Szót emelek egy szóért

Ez a szó: a félkegyelmű. Ha a névelőjét nagybetűvel írom, Dosztojevszkij regényének magyar címe, idestova száz esztendeje.

Egyik budapesti színházunk bemutatta a mű színpadi változatát. Az előadás falragaszának főhelyén viszont ez a cím szerepel: Az idióta. Alatta zárójelben, tehát így: (A félkegyelmű). Egy hírlapi beszámoló szerint a régóta ismert = tudott magyar címet visszaváltoztatták az orosz eredetinek megfelelő nemzetközi szóra. Miért? A magyar cím miért lett másodrendű? Miért került zárójelbe?

Az idióta főnév a görögöktől honosodott át a latinba, Burián János latin szótárában így szerepel az értelme: "tudatlan, járatlan, avatatlan ember" (ellentétben a szakemberrel); második jelentése: "kontár". A szó a világ minden tájára elkerült, erre vagy arra módosuló értelmi árnyalatokkal. Az oroszban "igyiot" a szó kiejtése. Első helyen orvosi jelentését tartják számon: "gyengeelméjű, idióta"; másfelől "ostoba", "hülye" és - "félkegyelmű". Egy olvasott orosz olvasó erről a főnévről legelébb Miskin hercegre gondol...

Szemere Bertalan, amikor még nem volt miniszterelnök, sőt még belügyminiszter sem, százhatvanhárom évvel ezelőtt, 1840-ben adta ki Utazás külföldön című könyvét, nagy sikert aratott vele. Ott tűnik föl először a félkegyelmű, a németben, franciában, angolban egyaránt élő és (majdnem) azonos alakú "nemzetközi szó" magyarításaként. Remek lelemény! Annyira csak magyar, hogy - egyetlen nyelvre sem lehetne lefordítani.

Ez az érdekes adat a szóteremtő politikusról a magyar nyelv történeti etimológiai szótárában olvasható. Ugyanott még ez is: "Előtagjában a fél névszó ugyanolyan jelentésben szerepel, mint a félnótás-ban. Utótagjának szerepe nincs tisztázva. Talán a kegyelem vallási jelentéséből kell kiindulni."

Hiszem és vallom, hogy csakugyan ezt kell tennünk!

A kegyelem - a keresztény dogmatikában - a bűnbocsátó isteni szeretet.

Szabó Endre, a Dosztojevszkij-regény első (kiváló!) magyar fordítója mély empátiával magyarította az orosz Igyiotot: Szemere Bertalan szava került a nálunk először 1910-ben kiadott nagy mű címlapjára: A félkegyelmű. A műfordító érezte-tudta, hogy Miskin herceg, a világirodalom legtisztább, legnemesebb hőseinek egyike nem bárgyú, nem hülye, nem együgyű, nem agyalágyult, nem gyöngeelméjű - és, magyarul, nem idióta.

Miskin hercegben a kegyelem munkál, hogy régi festmények Krisztus-ábrázolatát idéző arcával, "nagy, kék és figyelmes szemével" egy kegyelem-telen és kegyetlen világban (ahogyan az orosz író magyar monográfusa, Bakcsi György írja) katalizátorként a jó és a rossz közötti választásra kényszerítse környezetét. Ez nem idiotizmus. Miskin herceg félkegyelmi állapotában, a benne megszemélyesített krisztusi eszmény ellenére sem tudja szép célját elérni.

Dosztojevszkij ezt írja egyik levelében: "A szép: az eszmény, és még sem a mi eszményünk, sem a civilizált Európáé nem munkálódott ki. A világon csupán egyetlen pozitív szép személy van - Krisztus..."

Miskin herceg valahol ezt mondja: "A szépségről nehéz véleményt mondani. A szépség: talány..."

Egy olvasott magyar olvasónak arról, hogy "félkegyelmű" legelébb Miskin herceg jut az eszébe. Aki egy kis batyuval ("Az én egész poggyászom csupán egy kis bugyor") tart Svájcból haza, Pétervárra. Miskin, aki "mintaírást" mutat be a tábornok előtt, s ezt írja le először: "A jámbor Pafnutyij apát keze vonása". Miskin, aki "szánalommal szerette" Nasztaszja Filippovnát.

Félkegyelmű! Milyen különös is ez a magyar névszó, amely ha akarom: főnév, ha akarom: melléknév; metaforikus sűrűsége rádiumként sugárzik. Ezt érzem áradni, ha ismét olvasom a regényt, s szinte megképzik előttem a huszadik század talán legnagyobb színpadi Miskin hercege, Innokentyij Szmoktunovszkij.

És ami a "nemzetközi szavakat" illeti: van egy nagyon-nagyon közismert "nemzetközi szó", majdnem azonos alakú és kiejtésű változatait a nagyvilágban úgyszólván mindenütt használják (és beírják szótárukba!) A szerbek viszont ezt mondják helyette: pozoriste, a horvátok ezt: kazaliste, mi magyarok pedig azt, hogy: SZÍNHÁZ.

Az az intézmény is színház a javából, amelynek színpadán most egy magyar Miskin herceg mondja Dosztojevszkij mondatait.

Szemere Bertalan szavának, a magyar címnek nem csupán félig kellene megkegyelmezni, ahogyan ezt a plakát a zárójellel teszi: A félkegyelmű egészen a mienk, nem másodosztályú állampolgár. Szókincsünk része. Közvagyon, akár a költő lelke. Zárójel nélkül...

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu