Sodano bíboros levele

Ötven évvel ezelőtt, az éjszakák sötétjébe rejtőzve, az ÁVH meglepetésszerűen kiszállt számos magyar rendházba, hogy kényszertartózkodási helyre szállítsa az ott lakó, Istennek szentelt személyeket. Ezzel vette kezdetét Magyarországon a szerzetesrendek egyoldalú feloszlatása, melynek folyományaképpen az országon belül szinte ellehetetlenült az Istennek szentelt életvezetés, mint olyan életforma, amely értelmet képes adni az arra vállalkozó személyek életének, s gyümölcsöző mind az egyházi közösség, mind az egész társadalom számára.

Amikor a múltbeli eseményekről ünnepélyes imavirrasztás és szentmise keretében emlékeztek meg, Őszentsége II. János Pál pápa is lélekben egyesül az egybegyűltekkel, szívélyes jókívánságait küldi, s a következő szívén hordozott gondolattal fordul hozzátok.

Bár a feloszlatás évtizedei alatt számos szerzetes és kedvesnővér vesztette életét, egészségét, vagy pedig emberségében és hitében igencsak megpróbáltatott, mégis, azt mondhatjuk, hogy a jó Isten kifürkészhetetlen akaratából - aki görbe vonalakkal is képes egyenesen írni - az üldöztetés eszközzé vált. Ily módon a hazájukban maradt szerzetesek az életvezetés és az apostolság más módjait fedezhették fel, a külföldre távozottak pedig részt vehettek a világegyház minden szögletében a missziós, a tanító-nevelő és lelkipásztori munkában. Ez alkalom az Istennek történő hálaadásra. A keresztény, s mindenekelőtt a megszentelt életet élő ember örömmel ad hálát Istennek minden jó forrásának a megpróbáltatásokért.

A hálaadás gondolatához kapcsolódik az emlékezés. A Szentatya a közelmúltban ismételten kifejezte kedves gondolatát: “E tanúságtételt nem szabad elfelejteni.” (TMA 37) S szavai nemcsak századunk vértanúira vonatkoznak, hanem azokra is, akiknek hitük miatt a “fehér vértanúság”, a szenvedés, a meghurcoltatás és a mellőzöttség jutott osztályrészül. Gyűjtsétek össze tehát a szétszóratás idejének dokumentumait, vallomásait, s bocsássátok a jövő nemzedékének okulására.

Mert ami a fontos, az a jövő. Az elmúlt mintegy tíz esztendő folyamán a törvény újra lehetővé tette a feloszlatott rendek újjáalakulását. A megtűrt rendi közösségek is újjászervezhették soraikat. Hivatalosan elismerték az illegalitásban kitartott vagy éppen megalakult közösségeket. Hazatérhetett a külföldre távozottak egy része. Elkötelezett világi hívek új rendi közösségeket alapítottak.

Az újrakezdés időszakát éljük, a számos nehézség ellenére. A hosszú tél után elérkezett a tavasz: a fiatalok meghallják az Úr szüntelen hívását és átlépik a szűk és szoros kaput. Nincsenek kevesen, akik fölvetik a kérdést: vajon mit hoz a jövő? Vajon fiataljaink elég erősek lesznek, hogy hűségesek maradjanak az Úr útjain? Mindezekre a kérdésekre a válasz csupán eszünkkel ugyan még nem, de hittel, reménnyel és az isteni gondviselésbe vetett bizalommal felfogható. Az átalakulás e nem könnyű periódusában a Szentatya különösen nagy szeretettel fordul hozzátok kedves magyar szerzetesek és szerzetesnők. Róma püspöke veletek van, imádkozik értetek. Isten akaratára bíz benneteket, hogy mindig ragaszkodjatok rendalapítótok és rendi közösségetek karizmájához, és a történelem Urát helyezzétek életetek középpontjába. Így megoldódnak majd a rátok váró nehézségek is.

Pünkösd ünnepének közelsége alkalmat ad arra, hogy újra a Szentlélek megvilágosító erejéért esdekeljünk – írja levele végén Sodano bíboros, államtitkár-. E gondolatokkal, a szent magyar szerzetesek és szerzetesnők közbenjárására, Őszentsége II. János Pál pápa kéri a Vigasztaló Lélek kiáradását a magyar szerzetesekre és szerzetesnőkre, és szívből adja kedves mindannyiukra apostoli áldását.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu