Vanyó László professzor a föltámadt Krisztus jeleiről és gesztusairól

Bárányból pásztor

A megkereszteltek oktatása tovább folytatódott

Feltámadását követően Jézus elkezdi összegyűjteni a tanítványok szétszéledt csoportját. Jelenései során, egyes gesztusaiban mindig találunk valamilyen utalást a föltámadás előtt általa művelt csodákra. A feltámadott Krisztus már nem olyan közvetlen tapasztalati lehetőség az apostolok számára, mint a szenvedések előtt volt. Jézus testileg már nincs állandóan tanítványaival, de akkor jelenik meg közöttük, amikor jónak látja, és sajátos módon bizonyítja testi valóságát. Az evangélium szerint a tanítványok szeme "fedve volt", és ilyenkor egy gesztus vagy jel az - gondoljunk az emmauszi tanítványok esetére -, ami alapján felismerik Jézust. Ilyen volt a kenyértörés pillanata, az utolsó vacsorán történtekre való utalás. Mennybemenetelét követően Jézus az eucharisztia kenyerében lesz jelen az idők végezetéig.

A paralelizmusok, vagyis az egyes csodák és a feltámadás utáni cselekedetek között fennálló kapcsolatok nagyon fontosak. Szent Lukácsnál van egy megjegyzés, miszerint negyven napon át megjelent nekik, és tanította őket Isten országának misztériumaira. Ezt bár a titkok szóval fordítjuk, de ebben nem elsősorban elméleti titkokról van szó, hanem a misztériumok a szentségeket jelentik. Tehát olyan "rendelkezésekre" utal, amelyeket Jézus már feltámadása előtt megfogalmazott.

Van még egy egészen sajátos mozzanat a feltámadás után leírt eseményeknél, amire nem mindig figyelünk föl. Az emmauszi tanítványok felismerik a Mestert a kenyértörésben. Jézus eltűnik, a tanítványok pedig visszatérnek Jeruzsálembe, hogy elbeszéljék, mi történt velük. A "tizenegy és társaik" viszont azzal fogadják őket, hogy az "Úr valóban föltámadt, és megjelent Simonnak". Vagyis miközben Jézus a tanítványokkal volt, úgy látszik Simonnak is meg tudott jelenni. Erre a bizonyos szimultaneitásra utalnak Szent Pál apostol szavai is, miszerint megjelent ötszáz testvérnek egyszerre. Hol volt olyan helyiség a keresztények számára Jeruzsálemben, ahol ötszázan összejöhettek?

A feltámadás utáni elbeszélések tele vannak apró csodákkal. Az evangélium ezen részét érdemes átgondolni, mert számos részlet nem érthető.

Nyilvánvaló János evangéliumából, hogy a föltámadt Jézus zárt ajtókon keresztül jelenik meg. Az evangélista ezzel azt sugallja, hogy Krisztus számára a tér és idő már nem jelentett korlátozást. Ezt Nisszai Szent Gergely úgy fejezte ki, hogy Jézus föltámadása után teljes hatalmat kapott a testi valósága fölött, jutalmul a kiállt szenvedésekért. Míg a szenvedésben nagyon is földhöz kötött volt, és az emberi élet mélypontján mutatkozott meg, addig a feltámadást követően megszűntek számára a testi korlátozottságok, illetve uralni tudta azokat, vagyis ott és akkor jelenik meg, ahol és amikor akar.

A Szentírás a nagypénteki események kapcsán Jézust mint a húsvéti bárányt mutatja, a feltámadott Krisztust pedig legtöbbször a pásztor képében láttatja. A szenvedés éjszakájára utalnak Máté evangéliumának azon szavai, melyekkel Zakariás prófétát idézi: Megverem a pásztort, s elszélednek a nyáj juhai (Mt 26,31). Az evangélista ezzel azt érzékelteti, hogy az apostoli közösség a keresztre feszítésig fönnáll, de Jézus halála után a "kisded nyáj" megrendül, és csak a félelem az, ami úgy-ahogy összetartja őket. Arra várnak, mi fog történni velük. A föltámadott Jézus már mint pásztor mutatkozik. Szent Péter apostol első levelében ez áll: Ti az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg: olyanok voltatok ugyanis, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondozójához (1 Péter 2,25).

A tévelygő, pásztor nélküli juhok képe máshol, így az evangéliumban is előfordul. Például amikor Jézus látja Keresztelő János lefejezése után annak tanítványait, akik mesterük nélkül tanácstalanul keresgélnek, nem tudják, kihez csatlakozzanak. Péter említett levele (megtértetek lelketek pásztorához és gondozójához) mára pünkösdi esemény, a háromezres sokaság megtérése után született. A nagypénteki áldozati bárány - húsvétot követően - pásztorként összegyűjti a szétszéledt csoport tagjait, és lelket lehel beléjük.

A pásztor alakjára sok ószövetségi utalást, jövendölést találhatunk, elsősorban a prófétáknál. Ezekiel, Jeremiás, Izajás jövendölései arról szólnak, hogy a messiási időszakban maga Isten lesz majd népének a pásztora. A feltámadás után ezt valósította meg - időszerűsítve - Krisztus. Ez a pásztorkép ugyanis időközben megkopott, és korántsem tartozott a hízelgő hasonlatok közé, hiszen a pásztorok megítélése meglehetősen kettős volt. Egyrészt bátraknak tartották őket, mivel sorsuk összefonódott a nyáj sorsával, és ki voltak téve például a ragadozók támadásainak. Ugyanakkor - mivel szegény emberek voltak - rászorultak arra, hogy netán az utazókat megkárosítva próbálják saját körülményeiket javítani. Tehát a régi bibliai tradícióban még megvolt az a teológiailag fontos elem, hogy maga az Úr lesz majd népének pásztora, de ez a feltámadás után nyert különös jelentőséget, melyet az evangélisták tanúságtétele bizonyít.

A pásztor élesztgeti a tanítványokat, és lassan eloszlatja a rájuk telepedett félelmet: attól tartottak ugyanis, hogy ha elmúlnak az ünnepek, ők kerülnek sorra... Jézus megjelenésekor elsősorban nem a "külső" győzi meg az apostolokat, hanem a szenvedés nyomai: a szegek helye, és Jézus átszúrt oldala az, ami számukra cáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgál azonosságáról.

A Jelenések könyvében találunk egy nagyon szép, paradox képet: a paradicsomi hegyen a leölt, de mégis élő bárányt, amely egyesíti a halál és feltámadás mozzanatait, amit később a húsvét utáni prefációkba is belefoglaltak.

Lejegyezte: Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu