|
|
Vasadi Péter Jegyzetlap Papot bírálni könnyű, főleg a háta mögött. Azzal megbecsülni, hogy figyelmeztetjük, igazi javát akarjuk, jóval nehezebb. Mi egy pap igazi java? Hogy megmaradjon a szolgálatában, amely e szavakkal, talán csak bent kimondott szavakkal kezdődik: hívtál, megyek, itt vagyok... Továbbra is így beszélj. Röviden, tömören, mélyen. A szótlanságod is beszédes lesz. Higgy benne: minél tünékenyebb vagy, annál valóságosabb. Minél kevésbé „én”, annál inkább magad. Szépen beszélj magyarul. Ne legyenek sikert remélő kiszólásaid. Ne tanuld el a tévétől a szóvéget fölkapkodó hangsúlyozást. A magyar mondathangsúly ereszkedő. Azt add elő, amit kapsz, ne terheld túl saját kútfőből származó cifraságokkal. Tudja a Gazda, mi van a szellemi kamrádban, s azt is, mi nincs. E szót, népszerűség, nyugodtan felejtsd el. Aki valóban népszerű, annak ez csak nyűg, ezért nem törődik vele. Rájátszani pedig egyenesen hűtlenség. Meggazdagodni? Ehhez annyifelé kell udvarolni s annyifajta módit kell kipuhatolni, hogy mire belejössz, azt veszed észre, szétszórtak, mint a röplapot. Ne dörgölőzz semmiféle hatalomhoz. Odaragadsz, s vége a szabadsággal az igazmondásnak is. Papi hatalomhoz legkevésbé. Ehhez, ha igazi, nem is lehet. Meg kell tanulnod nemet mondani arra, amire csak szégyenlősen, zavaros körmondatokba csomagolva mondhatnál igent. Ne mentegetőzz. Nem! Önmagában épp olyan szép szó, mint az Igen! Ma is van pengő cimbalom-zene és zengő érc-hang, amely hangos, de üres, nagy a divatja, de talmi. Az eufória ragályos ugyan, nem valódi öröm. Az csak a kereszt körül fogan meg. Ne örvendezz olyasminek, legyen az szó vagy zene, ami csak hasonlít az igazira, mert ezt mindig hátsó szándékok s érdekek vezérlik, ezért kiagyalt tévutakra visz. A tévutakat az önző műveletlenség találja ki, s mindig korszerűnek propagálja. Krisztus nem korszerű, s nem is korszerűtlen; örök. Kérdezd meg magadtól: lelkiélet helyett táncdalfesztivált? Mélység helyett mutatványokat? Alázat helyett önmutogatást? A művészet és a bölcsesség sohasem olcsó és terjengős. Igaz, nem is hajlítja derekát semmiféle szolgaságba. Nem is nagyon divatos. De nem divatos a szentmise sem, a szentségimádás sem. Viszont nincs megfelelőjük. Itt vagy-vagy van. Nem lehet őket modernizálni, sem „kicsit vonzóvá tenni”. Egyébként nem is kell, mert vonzók. Vagy részt veszel benne (s nem rajta), vagy nem. Ha nem, attól még megtartják. És megtörténik... Óvakodj a karrieristáktól. Ők a hízelgés nagymesterei. Mindig azt mondják, amit „a főnök” hallani akar. Így homályosítják el az éleslátását, a lelkiismeretét, az ítélőképességét. Ezt is akarják. Az éber alkalmazkodás, a hibátlanság kevély hiedelme, a mindenféle lemaradástól való oktalan félelem erőtlenné teszi a beszédet, az elmemunkát, mellőzi a kifejező erőt, a gondolkodást. Szavakat, szófordulatokat ismételget, utóbb ár variálni is elfelejti őket. Megköti a lélek szárnyait. A szentség ellenkezőleg; mintha mindent helyben s újként fedezne föl, pedig nincs más, csak „régi”. Vagyis eredeti. Ne engedd, hogy udvartartás alakuljon ki körülötted, ahová csak meghívóval lehet belépni. Ez az intrikus kamarilla-szellem melegágya. Itt szokták abbahagyni az igazság keresését, az elmélkedést, a szemlélődést, végül az imádságot. Itt minden bennfentes lesz, alacsony, nyegle vagy komázó, s ha még a „klub” előkelősködik is, mesterkélten finom, udvarias, esetleg halk, de hazug. S még rosszabb, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy azért a „jámborságot” mutassuk meg a világnak. Az meg biztosan átlát a szitán... Így lesz az áhítatból ájtatoskodás, ami — akár a lőrinces dinnye — nemcsak ehetetlen, hanem visszataszító is. Inkább a bárdolatlan kifakadásokat. A sértés és a sértődés kísértéseit. De a baj legyen baj, nem pedig „gond”. És a kudarc kudarc. Igenis, tévedhetsz. Amire van bocsánat. A farizeusi hinta-palintára azért nincs mert erénynek álcázza magát. Nagyon nehéz lehet a szelídség készenlétében élned, de nincs más választásod. Látja azt a te Mestered. Ő késhet, de nem feledékeny.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||