Fordul a szél Csángóföldön?

Ez a gyarló kis fénykép 1957-ben készült a moldvai Lészped faluban. A jellegzetes csángó település állami elemi iskolájának az épületét ábrázolja, amelyet nem sokkal előbb fejeztek be. Nagyjából a lészpedi csángók közös önkéntes munkájával épült fel. Itt akkor még megvolt a magyar iskola, de körös-körül a többi csángó faluban már "átalakították" románná. Egy év múlva Lészpeden is román tanítók, tanárok költöztek be a magyar csángók által épített iskolába, hogy az ide kényszerített csángó gyermekeket "visszatérítsék" a román nyelv és tudat ösvényére. Mégpedig olyképpen, hogy azonnal megtiltották - szigorú büntetések terhe mellett - a magyar szót az iskolában, az udvaron, még a családi otthonokban is.

Egyedül Zudor Attila maradt Lészpeden, őt már családi szálak fűzték a faluhoz. Társai hazamenekültek Erdélybe, ahol a "csángó sors" évtizedek múltán érte utol őket. Visszatért szülőfalujába, Zágonba Albu Zsiga barátom is - hajdanán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban iskolatársam volt - aki a matematikatanári diploma megszerzése után a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, a moldvai csángók számára létesített tanítóképző magyar tagozatára kérte a kinevezését. Matematikát s még vagy öt tárgyat tanított azoknak a csángó fiataloknak, akik arra készültek, hogy majd a szülőföldjükön magyar anyanyelvükön tanítsák a csángó fiatalságot. Az utolsó csángó iskola után becsukták a Bákó városában működő tanítóképző magyar tagozatát is.

Ez a fénykép bizonysága lehet annak - ebből a célból adom közre ismét -, hogy a moldvai magyarok, a csángók igenis nagyon ragaszkodtak anyanyelvű iskoláikhoz, hiszen a maguk szegénysége ellenére, munkát és pénzt áldoztak a magyar iskola felépítésére.

Évtizedekre kitiltották innen a lakosság anyanyelvét, meghalt a magyar nyelv Moldvában!

Ezen az őszön ismét felhangzott a magyar szó a lészpedi iskolában. Már az előző iskolai évben alakultak magyarul is tanuló diákcsoportok Klézsén és Pusztinán (a legismertebb csángó települések közé tartoznak, a legöntudatosabb magyar népességgel), az idei tanévben már hét csángó faluban tanítják a magyar nyelvet és irodalmat, heti három órában. Az említett Klézsén és Pusztinán kívül Lészpeden, Frumószán, Külsőrekecsényben, továbbá Somoskán és Magyarfaluban. Összesen hozzávetőlegesen száznegyven kisdiák szülője kérte gyermeke számára a kiegészítő magyar nyelvoktatást. Néhol, például Pusztinán, Magyarfaluban és Somoskán egyszerre két csoportot szerveztek. A Bákó megyei tanfelügyelőség hét magyar tanítói helyet hirdetett meg.

Sok pedagógiai gond felvetődhet e hír kapcsán. Legfőképpen az, hogy elegendő-e a heti három magyaróra arra, hogy a csángó gyermekek - akik önhibájukon kívül alig tudnak magyarul - elsajátítsák anyanyelvük ismereteit? Arról nincs is szó, hogy teljes értékű magyar műveltséget szerezhetnek. Márpedig a negyvenes években működő majdnem száz moldvai magyar iskolában ugyanolyan tananyagot tanítottak, mint az erdélyi magyar gyermekeknek. Gondot okozhat majd, hogy mivel a magyarórákat a napi órarenden kívül tartják, reggel hét órától nyolcig, a most lelkes diákok nem fáradnak-e bele, és nem maradnak-e ki a magyar oktatásból?

Sylvester Lajos, a Sepsiszentgyörgyön élő író és újságíró, aki folyamatosan nyomon kíséri a szomszédos Bákó megye csángó népének sorsát, s aki a kilencvenes évek végén történelmi dokumentumfilmet forgatott, majd könyvben dolgozta fel a negyvenes évek moldvai magyar iskoláinak, tanítóinak emlékeit, az újrainduló magyarórák kapcsán figyelmeztet az Erdélyi Naplóban: "A moldvai csángóság ősztől összesen száznegyven gyermekre kiegészülő, heti néhány órás anyanyelvi oktatása - betűvetés, népdaltanítás, játékok - nem helyettesíti és nem pótolhatja a teljes értékű anyanyelvű oktatást."

Feltétlenül ez lenne az igazi, méltó megoldás!

De ezek ellenére is örülnünk kell annak, hogy a végsőkig kiélezett iskolaháború, amely a magyar tankönyvek klézsei máglyatüzében érte el legmagasabb hőfokát, láthatóan a csángók javára kezd eldőlni. Méltánytalan lenne, ha nem említeném meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség következetes küzdelmét a csángók magyar oktatásáért, egy nagylelkű és élő lelkiismeretű katolikus pap, Girasoli pápai káplán európai visszhangot kiváltó kezdeményezését a moldvai magyar katolikusok helyzetének feltárására, majd egy tudós finn politikus asszony, Tytti Isohookana Asunmaa fellépését európai fórumokon és személyes látogatását a moldvai csángó vidéken, továbbá Komlóssy József svájci magyar nemzetpolitikusnak a küzdelmét a csángó magyarok megmentéséért.

Fordult a szél? Talán még nem mondhatnám, de kétségtelenül az ellenséges uszítás északi süvítése elült. A fordulat 2003 nyarán következett be, amikor nagyon fontos megbeszélést tartottak Bákó városában. Ezen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, továbbá Viorel Hrebenciuc, a kormányzó Szociáldemokrata Párt alelnöke, akitől addig nem sok biztatót hallhattak a csángó ügy harcosai. A megbeszélésen ott volt a megyei prefektus és a megyei főtanfelügyelő. A nagyon rövid tanácskozáson a román tisztviselők kijelentették, hogy semmi akadálya a csángó gyermekek magyar oktatásának, nyilván a hivatalos tanrenden kívül és a magyar nyelvtanra meg irodalomra szorítkozva.

Többé nem kell titokban, magánházak védelmében, állandó rendőri zaklatások fenyegetettségében tanulni a magyar betűket, a magyar versikéket, népdalokat. Tíz év óta a magyar oktatás ilyen búvópatak életre kényszerült a Szeretet mentén. Tisztelet azoknak a helyi önkéntes "tanítóknak", akik vállalták ezt a bújócskázó oktatást. És magyarországi csángóbarátoknak, akik magániskolákat vezettek a csángó gyermekeknek. Különösen hatékony volt Magyarfalván Csoma Gergely budapesti szobrász és fotóművész magániskolája. Bizonysága ennek az, hogy Magyarfalváról jelentkezett a legtöbb diák a hivatalos magyar nyelvoktatásra.

Úgy tűnik, töredezik a jég a csángók anyanyelvű egyházi szolgálata dolgában is. A sepsiszentgyörgyi Háromszék című lap még augusztusban megírta, hogy Pusztina községben, öntudatos csángó magyarok telephelyén, a iasii püspökség utasítására vasárnap délutánonként a helyi plébános, Deák József, román nevén Iosif Deac magyar nyelvű misét mond. A püspöki utasítást azonban fura módon hajtotta végre. Vasárnap délután, az ötórai mise vége felé a plébános magyar imádságba kezdett bele, majd ismét román nyelvre váltott.

Történelmi pillanat volt: oly hosszú idő után ismét magyar szavak hangzottak el a pusztinai oltárnál!

Mindezen változásokat láthatóan Bukarestben határozták el, egyértelműen az Európai Unió tagságára pályázó Romániáról alkotott nemzetközi vélemény javítása érdekében. A román kormányzat igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy saját jó szándékáról van szó. A Monitorul című bákói lap egyenesen felháborodik, az egyik RMDSZ-es parlamenti képviselő és a helybéli csángó szövetség vezetői "hamis fényben" állítják be a megyei vezetőséget. Mi ez a hamisítás? Azt állítják, hogy a román hatóságok ellenezték a magyar oktatást a Csángóföldön, megfenyegették azokat a szülőket, akik a magyar oktatást kérő íveket aláírták. Márpedig ez soha nem volt igaz - írja a lap - a megyei hatóságok mindig támogatták a csángó fiatalok magyar oktatását.

Nem csodálatos változás ez annál az újságnál, amely néhány évvel ezelőtt a Klézsére küldött magyar tankönyvek elégetésére uszított?

Maga Viorel Hrebenciuc pártvezér is szemükre hányta a csángó vezetőknek, amiért "külföldi politikusoknak" merészeltek panaszkodni helyzetükről, és nemzetköziesítették a csángók nyelvi szabadságharcát. (Gazda Árpád által készített interjú.) "A problémák nemzetköziesítése tehát csak negatív reakciókat kelthet az országban."

Aggodalmat sugallnak a csángók magyar oktatását kísérő efféle megnyilatkozások. Kétségbe vonhatják az intézkedéseket hozó politikusok és hatóságok őszinteségét. Vagyis: nem sok garancia van arra nézve, hogy a kezdeti engedményeket nem vonják vissza, hanem törvényekben biztosítják. Hrebenciuc pártvezér szerint ilyen törvényre nincs szükség, a jelenlegiek is elegendőek a gond eloszlatására.

Valóban: a sorozatos nemzetközi lépések fölöslegesek lettek volna? Aligha hihető. Igaz, azok az állásfoglalások önmagukban nem lettek volna elegendőek. Kiegészítette őket a Csángóföld mind öntudatosabbá váló népi vezetőinek határozottsága, bátorsága. Kezemben a Szeret-Klézse Alapítvány tájékoztatója. Az 1999-ben alakult alapítvány vezetői: Duma András "klézsei csángó magyar", ahogy magát jellemzi, Deáky András gyimesbükki nyugalmazott iskolaigazgató, aki évtizedek óta hősi munkát végez az anyanyelv megvédelmezéséért és Kotis Mihály "somoskai csángó magyar orvos", ez is önjellemzés. Ilyen alapítvány soha nem létezett Csángóföldön. "Tízévi tapasztalat azt mutatta, hogy a felhalmozott problémákat mások nem fogják megoldani, ha mi, a Csángóföldön élők nem kezdeményezzük." Gondjaik között első helyre sorolják a magyar oktatás kiépítését, fejlesztését, a vallásos élet lehetővé tételét anyanyelven, istentiszteletek, egyházi énekek, imák, vallásos rendezvények, zarándoklatok elősegítésével.

Úgy érzem, hogy most kell az egész nemzetnek igazán odafigyelnie Csángóföld küzdelmeire, változásaira, reménységeire. Hogy a megfordult szélirány tartós legyen, az eddigi jeges, északi süvöltéseket végképp felváltsa a tavaszi szél, amely a csángó népdal szerint, "utat száraszt, s e hóból es vizet áraszt".

Beke György

Az erdélyi Krónika című lap november 26-i számában azt írja: első alkalommal ígért támogatást Jean-Claude Perrisset bukaresti apostoli nuncius a moldvai csángók képviselőinek ahhoz, hogy templomaikban bevezessék a magyar nyelvű misézést. A Szentszék képviselőjétől a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, Nyisztor Tinka kért kihallgatást, hogy ismét nyomatékosítsa a csángók igényét az anyanyelvi hitéletre. Kéréséhez egy sor korábbi folyamodványának másolatát is csatolta. A találkozót követően "óriási elégtétel"-ként értékelte, hogy a nuncius megköszönte az anyanyelvi misézés bevezetéséért elindított, több mint tíz éve tartó küzdelmüket.

Nyisztor Tinka a Krónikának elmondta: a nuncius meggyőződése szerint valamennyi moldvai faluban el kellene kezdeni a magyar nyelvű misézést is, és csak ott kellene erről lemondani, ahol üres marad a templom a magyar miséken. A nuncius szerint luxusnak számítana, ha öt embernek kellene magyar misét tartani, de ahol ötvennél többen igénylik, ott nem szabadna megfosztani a híveket ettől a lehetőségtől. A csángó küldöttség Jean-Claude Perrissetnek azzal az ígértével térhetett haza, hogy javaslataikat levélben küldi el Petru Ghergheli iasi-i püspöknek, a levél másolatát pedig eljuttatja a Vatikánba. A nuncius a Krónika című lapnak a találkozó kommentálására vonatkozó kérését elhárította.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu