Sediánszky János

Úton Európába

Ragyogó, derült idő: Ausztria üde és pompázik. Mintha nemcsak az ajtókat, ablakfélfákat, házfalakat, hanem a fákat, a réteket is újrafestették volna. Kipingált Gasthof-ok, a lejtőkön sárga kutyatej-szőnyeg, glédában álló fenyők.

Grazban, a stájer fővárosban épp nyílik a tavaszi kiállítás. Az utcákon piros-fehér nemzeti és zöld-fehér tartományi lobogók, a parkokban, teraszokon sütkéreznek, minden szökőkút csobog. Tisztaság, vasárnapiasság.

Villamoson, kocsin érkeznek a főbejárat felé a családok, nők dirndliben, férfiak vadászkalapban, a gyermekek tiroli nadrágban. A hangszóró polkával várja őket s az ünnep megkezdődik.

Karinthia

A táj errefelé még télies. Kifagyott, színtelen mezők, a vonaton üzletemberek utaznak Genovába. Hangjuk mély, beszédük ropogós, a pillantásuk kemény, határozott. Elmerülnek, sustorognak egymásra licitálnak a termelési és piaci gondokban. A havasok kintrekednek.

Velence, 24 óra

Reggel a vaporetto mólóján nyüzsgünk, a vízben olaj és szemét, a parton falak mállanak, árusok kiáltoznak. Zsivaj és motorpöfögés: dereglyék zöldséget, téglát, kokakólás palackokat szállítanak. A csatornák mélye gőzölög, szemben a tornyok, a kupolák velünk ringanak. De ez még papírmasé, a pesti vursliból.

Estére már láttunk és legyőzettünk.

Zsákutcák és zsákközök, félelmetes, képeslapon nem látható vízi sikátorok. Néptelen terecskék, kútkávák galambokkal.

A lagúnák zöldje és a növényeké: tetőkön, oszlopokon kúsznak az örökzöld folyondárok.

Néha egy-egy torz, szétmállott kőarc a szegleteken. Kié? Senkié?

A Szent Márk tér arannyal és muránói üvegekkel. Mint a nehéz bor, homályló vörösen, kelyhek, poharak, csillámlón, mint a Dózse palástja, óarany láncok, ékszerek.

Selyemkabátos zenekar játszik, galambok surrognak, a Piazetta két oszlopa között hattyúként vonul el egy tengeri hajó.

A Canale Grandén fehér márvány paloták, méltóságos, zárt homlokzatok, örökre beszegett zsalugáterek, egyes ablaksorok már-már hullámzanak.

Gyönyörű. Csak mintha az egész éppen összeomlana.

A Pó-síkságon

A vonatunk „accelerato”: sebes járat, három barna szivarforma kocsi. Diákok töltik meg hazafelé, összeszíjazott tankönyvekkel. A fülke szikrázik a tréfáktól, a kacagástól. Csak a kalauz jár szomorú képpel, fekete egyenruhában, tányérsapkásan, a jegyeket kéri, de mintha particédulákat osztogatna.

Átrobogunk a Piavén, egy tábla figyelmeztet: il fiume sacro della patria — a haza szent folyója.

Ahogy elsuhanunk, ízlelgetem az állomásneveket: Amola, Mirandola. Omlóak, akár a rétes, friss-melegen.

Verona vére

Először csalódunk: a Capulet-ek és Montague-k fészkében közép-európai rend, sztráda-széles főútvonalak trolibusszal.

De lassan, állandó esőben ázva, lehántjuk róla a lényeget: sorra kibukkan a lepkeszárnyú sátrakkal teli piactér, egy-egy ciprusokkal koronázott dombtető, várral, citadellával, liliom-pártás falakkal, lent a Városháza, a Törvényszék, a Dóm, égigérő vörhenyes téglasíkokkal. Vörös bástyák tövében szorongunk, eltörpülve, csatakosan.

Olyan az egész – szól valaki –, mintha vérrel öntötték volna le.

Átkelés az Alpokon

Végre kék és havasok, tisztán, vattafelhőkkel. Vízesések szökdelnek a sziklapárkányokon, kőszakadékok nyílnak, a pokol tornácai.

A vonat védett vájatokban rohan, kék és narancsszín műtőlámpa-fényben.

A Szent Gotthárd hágónál kiszállunk, hógolyózunk 1800 méteren. Egy füttyszó a helyünkre parancsol s beleveszünk egy véget nem érő dürrenmatti alagútba.

Tell kápolnája

A Vierwaldstatti tó nyugtalan hullámokat vet a partra, futnak a szél elől. Szélén műemlék kápolna, festményén Tell, a nyilazó szabadsághős.

Ibolyáért hajolunk le s egy kisborjúhoz. – „Der steht schon auf”, már lábra áll – büszkélkedik a gazda. Megsimogatjuk, s az újszülött hálás: a tenyerünket nyaldossa, mintha vissza is mosolyogna.

Brüsszelben

Szent Mihály és Szent Gudul székesegyházában fizetni kell: kong és pincehűvös.

De az Európai Unió harmincemeletes felhőkarcolói fölébe nőnek, maguk alá nyomják a kőcsipkés tornyokat, szobrokat. Kellenek a kellékek is: gigászi garázs- és aluljárórendszerek.

A Grande Place-on, a főtéren ülök. Szemben a csipkés Városháza, körben fekete és arany cicomás céhpaloták.

Stella Artois: ínyencként kortyolgatom a tömény belga sört, egy diáklány cigarettázik mellettem, Proust könyve a kávéscsészéje alatt.

Turisták érkeznek csomóban, címerkabátos iskolások. Táblás, hadonászó idegenvezetőkkel városnézésre indulnak. Ha kedd, akkor ez Belgium?

Kölni fénykép

A fogadónk falán látható: a város látképe 1938-ban és 1945-ben. Ép utcák, házak és terek – azután a romok, az üresség, a csend.

A sétálóutca, a Hohe Strasse kirakatlátomásai vonulnak el, üvegfalaik mögött minden, ami szem-szájnak ingere.

A dóm, roppant méreteivel, virágzó kősivatag. Elveszett vándor a tekintet égbeszökő falai, kőbimbói, faragványai között.

Éjjelente szebb, bensőségesebb: diszkréten megvilágítva, fényfoltosan.

Rosemheim

Határ előtti német városka, Ausztria előtt, hazatérőben. Sértetlen lábas házak, fabélletű, hívogató vendéglők, tölgyfaasztalaikon félliteres söröskancsókkal.

Korán ébredünk: zeng-bong minden, úszik a vasárnap reggeli harangszóban. A hívők, feketében, kalapban, főkötőben, ünnepélyesen szentmisére vonulnak. Béke, rend, kényelem.

A hegyeken túl van Berchtesgaden.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu