Kisiskolás koromban nagyon sok angyalos címert rajzoltunk s már akkor sem értettem, miért ferde a Szentkoronán a kereszt. Igazán meggyőző magyarázatot azóta sem sikerült találnom, így azután magamnak kellett tudósok tanulmányaiból kiolvasnom a legalábbis számomra megnyugtató megoldást.

Az egykori valóságot idéző első ábrázolások a l6. századból származnak. A sok esetben stilizált, közhelyszerű elemeket felhasználó rajzok nehezen viselik el az apró részletekbe is belekötő kritikát. Ne feledjük, hogy Wolfgang Lazius korában (XVI. század) sem lehetett a nemes ereklyét modellként szemlélni, sőt keveseknek adatott meg, hogy ha rövid időre is, de jól szemügyre vegyék. Ezt a koronát ugyanis nem viselték királyaink, hanem a koronázási szertartás után gondosan elzárva őriztették, méghozzá nem is a királyi székhelyen (pl. Visegrád, Pozsony).

A ma ismert korona első pontos ábrázolása a XVII. század elejéről származik, amikor is II. Mátyást magyar királlyá koronázták. Azt is tudjuk, hogy a Habsburg trónigénylő a koronázás előtt megjavíttatta az ereklyét, kicseréltette a Corvin Mátyás korában még repedt nagy zafírt, majd 1608. november 19-én történt koronázása után pénzein koronásan jelenik meg, sőt Kilián Lukács augsburgi rézmetsző 1610-ben készült metszetén is fején viseli ma látható koronánkat. Igen ám, csakhogy ekkor még a kereszt egyenesen állt. Nehezen képzelhető el, hogy a bécsi udvar ötvösei 1608-ban nem javították volna ki az elferdült keresztet is, amikor a koronát mai szóval élve restaurálták.

A koronázási jelvények őrzési helye Pozsony vára lett, a két koronaőr pedig Révay Péter és Pálffy István. Feladataikat részletesen szabályozták. Révay Pétertől származik az első részletes leírás a Szent-ereklyéről, s 1613-ban megjelent könyvében első ízben láthatunk az angyalok tartotta koronáról készült metszetet. A szegedi Somogyi Könyvtár őriz egy példányt a ritka könyvből, így lehetőséget kaptam az illusztráció lemásolására. Révay részletesen leírta a reá bízott koronázási jelvényeket, felsorolásban, a koronán kívül a palástot, a jogart, az aranyalmát, a kardot, a kesztyűt és a sarut említi.

Kis kitérővel itt sorolom fel azokat a ruhadarabokat és tárgyakat, melyek viselésének és használatának kötelező voltát a koronázási szertartást szabályozó rend, az úgynevezett „ordo” előírta: A korona, a palást, a jogar, az országalma, az apostoli kereszt, az eskükereszt s további ruhadarabok, úgymint alba, stóla, vállkendő, öv, kesztyű, saru és a melldísz, vagy mellkapocs. A mohácsi vészig koronázási jelvény volt az ott elveszett országzászló is. E jelvények egy részét egészen 1945-ig a II. Mátyás által készíttetett vas ládában őrizték. A ládán levő címer koronáján is egyenes a kereszt.

Az 1608. évi jeles eseményt követő közel két évszázadban a korona sok száz, talán ezernél több kilométert is utazott Pozsonytól az ecsedi várig, majd Trencsénen át vissza Pozsonyba, onnan Linzbe, Passaun át ismét Pozsonyba, innen Bécsbe, Pozsonyba, Komáromba, Pozsonyba s végül 1784-ben Bécsbe.

II. József, a kalapos király rendeletére azon év május 25-én vette át a koronát gróf Rosenberg Ursinus Ferenc főkamarás a következő elismervénnyel: „Alulírott jelen levelemmel elismerem, hogy a mai napon átadták nekem az alábbiakat: 1. Az ország Szentkoronája, amelynek keresztje egyik oldalára elnyomódott. Fekete őrző tékában, illetve szekrényben. 2. Királyi jogar, melyről egy arany gömb egy arany láncdarabbal levált, és papírban a jogar tokjában őriztetik. 3. Arany alma. 4. Szent István kardja. 5. Egy pár arany selyem fehér papucs (beledugva egy másik pár). 6. Királyi palást. 7. Három vörös selyem párna. 8. Vörös selyem tafota harisnya. Mindezeket a Pozsonyból idehozott tárgyakat darabról darabra átvizsgálva, a cs. és kir. bécsi udvari kincstár részére, átvettem. A szekrény kulcsait az említett koronaőrök átadták.”

Ekkor tehát a főkamarás felfigyelt arra, hogy a kereszt elferdült, és a jogarról az egyik gömbös láncdarabka letörött. Azt gondolom ez az első híradás a ferde keresztről s a későbbi ábrázolások már a sérült Szentkoronát jelenítik meg.

Azt hiszem, az eddigiek meggyőznek minket arról, hogy a koronát — feltehetőleg tokjával, és a ládával együtt — XVII-XVIII. századi utazásai során (1621 és 1784 között) talán valahol leejthették, s akkor érte sérülés, azaz elferdült a kereszt, hiszen az ékszer több mint két kiló súlyú. Gondoljunk az akkori útviszonyokra, az egynyomú, kocsik által kitaposott földutakra, melyeket ritkán javítottak gerendával, rőzsével. A klenodiumokat tartalmazó nehéz vasládát a hintó üléséhez szíjazták, a koronaőrök külön hintón utaztak. A kátyús úton megbillenő hintó akár fel is borulhatott, s a nehéz vasládában a koronázási jelvények egymásra zuhantak. Ekkor sérülhetett meg a jogar és a korona is. Az előbbit kijavíttatták, az utóbbi helyreállítása azonban gondot jelentett. Egy hibás mozdulat könnyen megsérthette a felső pántok keresztezésénél levő, Krisztust ábrázoló zománc-lemezt, melyet a kérdéses kereszt felerősítésekor már átfúrtak. Csodával határos, hogy az a kereszt elferdülésekor nem pattant meg az érzékeny, nagyon vékony zománc.

Révay Péter rajzát és leírását még sokáig érvényesnek tartották. Mária Terézia 1741 évi koronázásán mintha egyenes lenne a kereszt, és határozottan egyenes egy 1790-ből származó képen, amikor a koronázási jelvények újra Magyarországra kerültek.

A kereszt ferde állásának okaiként lehet sokféle elméletet kigondolni, ám úgy vélem, hogy az igazsághoz, a valósághoz mindig a legegyszerűbb úton juthatunk el.

(A szerző régész, nyugalmazott múzeumigazgató.)