Krakkói jegyzetek

Nincs hátra a feketeleves

Szombaton délben a hangulatos kávéházba Szent Hedvig Nővéreinek egyik novíciája lép be. Húsz-egynéhány éves lehet, még nem örökfogadalmas; habitusához hoszszú, sötétbarna köpenyt visel. Finom és kedves jelenség. A pult mellé telepedve kávézik, s közvetlen hangon beszélget a vele egykorú felszolgálólánnyal - lehet, húgához ugrott be, vagy volt gimnáziumi osztálytársnőjéhez. Tíz perc elteltével távozik. A kávézóban kis híján telt ház van, az asztaloknál minden korosztály képviselteti magát - s én szemem sarkából figyelem, kiül-e az arcokra a csodálkozás, sunyin fülelek, elhangzik-e valamilyen kommentár. Minden igyekezetem hiába: senki sem kapja fel a fejét, senki sem nevet, ironizál, botránkozik. Miért is csámcsognának egy ilyen mindennapos, természetes történésen?

Az egész csupán nekem, a magyar társadalmi és egyházi viszonyokhoz szokott magyarnak különleges.

Ragozni felesleges

A főtér egyik sarkán márványtábla: Itt szállt meg Goethe, 1790. szeptember 5. és 7. között. A hír cseppet sem lep meg: e három nap bőven belefér az életébe, éppenséggel volt rá ideje, hogy fél Európát végigutazza-lakja. Milyennek láthatta Krakkót: a főteret, az ételeket, az emberek viselkedését, mondjuk Olaszországhoz képest? Eszembe jut Hubay Miklós szellemes naplójegyzete, amelyben megállapítja, hogy Goethe számára nem lehetett túlságosan nehéz a világirodalom kifejezés megalkotása: egy reggel, borotválkozás előtt, a tükörbe nézett - és maga a világirodalom nézett vissza rá. Érdekes lenne utánaásni, készített-e feljegyzéseket krakkói tartózkodásáról, mindenesetre azt hiszem, jól érezte magát a remek sörök és a kedves, szőke szépleányok társaságában. Kosztolányi is eszembe jut, aki az Idegen költők antológiájának függelékében, az életrajzi jegyzetek között Goethe életéről-munkásságáról mindöszsze annyit ír: Ő volt Goethe.

Egy hét nem a világ

Egy lengyel ismerősömmel a főtér szomszédságában sétálok. A rózsához címzett szálloda előtt, hogy tollforgatói kedvemben járjon, felhívja figyelmemet, miszerint annak idején Balzac is a szálló vendége volt, egy teljes hétig. E híren sem csodálkozom: az a hét nap bőven belefér a főtér és környéke házainak múltjába, éppenséggel volt rá idejük, hogy a fél világirodalom lakjék bennük.

Családban marad

Párbeszédtöredék egy lengyel fiatalemberrel, egy dzsesszkoncert szünetében:

- Jártam már Magyarországon: egyszer a Balaton mellett nyaraltam, Szabadiban. Nagyon szép hely.

- Barátokkal utazott, barátnővel?

- A szüleimmel.

- Mikor?

- Nyolc éve, tizenhét évesen. Csak egy hétig tartott, és sajnos, alig emlékszem valamire.

- A magyar lányokra sem?

- A magyar lányokkal semmiféle kalandom nem volt.

- Ezek szerint Ön rendkívül erkölcsös...

Mosolyogva legyint:

- Szó sincs róla! A szüleim ilyen erkölcsösek.

Diszkrimináció

A ruhatisztító árlistáján, a szokásos tételek között ezt olvasom: Habitus, reverenda 25-40 zł. Az ilyesmi errefelé a világ legtermészetesebb dolgának számít: négyszáz kispap és ki tudja, hány pap, szerzetes, szerzetesnövendék mellett határozott igény mutatkozik rá. Kérdezem a zakóimat átvevő hölgyet, ugyan mitől függ, hogy huszonöt vagy negyven złotyt fizet a delikvens. Nem a ruha anyagától, feleli, hanem a tartozékaitól. Egy szimpla reverenda huszonöt pénz. Plébánosi körgallérral már harminc. Szerzetesi habitus kordával: harminc. Nővéreknek kicsit drágább, a fátyol miatt. A cingulum és a különböző fejfedők mind-mind pluszköltséget jelentenek. Végezetül hozzáteszi: az érsek atyának például negyven złotyba kerül.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu