|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hazánk erkölcsi megújulásáért Az elmúlt tizenkét évben jelentős, esetenként előnyös változásokat éltünk át politikai és gazdasági szempontból. Erkölcsi normáinkban, és egymás közti kapcsolatainkban azonban még ma is a szocialista viszonyok érvényesülnek. A közjó szolgálata helyett sok esetben hazugságot és egymás lejáratását tapasztaljuk, szolidaritás és igazságosság helyett érzéketlenség és önzés dominál. Családi és személyes kapcsolatainkban is szenvedjük a szeretet hiányát. Ahhoz, hogy végleg magunk mögött tudhassuk a múltat, vezetőink nemzetünk felemelkedésén munkálkodjanak, mi pedig elláthassuk hivatásunkat, erkölcsi rendszerváltásra, megújulásra van szükség. Ehhez azonban nem elegendő a jó szándékú elhatározás, segítségre, Isten kegyelmére van szükségünk. A fentiek alapján egy hazánkért aggódó keresztény közösség kezdeményezi, (akiknek képviseletében Hankó Zoltán juttatta el az Új Emberhez felhívásukat), hogy templomainkban rendszeres imádság hangozzék el hazánk erkölcsi megújulásáért. Arra kérik a velük egyetértőket, hogy 2003. december 31-ig, minden hónap utolsó vasárnapján mondassanak egy szentmisét, amelynek szándéka hazánk erkölcsi megújulása. A hívek a felajánlást megelőző közös könyörgésben is kérjék, hogy a Mennyei Atya árassza tisztító kegyelmét hazánkra, annak vezetőire és valamennyi lakójára, hogy erkölcsileg megújulva szolgálhassuk Isten országát és hazánk boldogulását.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|