Várakozó szeretet

Mint egy fadarab. Lehullott s most mozdulatlanul hever. Így feküdtem az ágyon. Börtön négyszögében.

Hidegrázással kezdődött. Aztán mintha a piros térdzoknit húztam volna a lábamra. Szédelegtem, a lázam soha nem sejtett magaslatokba szökött fölt. Feleségem és a fiam támogattak, jóformán lépni sem tudtam.

Másnap megjelent Tamás barátom, akit megmentőmnek is nevezhetek. Harmadnap egész kis csapat vett részt az elgenynyedt sebek kitisztításában. Tamás szikével, a vejem géppel, fiam lámpával. Feleségem kezébe kapaszkodtam. Mentőöv a kín tengerében.

A műtét sikerült, a beteg maradjon nyugton. A gyógyulás lassú folyamat, türelmet igényel.

Fekszem hát, s kezdem megtanulni, milyen szeretettől bekerítve, a szeretet várakozásában élni. Vejem naponta megjelenik, átköti a sebet, előbb azonban ellenszenves csipesszel kotorja az elhalt részeket. Barátaim naponta telefonálnak. Feleségem szeméből féltés és aggodalom sugárzik, de mosolyog, így próbálja leplezni. Gyerekeim felváltva posztolnak körülöttem. Ananászt hoznak, csodás diétás süteményekkel traktálnak. Fiam a fotelban üldögél, nehogy egyedül maradjak.

Időnként csöng a telefon. Unokáim. "Nagyapa, karácsonyra meg kell gyógyulnod! Mindig együtt ünnepelünk. Imádkozunk érted!"

Rám fér. Néha reménytelennek érzem a sorsom. Aztán a nyereségeimre gondolok és vigasztalódom. Nyertem egy másik fiút. Vejem mintha gyermekem volna, olyan szeretettel és tapintattal sertepertél gyógyító eszközeivel az ágyam körül. "Na, papa, nézzük!" Géz, jód, csipesz. "Fáj?" Nyögök válaszul. "Az a jó!" Csak ne fütyörészne, az mindig rosszat jelent.

Szerdánként a tanítványaim. Eljönnek a messzeségből. A postás irigykedve áll az ajtóban, ennyi csinos lány! Egyikük cukorbetegeknek szánt süteménnyel érkezik. "Pogácsát ehet, tanár úr?" Egy hét múlva érkeznek a sósak. Egy hadosztálynak elegendő mennyiség.

Sógorom arra készül, hogy misét mond. A magányos órákban párbeszélek az égiekkel. Van vétkem elég, megérdemlem a fájdalmakat. Vigaszul Jékely versét olvasgatom: "Azt bünteti, akit szeret az Úr."

Esténként feleségem mosdat. Fél lábam kilógatom a kádból. Utána az ágyban nyögdécselek. Hallgatom valamelyik misét. Laci barátom új lemezeket hoz. Neki is pihennie kellene, de jön, derűt lop a szürke őszbe.

Csak azok az éjszakák ne volnának! Az ember magára figyel, a fájdalom növekszik, már-már elviselhetetlen. "Valami baj van?" Feleségem áll az ágyam mellett. Éjjel fél három. Úgy alszik, hogy azonnal pattanjon.

Baj? Hogy is lehetne baj, ha az embert szeretik?

- Javul! - örömkiáltások, leplezett könnyek. "Na, papa!" A vejem is elmosolyodik. Fogynak a várakozás napjai. A messzeségben biztató fények villódznak.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu