Hitvalló és vértanú püspökök - a határon túl (1.)

A trianoni országhatárokon kívül rekedt magyarságnak - Romániában és más országokban - számos vértanú és hitvalló püspöke volt. Az "ügymenet" sok helyütt ugyanaz volt: az egyik ordinárius bezáratása után az utód, aki követte elődje irányvonalát, hamarosan maga is börtönbe került.

Szatmár

Scheffler Jánosnak (1887- 1952), a Szatmári Egyházmegye püspökének boldoggá avatása ugyancsak folyamatban van. 1942-ben lett püspök. Övéinek igazi atyja volt. A háború utáni vészidőkben - mikor számos hívét bezárták, a német származásúakat a Szovjetunióba deportálták -, végiglátogatta egyházmegyéjét, hogy mindenfelé vigaszt nyújtson. Az 1947. évi "békeszerződés" értelmében a szatmári püspökség négy részre szakadt, területének egy-egy része Romániához, Csehszlovákiához, a Szovjetunióhoz, illetve Magyarországhoz került. Ekkor a román pártállam megszűntnek nyilvánította az egyházmegyét, Scheffler püspököt pedig a romániai papi békemozgalom vezetőjének szemelték ki. Azt remélték tőle, hogy majd szakít Rómával, és létrehozza az önálló, nemzeti egyházat. (Ezt a kommunisták sok országban megkísérelték, de csak Kínában sikerült.) A kedves, szelíd természetű püspök azonban hajthatatlan volt. Ezért őt először két évre kényszerlakhelyre deportálták, majd 1952-ben hazaárulás vádjával letartóztatták, és több pappal együtt börtönbe hurcolták. Ott halt meg még ugyanabban az évben. Testét a rabtemetőben földelték el. Hamvait a jelzések alapján 1965-ben exhumálni tudták, és a székesegyházában helyezték el.

Scheffler János

Megmaradt feljegyzései jelzik, hogy egész életében az Istennek való teljes önátadásra törekedett. A kommunizmus uralomra jutásától kezdve készült a vértanúságra: "Az én helyem ott van, ahol az én jó népem és paptestvéreim szenvednek, a börtönben. Nekem is ott készít helyet az én Uram." Gyakran hívta híveit, papjait arra, hogy kövessék az áldozattá vált Krisztust, hogy engeszteljenek, imádkozzanak a gonoszság megtöréséért, és legyenek új életet termő áldozattá. Ő is azzá lett.

A püspök letartóztatása után Czumbel Lajos vette át az egyházmegye vezetését, de néhány hét múlva őt is bebörtönözték.Márton Áron börtöntársa lett több más pappal és ordináriussal együtt.

A Szatmári Egyházmegye papjai közül is háromról tudjuk, hogy - főpásztoraikhoz hasonló életutat járva - kommunista börtönökben vagy megsemmisítő táborban haltak meg. (Később a rendszer bérgyilkosai verték agyon Pakocs Károly szatmári kanonokot is, aki több - például az "Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott" kezdetű - egyházi énekünknek a szerzője volt. Noha ő próbált valamiképpen megegyezni a kommunista állammal, mégis ez lett a sorsa.)

Temesvár

Pacha Ágoston temesvári püspök(1870-1954) egyházmegyéjét a román állam 1948-tól szintén megszűntnek nyilvánította. Románia ettől kezdve csak két egyházmegyét ismert el, az erdélyit és a bukarestit. 1951-ben a nyolcvanéves, agg főpásztort letartóztatták, és koncepciós perben tizennyolc évi fegyházra ítélték. Három év múlva meghalt.(Halála előtt "megkegyelmeztek" neki, és szabadon bocsátották.)

Az egyházmegye papjai közül további kettőnek a vértanúsága ismert.

Boros Béla címzetes érsek 2003 júniusában , életének kilencvenötödik püspökségének ötvenötödik évében, hosszas betegeskedés után Temesváron hunyt el. A kommunista hatalom által bebörtönzött katolikus főpapok csoportjának utolsó nagy alakja ő.

A temesvári katolikus papneveldében a bölcsészet és a dogmatika tanára, később az intézmény rektora volt. 1948 decemberében titokban szentelték püspökké a bukaresti nunciatúrán, hogy legyen, aki a papi hatalmat az erdélyi püspökök akadályoztatása esetén is továbbadja. Márton Áront és Maczalik Győzőt ugyanis ekkor már letartóztatta a kommunista hatalom. Boros Béla felszenteléséről tudomást szerzett a rendőrség, majd 1951 márciusában őt is letartóztatták, és néhány hónap múlva - koncepciós perben, kémkedés vádjával - életfogytiglani fegyházra ítélték. A máramarosszigeti börtönben éveken át Márton Áron püspök cellatársa volt. Ők ketten a vécék tisztán tartásáért feleltek. 1956-tól két és fél évet magánzárkában töltött a Râmnicul Sarat-i börtönben. Amint egy interjúban felidézte, ebben az időszakban a folytonos hangos imádkozás mentette meg a megtébolyodástól. A magyarul egy szót sem tudó börtönőr is megtanulta a magyar imádságokat - annyiszor hallotta azokat. Több mint tizenhárom évi rabság után, 1964-ben szabadult. Első útja a radnai kegytemplomba vezetett. Rongyosan, szakállasan érkezett, s másfél óra múlva már misét mondott. Vallomása szerint ez volt élete egyik legboldogabb órája. Boros Béla isteni kegyelemnek tekintette megpróbáltatásait. Kínzóiról is szeretettel beszélt. Egy interjúban elmondta: Megbocsátottam nekik. Annak is, aki összeállította a periratokat. Akkor is és mindennap esténként értük is imádkozom.

Noha felszentelt püspök, majd címzetes érsek volt, 1992-es nyugdíjazásáig a temesvári erzsébetvárosi plébánián segédlelkészként szolgált. Helytállását a magyar állam 1994-ben a Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetéssel ismerte el. 1990 után Boros Béla többször is kérvényezte rehabilitációját, ez ügyben Ion Iliescu államfőhöz is fordult. Az erkölcsi jóvátétel azonban haláláig, sőt azóta sem történt meg. Teste a székesegyházban nyugszik.

Nagyvárad

Bogdánffy Szilárd az egyházmegye titokban szentelt püspöke volt - boldoggá avatása folyamatban van. Határozott egyéniség volt, akit már 1939-ben is letartóztatott a román rendőrség, a magyarság jogainak védelme miatt. A kommunista román állam őt is megpróbálta rávenni, hogy vállalja a Rómától való elszakadást és a nemzeti egyház vezetését. Ezt ő visszautasította. 1949-ben letartóztatták, 1953-ban halt meg a nagyenyedi börtönben. Az ő porai fölé is tömeglakásokat építettek. (Szovjet gyakorlat volt ez: eltüntetni a meggyilkoltak nyomait is. Így tettek Nagyenyeden - ott emeletes házakat építettek a rabtemetőre, míg Recsken fenyőerdőt telepítettek azokra a területekre, ahová az elhunyt rabokat elásták.)

Bogdánffy és Scheffler püspökön kívül a nemzeti egyház létrehozásában való közreműködésre akarta rávenni a rendszer vezetése Gerinczy Pál premontrei apátot is. Ő is ellenállt, amiért egy kis erdélyi faluba internálták, s ott halt meg.

A vértanú püspök mellett emlékezzünk arra, hogy a nagyváradi egyházmegye 2003-ban elindította egy vértanú papjának boldoggá avatását is. Györgypál Albert (1914-1947) káplánt a román kommunista rendőrség az ifjúság körében végzett eredményes lelkipásztori munkájáért a nagyváradi várbörtönbe záratta, ahol súlyosan megbetegedett, s ebbe csakhamar belehalt. Györgypál Albert korábban működött a mai magyar területen maradt városokban is: Békéscsabán és Orosházán. Remélhetőleg e városok hívő katolikusai tudatosítják, hogy boldoggá avatás előtt álló, vértanú lelkipásztoruk volt.

Tomka Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu