Gloviczki Zoltán

Latin Európánk

Sir George Grey, Viktória királynő helytartója - mint afféle jó nevelést kapott brit arisztokrata - kevés örömet talált új-zélandi kormányzóságában. A múlt század közepén joggal érezhette magát elzárva a "civilizált" világtól, s nem csoda, hogy roppant unalmában még az őt körülvevő bennszülöttek nyelvének tanulmányozásába is belefogott. A próbálkozásból tanulságos kísérlet kerekedett. Nyolcévi nyelvtanulás után be kellett ugyanis látnia, hogy - hivatalos tolmácsaihoz hasonlóan - képtelen angolra fordítani a maori nyelven hallottakat. A bennszülöttek sajátos "képletes beszéde" oly telített volt saját múltjukra, mitológiájukra, kultúrájukra tett célzásokkal, hogy ezt európai embernek megérteni valójában nem nyelvi feladat volt. A maorik minden azonosságtudata, összetartozása és hite egy-egy mondatba sűrűsödhetett.

Nemzetként mi is "nyelvünkben élünk". De tágítsuk most a kört Európára, arra a földrészre és kultúrkörre, mely - a napi sajtó s a heti politika szerint - uniós döntések, a Nyugat jóindulata s ki tudja, mi más függvényében lehet majd a jussunk. Vajon itt, Európában létezik-e az a mondat, amely a nyelvi megformáláson túl azonos jelentéssel és jelentőséggel bír lengyelnek, norvégnak, franciának, magyarnak vagy portugálnak? Vajon nekünk is vannak-e oly telített szavaink, melyek közös múltunk, gondolatvilágunk és kultúránk hordozói, melyek előtt az egykori angol helytartó tétovaságával kellene megállnia bármely más földrész vagy nép gyermekének? Ha vannak ilyen szavak és mondatok, Európa a miénk. Vannak.

A magyar történelem, a francia konyha, a lengyelek nyelve, a norvégok germán mitológiája s a portugál halászok jellegzetes házikói aligha kötnek össze bennünket. Az ezekről szóló mondatok ismerősen csengenének fülünkben, de inkább az elválasztó sajátosságokról beszélnének. Arról, ami a portugál halászt éppenséggel az amerikai kereskedőtől s a maori kézművestől is megkülönbözteti. Múlt, mitológia, kultúra. Meddig s hová kell visszamennünk, hogy az európai népek közös nevezőire rátaláljunk?

Az athéni domborművön lándzsájára támaszkodó Pallasz-Minerva istennő, a szárnyas saruját felöltő Hermész-Mercurius, az Óbudán, Kölnben, Nantes-ban föld alól előbukkanó amphitheatrumok, a "quod licet Iovi, non licet bovi" iskolás bölcsessége, gótikus templomaink üvegablakai és keresztútjai, a görög demokrácia és a római jog, államszervezet és apparátus, a Liszt, Beethoven és Monteverdi miséiben felcsendülő Credo és Agnus Dei... Megannyi szó, tárgy és pillanat, mely kétséget kizáróan közös, és összességében mindenki mástól elválasztó európai "nyelvünket" alkotja. Megannyi jel, mely Európában bárhol, bárkinek ugyanazt jelenti: minket. Van-e azonban bármi közös e jelekben? A latin Róma. Gyűjtőmedencéje az antik kultúrának, összegzője és rendszerezője mindannak az elméleti és gyakorlati tudásnak, melynek megbonthatatlan alapjain állunk mind e mai napig, központja és sugárzó forrása kereszténységünknek: hitünknek és hívő életünknek. Pogány ókor és keresztény középkor - melyeket Róma ereje és Róma nyelve tett közös kincsünkké s közös gyökerünkké.

Eredeti kérdésünkre tehát választ találtunk. De mit kezdjünk - pontosabban kezdjünk-e egyáltalán bármit is e válaszunkkal? Jelent-e számunkra bármiféle ajándékot, esetleg felelősséget e latin Európa? Katolikus keresztényként mindenképpen. Nem feledhetjük, hogy a "latin egyház" kifejezés meghatározó és megkülönböztető jelentőségű. A föntiek fényében is jóval többet jelent, mint "római" katolicizmusunk földrajzi központjának egyszerű szinonimáját. Kultúrát, történelmet, gondolkodásmódot és mentalitást, ezek fogalmi rendszerét és kifejezéskészletét. S a társadalomban, a világban élő keresztény emberként? Nemcsak a pszichológia és szociológia, de az évszázados tapasztalat is azt mutatja, hogy az ember számára különböző nagyságú és típusú társadalmi csoportok átölelő jelenléte szükséges a nyugodt élethez és lelki, erkölcsi biztonságához. A család, a nemzeti hovatartozás és néhány más alapvető kör mellett azt tapasztaljuk: európaiságunk is öntudattal, egyfajta jóleső közösségi érzéssel tölt el bennünket. Igényeljük: ajándék számunkra. Márpedig mindazon kisebb-nagyobb közösségek, melyeknek részesei vagyunk, egyúttal a mi felelős részvételünknek s szerepvállalásunknak köszönheti biztos fennmaradását. Ahogyan családi tűzhelyünk, nyelvünkben s lelkünkben élő nemzetünk, úgy Európánk is. Ez a bizonyos, most megízlelt, nem földrajzi Európa. Ha vágyunk és kincsünk: egyben felelősségünk is. S mivel őrizhetnénk melegét, ha nem lényegének szem előtt tartásával és megőrzésével?!

Róma mindenkori nagyságának hírét és a bennünket "mi"-vé forrasztó nyelvének ismeretét továbbadni ezért felelősségünk. Keresztényként és európaiként.

(A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: webmaster@storage.hu