Új hang

Magány?

Megpróbáltam lefényképezni egy szőlőhegyet, de nem sikerült. Persze valami lett belőle: egy szép táj borospincével, egy virágos rét, egy sárga lepke... De a szél zúgását, a távolból hallatszó patak moraját nem sikerült a képre varázsolnom. És még valamit nem: a lelkem zengését - válaszát a felfedezett isteni jelenlétre. Ábrahám jutott eszembe, amikor az Úr meglátogatta Mamre tölgyesében. Mélységes béke árad találkozásuknak ebből a leírásából. Mielőtt betoppan hozzá a három látogató (azaz maga az Úr), Ábrahám egyedül üldögél a sátorajtóban a napon és élvezi a magányt.

De vajon tényleg a magányt élvezi? A magányt élvezzük, amikor egyedül vagyunk? Aligha. Hiszen az ember ki se bírja a magárahagyatottságnak még a szelét se. Ha ténylegesen úgy érzi, egyedül van, depressziós lesz. Ilyen lehet a kárhozat is: az ember teljesen magára marad, immár változhatatlanul.

Ábrahám magánya, vagy a miénk a szőlőhegyen, egészen más. Egy teremtett lélek sincs körülöttünk, mégsem vagyunk egyedül, magányosak, magunkra hagyottak. Ugyanis ilyenkor vesszük észre, ilyenkor éljük át Istenünk jelenlétét. Ez az élmény, amit - hiába próbálkoztam - nem tudtam megörökíteni fényképeimen. Ezt csak a művészek tudják.

Ábrahám történetében az isteni jelenlét teljesen kézzelfogható, hisz a szöveg szerint az Úr jelent meg neki, majd nála is vendégeskedett. A kép emlékeztet minket a bűnbeesés előtti idilli állapotra, amikor is az Úr ott sétált az Édenben és beszélgetett teremtményeivel. Nos, ha egy csendes, békés, napsütötte reggelen körülnézünk a dombtetőről, és szívünk nyitva van, ez velünk is megtörténhet...

Varga Tímea

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu