(ezerötszáz gyors)

A könyv

A minap vettem egy könyvet. Drága volt, tíz liter benzint is vehettem volna az árából, amivel messzire, akár kétszáz kilométerre elkocsikázhatnék. Merthogy utazni jó.

A minap vett könyv 716 oldalas, szép kötésű és finom papírú. Már az üzletben elkezdtem olvasni. Látatlanban nem veszek könyvet, ehhez még ragaszkodom, és felbőszít, ha mégis így akarnák rám sózni. A drágábbak némelyike ugyanis már nylon fóliába burkolva kerül a polcra, „ne nézz, ne láss, csak vásárolj!” — egyre terjedő életszabály az ezredfordulón.

A minap vett könyv nem ilyen. Nyugodtan belelapozhattam. Olvasgattam, a kereskedő mintha tudta volna, hogy nem teszem vissza, mint sok más könyv formájú akármit, amelybe elég itt-ott beleolvasni: ami kevés megtudható belőle, arra elég a tíz-húsz percnyi lapozgatás.

A minap vett könyvet nem tudtam visszatenni a pultra. Pár belelapozás után az elején kezdtem olvasni, a negyvenegyedik oldal után a pénztárhoz ballagtam. Tudtam, így most nem autózhatok kétszáz kilométert, de vannak másfajta kalandos utazások is. Már meg is kezdtem, amikor a pultnak támaszkodva olvastam. Tudtam, folytatom hazafelé a metrón, és egy-két hétig úton-útfélen, és főleg otthon, az olvasólámpa alatt üldögélve, minden szabaddá tehető időmben. A külső borító „fülét”, a lapok közé hajtottam, már az enyém a könyv, kezemben a pénztárca, „úgy látom, nem kell becsomagolnom”, mondta a tapasztalt könyvesboltos, és kiszámolta a viszszajárót. „Bocsásson meg”, mondta, elvette a könyvet, kihajtotta a fülét, és a megfelelő oldalak közé egy éjkék, a könyv gerincéhez erősített vékony selyemszalagot húzott be, „látja, már-már elfelejtjük, milyen is egy igazi könyv. A szerző és a kiadó bíztak benne, hogy nemcsak egyszer fogják fellapozni. És tettek bele könyvjelzőt.”

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu