 |
 |
 |
 |
2000.
december 3. |
1000
éve velünk és
értünk a Katolikus Egyház |
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Régi lángnál új szövétnek Az Egyetemi Katolikus Gimnázium megáldása A meghívó birtokbavételre és megáldásra invitált, november 17-re. Iskolatörténetünk török idők utáni legrégibb fővárosi oktatási intézményének ünnepére, amely az emlékezés és az előretekintés sugárkörében a korszerű keresztény nevelés egyik igen fontos jel-valósága, s ha a kitűzött program megvalósul, európaiságunk és magyarságunk reformkori lélek-energiáját sugározhatja belül és túl a határokon. Ehhez bizony szeretetből fakadó erős, okos vezetés, hivatástudattal eltöltött keresztény nevelőkre-tanárokra van szükség. Az igény nagy. A „többit” nem lehet úgy Istenre bízni, hogy az emberi bölcsesség, felkészültség, műveltség, akarás hiányozzék...
1687. március 19-e, s aztán a nevezetes további dátumok: a múlt, a nagy nevek, akiket személyükben fogott meg egykor az intézmény szellemi-lelki varázslata: Koncság Nándort (későbbi jezsuitát, a Kaliforniai-félsziget felfedezőjét), Eötvös Józsefet (írót, minisztert), Gyulai Ágostot, Fináczy Ernőt, Prohászka Lajost (a pedagógia hazai és külföldi szaktekintélyeit), de Semmelweis Ignácot, és a Kolozsvári Tudományegyetem névadóját: Viktor Babesin orvosprofesszort is. Pokorni Zoltán oktatási miniszter szólt a gimnázium történetéről és Isten áldását kérte jelen s jövendőbeli munkájára. Az immár történeti értékű, sokat szenvedett „tanházat” (Rákosiék gondoskodtak a kálváriájáról!) Paskai László bíboros, prímás, érsek az áldás szavaival, az öröm szelíd büszkeségével, a remény s a szeretet mindent átjáró evangéliumi lelkületével ajánlotta növendékeivel, tanáraival a legfőbb Tanító oltalmába. Reáliák, művészetek, világszemléleti-eszmei kérdések, gyakorlati életvitel, műveltség. Ezek az úgynevezett. „szakterületek” itt. A háttér: az ezeréves kereszténység magyar földön. Kiss-Rigó Lászlót az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Iskolafenntartó Szervezetének vezetőjét az ünnepség után kérdeztem. Magas rangú egyházi, világi képviselők voltak jelen, s ön köszöntőjében a vendégek megszólítást használta. Miért? — Mert történelmi-ünnepi idő vendégei voltunk; dátumokkal kifejezve: ezer esztendőé, s azé a tíz évé, amely iskolánk életében nevetségesen kevés, de a tények tekintetében gazdag képtükör. 1991-ben egyetlen iskolánk volt a főegyházmegyében, most már tizenkilenc. Szívós munka áll az évek mögött; maga az indulás, az országos közoktatás reformja, amely ma sem fejeződött be. Pokorni Zoltán miniszter közös célokról is beszélt... — Először arról, hogy nem a kiváltságosak, hanem a tehetségesek felkarolásával lehet az igazi esélyegyenlőséget megteremteni. Majd hangsúlyozta: az oktatás-minőségnek a javítása elmaradhatatlan, s a nevelésre jobban, többet kell gondolni. A közös együttlét november 17-én példaértékűnek mondható az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban. — Az alkotó élet példája: az összefogás. Ha nem oszlanak meg a jó érdekében a nézetek: állam, egyház, önkormányzat valóban a közösségi szolgálatért van jelen itt és országosan. Bizonyára így lesz a jövőben is. Tényszerűen: a főegyházmegye, a kormány és a fővárosi önkormányzat kötött megállapodást, hogy az intézmény visszanyerje a régi tekintélyét. Nem elvont, eszmei megegyezésről van szó. Kisebb közösségeket érint; értékfejlesztő, értéktovábbító közösségeket, minők a diákoké, a tantestületé, a szülőké, a hajdani diákoké, akik őrizték a lángot, amelynek fényénél kell új szövétneket gyújtani. A régi diákok közül kiemelem Gelsey Vilmost, akinek erkölcsi és anyagi támogatása nélkül most aligha működnék ilyen ellátottsággal, szinten a gimnázium. Az egyházi szellemű közoktatás eddig nem tapasztalt autonómiát kapott... S a közoktatási munkáért ennyi méltányos támogatást sem. Tudatában vagyunk: ez kötelezettséget, felelősséget jelent. Meggyőződésem, hogy az Egyetemi Katolikus Gimnázium nevelési munkájában a lényegre tör majd, s amint az egyik költő írja: „nem lesz szüksége más csemetére, hogy befásítsa az erdőt.” Tóth Sándor
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
