|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Lelkipásztori tűnődések Kell-e tizenötödik stáció? A katolikus templomok "berendezéséhez" tartoznak a stációs képek, melyek hagyományosan tizennégy jelenetben állítják a hívők szeme elé Jézus szenvedésének, keresztútjának "állomásait". Ezek egyrészt az evangéliumokban található szenvedéstörténetekből, másrészt a hagyományból, valamint a szenvedés átelmélkedéséből, a jámbor elképzeléséből alakultak ki. Voltak tizenkét vagy tizenhat képből álló keresztutak is. (Ilyen tizenhat állomásból álló keresztút látható például a mezőkövesdi temetőben.) Az utolsó állomás Jézus sírba tétele szokott lenni. A képeken (vagy fölöttük) kis keresztnek kell lenni. De még a kép sem feltétlenül szükséges a keresztútjáráshoz. A fóti templomban például csak tizennégy kereszt jelzi az állomásokat, amelyeknél az imádkozó, keresztutat járó ember megáll egy kis időre, és Jézus szenvedésének egy-egy epizódján elmélkedik. Mostanában azonban, főleg az újonnan készített keresztutak tizenöt képből állnak. Ez a tizenötödik állomás a föltámadást, a föltámadott Jézust ábrázolja. Vajon milyen szándék indokolja ezt? Nyilván az vezeti a keresztút megrendelőjét vagy alkotóját, hogy a gondolkodás, az elmélkedés ne álljon meg Jézus eltemetésénél, hanem a keresztény hit lényegére irányuljon: mi nem egy halottban hiszünk, nem egy halottól várunk segítséget, hanem az Élőtől, a feltámadt Jézustól. Ez valóban igen fontos. Csak az a kérdés, hogy ez-e a megoldás? Úgy tűnik, nem. Mert Jézus szenvedése már emlék, amelyre emlékezni hasznos és szükséges, hozzátartozik a hívő élethez. De minek is emlékeznénk szenvedésére, ha Jézus sorsa véget ért volna sírba tételével? De azt már a régiek is tudták, hogy a föltámadás nem emlék! A föltámadt Jézusra nem emlékeznünk kell, hanem eggyé lenni vele! A keresztutat járó hívő mintegy Jézussal együtt "nézi vissza" az ő szenvedését, tőle kapja, tanulja ennek helyes értelmezését. A föltámadás állomása nemcsak nem illik bele a szenvedés ábrázolásába, hanem a szenvedéssel azonos emlékké alacsonyítja azt, aminek élő valóságnak kell lennie az életünkben. Ezért azt kell gondolnunk, hogy ez a "divat" nem előrelépést jelent a hitben, hanem sajnálatos visszalépést, gyengülést, ami sajnálatos lenne. Kárpáti Sándor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|