Az -ért 2000-ben

A harmadik évezred adventjét hirdette meg Szentatyánk a Nagy Jubileum esztendejére. Figyeljünk a próféta szavaira: "Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön, … és megszabadít titeket." (Iz 35,3-4)

Az új évezred adventjén, a 2000. Sztendőben az Úr nevét hívjuk segítségül, s tudjuk, hogy aki ezt teszi - megszabadul. (Joel 3,5). Pál apostolnak viszont vannak az aggályai is. "De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldik őket?" - Pedig ugyancsak Izajásra hivatkozva (52,7) mondja: "gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik." (Róm 10,14-15).

A rossz hír terjed magától is, de a jót hirdetni kell!

Tudom, hogy Isten országának helyzetét nem lehet statisztikai adatokkal mérni. Az rejtve van jelen bennünk. Mégis, némelyek azt próbálják "közhírré" tenni, elhitetni, hogy az Evangélium ebben az országban nagyon kevés helyre jut el. Bizonyítékul felsorakoztatják azt, hogy egy-egy vasárnap kevesen járnak el a szentmisére, vagy istentiszteletre; kevesen ajánlották fel a személyi jövedelemadójuk 1 %-át az egyházaknak; milyen kevés egyházi iskola működik, stb. Tudom, hogy a "kovász" nem így működik, s a "mustármag" kihajt és növénye felnő egyszer, s a "kisded nyájnak" nincs mitől félnie. Mégis elgondolkodtatnak a fenti-, valóban hitvány adatok. S ehhez még tennék is egyet újabbat: Az Új Ember hetilapunk hány családhoz juthat el, ha csak mintegy ötvenezer példányban jelenik meg? - Pedig ugyancsak hatékony, "gyönyörűséges lábú" futárpostája lehetnek a Jó Hírnek, meg mindennapi életünk jó híreinek.

Ha jók az adataim, akkor könnyen föl lehetne emelni a példányszámot, akár 75 ezerre is. Abból indulok, ki, hogy az országban háromezer egyházközség van, s ebben legalább ötvenezer a képviselőtestületi tag. Legalább ők rendeljék meg, hogy legyenek naprakészek vagy legalábbis hétről hétre jól tájékozottak az egyház dolgaiban, a szentév eseményeit illetően. Így tiszta hangon hallhatnák/olvashatnák azokat az evangéliumi üzeneteket, amelyek az újságban házhoz szállítva mindig megérkeznek. Anyagiakban sem tennie ez tönkre senkit. És ha nem névre szólóan kérnék, hanem a plébánia címére, akkor még postaköltséget sem számítanának fel. De az is lehet, hogy ha a hívek ezt megtudnák, ők is kérnének belőle. Remélem, a szerkesztőség és kiadóhivatal is fel tudna erre készülni. - Hát akkor?! - Rajtunk ne múljon! És a katolikus sajtó sorsa…?

Varga János plébános
Ibrány