Tájak, városok, emberek

Márai Sándor egyike volt irodalmunk nagy felfedezőinek. Volt, amikor kényszerűségből kelt útra, mint 1919-ben, s volt, amikor azzal a keserű tudattal, hogy aligha látja többé szülőhazáját. 1956-ban, a forradalom hírére vissza akart térni, de mire a határig ért, már csak menekülőkkel találkozott. Szomjas kíváncsisággal utazott Európában, az Egyesült Államokban nem talált igazi otthonára. És Európa épp napjainkban fizet meg hűségéért: a különféle nyelvterületeken megjelent fordítások ismeretében kora egyik legnagyobb írójának tartják.

Nemcsak "őrjárataiban" és naplóiban meg a remek San Gennaro vére című regényben adott számot Európában szerzett tapasztalatairól, hanem rengeteg cikket is írt, ezeket azonban életében nem gyűjtötte könyvbe, régi újságok sárguló, megkopott lapjain várták felfedezésüket. A Helikon vállalkozott a nagyszerű feladatra, sorozatban jelenteti meg ezeket a lappangó cikkeket s tárcákat, Urbán László jóvoltából most Tájak, városok, emberek címmel azokat, amelyek az író valóságos és képzeletbeli utazásainak emlékét őrzik. Legtöbbjük az Újságban jelent meg, ennek volt munkatársa, állandó szerzője. A gyűjtemény tematikus: országonként időrendben sorakoztatja föl Márai beszámolóit.

Európa gyermeke volt: nem a szegény rokon alázatával érkezett Itáliába, Franciaországba vagy éppen Angliába, hanem az egyenjogú ember figyelmes öntudatával. Tudta, meg is írta, hogy nem vagyunk alább valóak, inkább az öreg földrész tartozik köszönettel a magyarságnak. Teljes mértékben hiányzott belőle az a kisebbrendűségi érzés, amelynek jeleit az Európai Unió felé haladva oly gyakran tapasztalunk. Szemlélődött, észrevette az árnyakat is. Egyik franciaországi jegyzetében a híres francia konyháról ír, nem arról, amelynek termékeit díszesen tálalva szokták kínálni, hanem a szegények konyhájáról, a nyomorúság jeleiről. Mert ilyen is van, csak nem szoktunk beszélni róla. De ő látta és megírta. Nem bírálatképpen, hanem a teljesség vonzó igényével. Az Egy polgár vallomásában többször is elmondja, hogy ifjúságában mennyire vonzónak érezte Bécset, ahol az ablakokból ugyanaz a zongoraszó hallatszott ki, mint Budapesten, és éreztette, hogy Európa egyik része családias volt, otthonosan érezte magát, mintha szülővárosának, Kassának hangulata kísérte volna.

1933-tól baljós árnyak keltek. Hitler beszédének hatása alatt született egyik remeklése, a Messiás a Sportpalastban, amelyben mintha a későbbi világégést előlegezte volna. (A diktátor hangjának, fenyegető üvöltésének emléke sokáig elkísérte, az élményt földolgozta a második világháború után írt Sértődöttek című regénye egyik részében. Mennyire jellemző: ezt a regényt 1948-ban, tehát egy másik diktatúra készülődése idején bezúzták! A teljes műszak nem sokkal az író halála előtt jelent meg a Vörösváry Kiadó gondozásában. Ez volt az egyik oka, hogy az emigrációt választotta, s egy ideig Olaszországban élt. Itáliáról, kultúrájáról, hagyományairól átlelkesült cikkei olvashatók a gyűjteményben.)

Figyelmes volt és kíváncsi. Figyelte a hétköznapi embereket, és kíváncsian vallatta a múltat, és kimondva-kimondatlanul cáfolta kora nagy hatású történelembölcselőit, akik Európa végnapjairól írtak. Európa nem halhat meg, vallotta, ha szívósan őrzi és gyarapítja a nemzetek erényeit, kultúráját s a dómok és iskolák által kisugárzott szellemiséget.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu