezt kimondani éppen a húsvéti, szent napokban, de mégis erről van szó.

Az ön életében és művészetében különösen fontos helyet foglal el a bibliai tárgyú festészet.

- Tizenkét éves korom óta foglalkoztat a keresztény témák megfestésének gondolata. Tanulóéveim után ikonokat is festettem. Az ikonok sok mindenre megtanítottak, az ikonográfia használata mellett egyfajta festészeti fegyelmezettségre is. Sokáig tartott a felkészülés, amíg az ellipszisektől indulva a modellek, tájrészletek ábrázolásáig, a festési technikák teljes skáláját elsajátítottam. De nem ez a döntő. Sokkal fontosabb, ami e mögött van. Az a fajta összeszedettség, amely a munkához szükséges, mindennap, amikor odaállok a vászonhoz. Helyettem az Isten működik. Önerőmből nem lennék képes arra, hogy Münchhausen báróként, üstökömet fogva emeljem fel magam. Legfeljebb azt tudom megtenni, hogy készenlétben állva "jó ecset" legyek Isten kezében.

Valójában csak a tanúságtétel a fontos: megérinteni a Mestert. Ez pedig a szívből indul. Ragaszkodom a veretes, nehéz és szigorú, kötött formavilághoz: ezzel tudom leginkább méltatni azt, aki értünk a kereszthalált is vállalta. Nem szeretnék pusztán díszíteni, nem szeretném, hogy emlékművet állítsak egy valamikor történt eseménynek. Meg akarom szólítani az embereket, hiteles jelenetek, érzelmek megfestésével.

A világ éhezi, hogy hírt halljon arról, ha valaki tesz valami nagyszerűt az Istenért. Valami emelkedettet, valami nem hétköznapit. Ezek a hírek számomra is nagyon fontosak, mert engem is megerősítenek. Lám, valaki megpróbálja összestoppolni a múltat és a jelent anélkül, hogy hitelét vesztené a tartalom. Ennek szellemében, ha munkám vigasztalást és örömet ad másoknak, már nem dolgoztam hiába.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu