Fölemelő, hogy századunkban is születtek példáink. Boldog Apor Vilmos, aki új Szent Györgyként csupasz kézzel vállalta a mártíromságot ártatlan nők védelmében. Azok is, akik szenttéavatásra várakoznak. Mindszenty József hercegprímás, bíboros érsek, aki az erkölcs és helytállás mértéke lett minden szélsőséggel szemben, aki megalkuvás nélkül fölemelte szavát minden üldözött védelmében.

Márton Áron püspök, aki hasonló szilárdsággal szállt szembe a gonoszság túlerejével, aki népe, az erdélyi magyarság iránytűjeként a hit világosságával érvelt a sötétségben — vállalva az egyéni szenvedés gyötrelmét, az évtizedekig hosszabbított meghurcoltatást. Kaszap István jezsuita novícius, aki a halál sújtó pallosa előtt oly fenségesen hirdette személyes lelki csöndjének példájával az Örökkévalóság reményét. Nem vagyunk egyedül magyarok, szentjeink, új szentjeink várományosai vigyáznak ránk, közbenjáróink a szeretetben oly hatalmas Istenünknél.

Nemzetünk aranytartalékai ők, kincsesbányája életünknek, hitet, reményt sugároznak, erőre, akaratra, nemes tettekre serkentenek. Ők, és a névtelen, hétköznapi szentjeink, akik közöttünk élnek, fényességbe borítják napjainkat.

Az életszentség apróságokon múlik. Egy biztató szó a tanár részéről — s a diák egekbe lendül, egy simogatás az orvos, a nővér kezétől — s az operált győztesen reménykedik és mozgósítja immár saját energiáit a gyógyuláshoz, hiszen hite született. Ők a hétköznapi szentek — valamenynyien azok lehetünk. A cserkészet egyik fő törvénye volt, lett a napi jótett, s emlékezve ifjúságunkra, a gyakorolt szeretet — melyről Szent Jakab apostol is mondja, hogy ez az igazi — boldoggá tett. Ahogy Mahatma Gandhi említi: „Az erény jutalma önmaga”.

Nem az a realitás, hogy elérhetetlennek véljük Sienai Szent Katalin, Szent Domonkos életszentségét, sokkal inkább arra törekedjünk, hogy növeljük saját tetteinkkel a hétköznapi szentek számát. Elérhető ez a magaslat, hogy milliók jussanak el a tökéletesség csúcsára. Rilke hangoztatja Szent Kristófról írott versében — hogy „A nagy a legnagyobbé lenni vágy”, s mindezt nem a hírre érti, hanem a lelki-szellemi minőségre — az erények cselekedetekben megnyilvánuló gyakorlására. Éljenek, sokasodjanak hazánkban, a harmadik évezred Magyarországában is a hétköznapi szentek — az Úristen számbaveszi névtelen küldetésükben szolgáló példájukat, melyek szépre, jóra és boldogságra formálják a világot.

Losonci Miklós