XIII. Leó pápa és a magyar nemzet

A XIX. század kétségkívül legkiemelkedőbb pápája, szakítva elődjének bezárkózó és a modern világgal szembeforduló politikájával, az egyház hajójának kormányát más irányba kívánta fordítani. Éppen akkor, amikor Európa a vallástalanság legsötétebb időszakát élte. GioacchinoPecci bíboros - aki harminchárom éven keresztül hasznos lelkipásztori tapasztalatokat szerzett Perugia érsekeként - nagyszerű iskolát járt ki ahhoz, hogy kiváló szellemi képességeivel, széles látókörével és államférfiúi kvalitásaival (egyházi és civil jogi doktorátusa is volt) a nehéz kötelezettségeknek megfeleljen. Egyénisége méltónak bizonyult a reá hárult feladatok gondviselésszerű megoldására.

Javaslatára döntött arról a bíborosi kollégium - amelynek már 1877-től cammerlengója (legidősebb tagja) volt -, hogy a konklávé a Vatikánban, a csodás Sixtus-kápolnában legyen. (Ott is koronázták pápává 1878. március 3-án.) Az összegyűlt bíborosok - köztük két magyar, Simor János hercegprímás és Mihalovich József zágrábi bíboros-érsek - "rekordidő alatt" pápává választották.

A magyar vallástörténet szempontjából fontos megjegyezni, hogy Simor jelenléte nemcsak szavazati számot jelentett, hanem ennél jóval többet. A bíborosok közti véleménykülönbségeket okos és bölcs hozzászólásával sikerült összehangolnia. Nevére felfigyeltek azok a kardinálisok is, akik eddig nem ismerték őt. Megjegyezte magának ezt az új pápa is, és úgy nyilatkozott róla, hogy az egyház erős oszlopa, és rá mindig lehet támaszkodni.

XIII. Leó az újkori pápák közül a szellem uralkodója volt, aki a világ szinte minden problémájában állást foglalt, és nézeteit az élet csaknem minden fontos kérdésében kifejtette. Nem mindenki előtt ismert, hogy e jeles pápa arcképét Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa, László Fülöp Elek magyar festő örökítette meg, aki egyébként Európa és Amerika számos hírességéről készített portrét.

Leó pápa a magyarság őszinte barátja volt, és több ízben is kifejezte irántunk érzett szeretetét. A szegedi árvíz és a horvátországi földrengések alkalmával tetemes pénzsegélyt küldött a rászorultak számára. 1880. május 9-én népes magyar zarándokcsoport előtt mondott beszédében emlékeztette honfitársainkat a magyar történelem dicső tényeire, hazaszeretetre és vallásosságra buzdította a megjelenteket. Hazánk ezeréves fennállásának ünnepe alkalmából lelkes és hatásos enciklikát küldött nemzetünknek, és engedélyezte Magyarok Nagyaszszonya ünnepét a magyar katolikusoknak.

1887 decemberében tartott aranymiséjén - mely jubileum egyébként világraszóló ünnepséget jelentett - úgy illett, hogy arról mi, magyarok se hiányozzunk. Simor János bíborosunk klasszikus szépségű beszédben tolmácsolta a magyarok tiszteletét, és átnyújtotta értékes, ajándékba vitt aranytárgyainkat. Ezek közt volt a Szent Korona és a koronázási jelvények hasonmása, továbbá a hercegprímás külön ajándéka: egy remek kivitelű aranykehely. A pápa nagy szeretettel búcsúzott el bíborosunktól áldását küldve rajta keresztül az egész magyar nemzetre. Azzal bocsátotta el Simort, hogy nyáját éppoly szeretettel gondozza, mint eddig, s reményének adott kifejezést, hogy Krisztus hite nem fog megfogyatkozni Mária országában.

A következő évben ünnepelte a Szentatya huszonöt éves pápai jubileumát. Érdemes itt idézni Prohászka Ottokárt, aki a Néppárt című lap 1903. február 21-i számában így írt: "Betelt a 25 év! Péter éveit megélte Leó, s oly jubileumot ült, amilyent előtte csak kettőt látott a világtörténelem. Huszonöt éves pápai jubileum! Negyedszázadig viselni a legmagasztosabb méltóságot e földön, huszonöt évet tölteni azon a trónon, melyre az emberi élet végső korába lépő egyének szoktak emelkedni! Ez magában véve már oly rendkívüli jelenség, mely XIII. Leó nevét ragyogó betűkkel fogja kiemelni a történelemben s Szent Péter s IX. Piusszal egy sorba fogja helyezni."

XIII. Leó nagyszabású egyházkormányzati működése mellett költészettel is foglalkozott, és klasszikus latinságú költeményeket írt. Ezekből több magyar fordítás is megjelent, így Greksa Kázméré (Eger, 1894), Csicsáky Imréé (Temesvár, 1903), illetve Faludy Györgyé, a Dicsértessék című antológiájában (1938).

Rónai András Mihály irodalomtörténészünk szerint azonban Leó pápa a világirodalomban igazi nyomot nem verseivel, hanem azzal hagyott, ahogy alakját a Róma című regénytrilógiában Émile Zola rajzolta meg. (A regény főhőse szellemi-lelki fejlődésének vázlatán keresztül a szerző a századvég legnagyobb dilemmájára, a tudomány és a vallás konfliktusára keresi a megoldást, a társadalmi igazságtalanságok égető kérdéseinek tükrében.)

Amint Szántó Konrád ferences egyháztörténész is tárgyilagosan megállapította, XIII. Leó legfontosabb célját, azaz az egyház és a kultúra összhangba hozását nem tudta elérni, hiszen korában a tudomány és a hit között nagyon nagy volt az ellentét, a társadalom felső rétegében az egyre nagyobb profitra törekvés, a proletariátus körében pedig a harcos ateizmus vált uralkodó érzületté. E kudarcok azonban semmiképpen sem homályosíthatják el uralkodásának érdemeit. Nevezetesen, hogy jelentősen megnövelte a pápaság nemzetközi tekintélyét, az egyházat ő kezdte kivezetni a fojtogató elszigeteltségből, felhívta a figyelmet a világgal folytatott állandó dialógus és a szüntelen megújulás fontosságára, és ezzel egyházunknak megmutatta azt az irányt, amely a II. vatikáni zsinathoz vezetett. A Rerumnovarum (Új dolgokról) kibocsátásának kilencvenedik évfordulóján II. János Pál Laboremexercens (az emberi munkáról szóló) enciklikája pedig Leó pápa szociális tanítását fejlesztette tovább.

Száz évvel ezelőtt, 1903. július 20-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Ijjas Antal: A jelen kor egyháztörténete című munkájában méltán így értékeli: "Az egész világnak úgy tűnt fel, hogy az emberiség csodája, a kornak kétségtelenül legnagyobb szereplője, századokra szóló hatású egyéniség tűnt el vele, olyan pápa, aki szellemének és működésének mindenoldalúságában alig találja hasonlóját elődei között, s kétségtelenül a legeredetibbek és legegyénibbek közé tartozik a pápák sorában... Semmi kétség: XIII. Leó nagyhatású formáló erőkkel nyúlt bele mindnyájunk személyi életébe s gyönyörű márványsíremléke méltán mutatja őt azzal a mozdulattal, amely mintha minden leendő századok fölé emelné áldásra karjait."

Udvarhelyi Olivér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu