Kincset érő cserépedény III.

Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent. (Mt 5,8)

Van még néhol kristálytiszta vizű élőforrás. Csendesen, észrevétlenül gyűlik össze a kövek medencéjében a víz, békés, soha nem zavaros. Aki föléhajol, meglátja benne az arcát. Különben az ég tükröződik benne. Vize túlcsordul, az életet táplálja.

Ilyennek teremtett minket az Isten. Túlcsorduló élővizet őrző cserépedénynek. Emlékeztet rá a csecsemő tiszta, bízó tekintete, ártatlan mosolya, a szűzi szerelem ragyogása. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. Jól ugyanis csak a szívével, az igazi jót, az Istent, csak a tiszta szívével látja meg az ember.

A tisztánlátás, a megkülönböztetés, az igazi felismerésének ajándéka azoké, akik ép cserépedényben gyűjtik a kristálytiszta élővizet. Az Isten kék ege tükröződik bennük, az ő szemével képesek látni. Ha összetörik a cserépedény, vakon, tapogatózva kell járniuk tovább, rengeteg megpróbáltatás és szenvedés árán, romokat, pusztulást hagyva maguk után. Sokkal keservesebb küzdelmet kell megvívniuk, mint azoknak, akik tisztán látnak az Isten szerelmes szemével. Az Isten miránk, keresztényekre bízta e tisztaság becsületét, botrány, ha visszaélünk bizalmával, és másokat bűnre vezetünk. S jaj a botrányokozóknak! (Lk. 17,2) Körülöttünk a világ tele van tört szívekkel, tört cserepekkel. Legutóbb megismertük annak a lánynak a történetét, aki elvesztette a tiszta látását. Összetört cserépedényben tört szívet hordozva nem láthatta meg, ami a szemnek láthatatlan. Nem tudta már megkülönböztetni az egyetlent az egyiktől. Hisz eljátszotta a lehetőségét. Neki már egyetlen nem juthatott, csak egyik a több közül. Hogyan is ismerhetné föl az igazit? Hisz az egyetlen! Segélykérő kiáltása felém hangzott: "Most mit csináljak?"

Mit lehet erre válaszolni?

Két ember titkos összetartozása dolgában kívülállók vagyunk. Talán emlékszünk még az előző részből Jelenits tanár úr igazságára: csak a szerelem lát, mi, kívülállók vakok vagyunk. Így igaz. Nem adhatunk tanácsot, nem tetszeleghetünk a mindent látó Isten szerepében. Gőg, önteltség, bűn lenne tőlünk. Nem láthatunk a másik helyett, a felelősséget sem hordozhatjuk helyette. Ámde felismerhetjük, hogy mire van igazán szüksége.

Ő csak tanácsot vár tőlünk, kézzel fogható alamizsnát. Hasonlóan ahhoz a bénához, aki a jeruzsálemi templom Ékes-kapujánál koldult az apostoloktól. Bár tudta magáról, hogy béna, de beérte volna az alkalmi segítséggel is. Körülöttünk azonban olyan vakok vannak, akik nem tudják magukról, hogy vakok, mivel hasonlóak között élnek.

Természetesnek veszik, hogy sötétben kell botorkálniuk, mint a sorozatunk első részéből is ismert Vakok völgye lakóinak. Ha az ott élő vakoknak volt bátorságuk meggyőzni a látót, hogy fölösleges a szeme, mennyivel inkább kell, hogy bátorságunk legyen megsejtetni a hozzánk kiáltóval, hogy mire van igazán szüksége.

Vigyázat! Nem vádolni vagyunk hivatottak, aki "azért jött, hogy megtalálja és megmentse, ami elveszett." (Lk 19,10)

A mélységbe jutott ember csak fölfelé tud kiáltani. Halljuk hát meg a szavak mögül a lelke mélyéből feltörő sóhajt, az igazi értékek, a boldogság, vagyis az Isten utáni sóvárgást. El ne mulasszuk felébreszteni benne a vágyat, hogy lásson. Hogy megláthassa az Isten arcát, s vele a maga boldogságát. Ehhez azonban látó szív kell.

Csak ha megtudja, hogy erre van szüksége, s hogy van, aki azért jött, hogy a vakok lássanak (Lk 4,18) akkor tud a jerikói vakhoz hasonlóan ellenállhatatlan erővel kiáltani: "Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!... Uram, hogy lássak!" Ne álljunk útjába gyarló emberi okoskodással, ne hallgattassuk el a kiáltását, mint egykor a jerikói úton járók, inkább segítsünk neki kiáltani, hogy majd együtt örülhessünk a válasznak: "Láss, hited megmentett!" (Lk 18,42)

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu