Aki mindent a jó szemszögéből néz

Simeon az a férfi, aki a karjaiban tartotta Jézust (e pillanatban az Ószövetség megérintette az Újat!), fölismerte benne a Messiást; az Újszövetség első prófétája ő, aki Istent dicsőítette azzal az énekkel, melyet általában Simeon énekének nevezünk: "Bocsásd el, Uram, szolgádat, / szavad szerint békében, / mert látta szemem üdvösségedet, / melyet minden népnek megadtál, / világosságul a pogányok megvilágosítására, / és dicsőségül népednek, Izraelnek." (Lk 2,29-32) Csodálatos ének, a tündöklet, a dicsőség, a teljes hűség éneke!

Simeon az a személyiség, aki mindezeket kijelenti, és akit az evangélista megelőzően néhány szóval jellemzett; idős ember, a templomba megy, hogy Jézussal találkozzék, mivel a Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy várjon, mert eljön a nemzetek Megváltója.

Jóllehet Mátétól nem tudunk Simeonról, s a többi evangélium sem említi, Lukács azonban közli: "igaz és istenfélő ember volt" (2, 25). A két karakterjegy a Bibliában olyan személyt jelöl, aki hűséges a szövetséghez, követi az Úr szavát és mindent a jó szemszögéből néz, minden esetben az isteni szándékot látja. A nyelvi kifejezés: "isten-félelem" a görög eulabés-re vezethető vissza, amely szó szerint azt jelenti: "mindent a jóra vonatkoztatni, megragadni a rejtőző jót minden dologban."

"Igaz ember", ahogyan Ábelt is igaznak tartották, mert áldozata kedves volt Istennek; igaznak nevezték Lótot a bűnös Szodomából való menekülése miatt, mivel nem vállalt közösséget az emberi gonoszsággal, Zakariás és Erzsébet is "igaz emberek voltak Isten előtt". "Igaz ember volt József, Mária legtisztább jegyese."

Simeon egyike azoknak, akik az őszinte emberséget képviselik Isten üdvözítő tervében, a tiszta emberséget a törvény megtartásával. Simeon ezért az Úr akaratának követője. Ez az ember - ezen kívül - "várta Izrael vigaszát" (2,25); nem rokkant bele öregségébe, nem hagyta, hogy megtörje az élet megannyi próbatétele, hanem a jövőt fürkészte nem kevés reménységgel. Várta Izrael vigaszát, amelyről a próféták szóltak, például Izajás: "Vigasztaljátok meg népemet, véget ért a szolgaságunk ideje." (40,1-2) Tudván, hogy ez a jövendölés csak részben teljesült a múltban, Simeon nem hagyta abba a várakozást abban a biztos reményben, hogy annyi rossz ellenére Isten megvigasztalja majd Izrael népét.

Kiemelem ezt az emberi arcot, amely nem veszítette el a reményt. Korunk legszomorúbb jelenségei közé tartoznak - sajátságos módon Európában - azok a vélekedések, melyek annyi személyes csalódottságból származnak, s azt állítják, hogy olyan kevés az, amit az élet, a család, a gyermekek, a munka nyújtanak. Nyugdíjas vagyok, öreg vagyok, nincs bizalmam a társadalom jövőjében. Európa elfordult a reménytől, olyan földrész, amely nem tekint a jövőbe, ahol a remény hiányának egyik legláthatóbb jele a születések csökkenése. Igen, van félelem a jövőtől és elutasítás a gyermekek vállalásában. Való igaz, hogy a születések hiányában más tényezők is közrejátszanak, azonban a félelemé az első: hogyan jutnak majd előbbre a politikai, a környezetvédelmi, a szociális ügyek? Lehet, hogy semmi se történik, lehet, hogy rosszabb lesz a helyzet.

Simeon nem fél, tudja, hogy népének jövője egyáltalán nem rózsás (a zsidók római uralom alatt nyögtek, Jeruzsálemet később lerombolták), de nem csontosodik bele a politikai ingadozásokba, mivel ismeri az isteni vigasztalást. Képmása ő mindazoknak, akik a Biblia szerint "szelídek a földön" (Zsolt, 35,20), akik a szorongattatásban is hűségesen tekintenek az Úrra.

(Részletek Carlo Maria Martini bíboros Mária tovább szenved című könyvéből, Tóth Sándor fordításában.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu