„Könyörülj rajtam, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint”, hiszen én, a bűnösségét mélységesen átérző ember, semmi másban nem bízhatom, mint a te sokszor megtapasztalt irgalmasságodban. „És könyörületednek sokasága szerint töröld el az én gonoszságomat!” Hiszen hányszor megmutattad az idők folyamán ezt a könyörületet: megmutattad választott népedben, amikor ismét és ismét megbocsátottad hűtlenségüket. Megbocsátottál a házasságtörő, de bűnbánatot tartó Dávidnak, megbocsátottál a megtérő Ninivének, azután megbocsátottál Mária Magdolnának, a bűnbánó latornak. Elküldted Fiadat, aki nem az igazakhoz jött, hanem a bűnösökhöz, aki megkereste az elveszett bárányt. Itt vagyok én is, elveszett juhod: keress meg, végy fel vállaidra! „Moss meg engem teljességgel az én gonoszságomból, és bűnömből tisztíts meg engem.” . Mert nem csak bűnös tettek vádolnak engem, hanem a gonoszság befészkelte magát szívembe, velem lakik, egészen átjárta mindenemet. „Mert ismerem az én gonoszságomat, és szemem előtt van az én bűnöm mindenkor.” Ki tudhatná az emberek közül nálam jobban, hogy mi lakik bennem? Nem mentegetőzöm, nem emberek szeme előtt teszek neked bűnvallást. Lelkiismeretem ítélőszéke és a te mindent látó szemeid előtt nem takargathatok semmit. „Ellened, csak teellened vétkeztem, és gonoszat cselekedtem a te színed előtt.” Ha csak ember ellen vétkeztem volna, megpróbálhatnám jóvá tenni, őt kiengesztelni, s ha nem sikerül, mondhatnám, hogy ő tehet róla. Ha csak magam ellen vétkeztem volna, mondhatnám, hogy „majd én feloldozom magam”. De akármit tettem, akár felebarátom ellen, akár önmagam tisztasága ellen, az a te végtelen Szentséged elleni bűn volt. „Hogy igaznak találtassál beszédedben, és győzedelmesnek ítéletedben”. Nem kiálthatok a magam igazáért ellened, beismerem: valóságot mondtál, amikor a Szentírás szavával kinyilatkoztattad: nincs bűn nélkül való ember senki, még a ma született gyermek sem. Ha jogos ítéletedre bíznám magam, győzedelmeskednél felettem, mint a vitázó Jób fölött. De én magam fölött mondok veled együtt ítéletet, hogy azután irgalmasságod ítéletére hagyjam magam. „Mert íme, már gonoszságban fogantattam, és bűnben fogadott engem anyám.” Az eredeti bűnben születtem, s mióta szabad akaratommal élhetek, személyes bűnökkel tetéztem született gonoszságomat. „Pedig te a szívnek igazságát szereted, és bölcsességednek titkait kinyilatkoztattad nekem.” Ó Uram, még azt sem mondhatom, hogy bocsáss meg nekem, mert nem tudom mit cselekszem, hiszen te édes igéddel etettél engem, nem hagytál tudatlanságban, az igazság útját ismét és ismét föltártad nekem., s bennem ez a tisztító, megvilágosító, kinyilatkoztató ige rossz talajra hullott.

„Hints meg engem izsóppal, és megtisztulok, moss meg engem, és a hónál fehérebb leszek.” Te már irgalmasságot gyakoroltál fölöttem, amikor szent Fiad vérével a keresztség fürdőjében az eredeti bűnből kimostál engem. Nyújtsd hát nekem ismét gyógyszereidet, gyógyfüveidet és tisztító vizedet: a bűnbánat könnyeit és a második keresztséget: a gyónás szentségét. „Engedd, hogy örömet és vigasságot halljak, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim.” A bűnben, a csődben, életem zátonyra futásában egész mivoltom szenved: nemcsak lelkem legmélye, hanem agyam, érzelmeim, idegeim, testem, még a csontjaim is gyötrődnek a szégyenben, a kilátástalanságban, a megzavarodottságban, szinte már öngyűlöletben... Milyen hamis szabadság felé rohantam esztelenül, hogy a végén így gúzsba kötöttem magam? Milyen képzelt örömek felé, hogy most ebben a bánatban találjam magam? Milyen élet felé, hogy végül a halál szélére jussak? Add vissza nekem a tisztaságot, a valódi szabadságot, vagy legalább a jóhírt, hogy van szabadulás, és máris felujjong az örömhírtől szívem, lelkem, elmém, érzelmeim, idegeim, de még testem, még a megalázott csontok is...

Dobszay László