A bányászlámpa

Félénk kisgyerekek csoportja szállt le a vonatról, velünk, szövőgyárbeliekkel együtt, Zebegényben. Ruhájuk hajtókáján kis nemzetiszínű szalag, rajta három nagybetű: M.Á.K. Ez a "mák" minket először megmosolyogtatott, de hamarosan megtudtuk: a szalagon a Magyar Általános Kőszénbánya rövidítése olvasható. Őket a bánya küldte ide nyaralni, minket a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár. Ha tetszik: a H.F.Sz. Egyformák vagyunk. Gyerekek.

Sorba álltunk, majd megindult a kilenc-tíz-tizenegy évesek csapata a Szentjánoshegyi út felé, a Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület telepházához. Közben átmentünk egy patak fahídján. Lent, a víz mellett: festőállványon fehér vászon, előtte egy magas férfi állt, festett.

Hajdani vadászkastély a hegyoldalban, a Dunára néz, a folyón át Pilismarótra; íme, nyaralásunk színhelye egy hónapon át. Tornyos épület, bal szárnyán a fiúknak, a másik felén a lányoknak szánt hálóteremmel.

Miénk lett az egész július, négy teljes hét, több is három nappal!

Hamar összebarátkoztunk: bányavidékiek és szövőgyáriak. Tatabánya, Felsőgalla - ilyen helységnevekkel ismerkedtünk. Milyen rövid időbe telt, és máris - a zebegényi vasútállomáson maradt az ő riadt kis félszegségük, meg a mi furcsálkodó mosolyunk.

Vasárnap délelőtt párosával mentünk a templomba szentmisére. Az idősebbektől, akik már tavaly is itt nyaraltak, megtudtuk: ezt a különleges templomot az erdélyi Kós Károly tervezte, aki író is, nemcsak építész. Hallgattuk Szusztor plébános úr külön mihozzánk intézett szentbeszédét. Aztán vonultunk visszafelé a Bartóky József utcán át. A második vasárnap már azt is tudtuk, hogy az utca névadója kiváló meseíró volt. És itt, abban a szép házban lakik a patak partján dolgozó festőművész, Szőnyi Istvánnak hívják. Tanultunk egy bányászdalt a tatabányaiaktól: "Szerencse fel, szerencse le: / ilyen a bányász élete. / Váratlan vész rohanja meg, / mint bérctetőt a fergeteg..." Közös nyaralásunk utolsó estéjén is ezt énekeltük, mindannyian. "Szerencse fel, szerencse le...Isten kezében életünk, / Ő megsegít..."

Tizenhét évvel később, már felnőtt fejjel, "üzemlátogatásra" vittek, magam korúakkal és idősebbekkel együtt, Tatabányára. A zebegényi régi júliusra gondoltam, nyaraló pajtásaimra, kik talán mind itt dolgoznak most, a föld alatt. Egyikük neve sem jutott eszembe. Szégyelltem magam.

A X. aknába alászálló lift előcsarnokában felirat: "Felelős aknacsatlós". Lám, ilyen foglalkozás is van. A személyszállító kasban, amelybe beszálltunk, "6 felnőtt ember és 2 csillés gyerek szállítható."

Mindannyian kaptunk egy bányászlámpát, mindegyiken szám, az enyém a hetvenhetes... Mihelyt kezembe vettem, kampó alakú fémfogójával, jobb tenyerembe súlyosult a lámpa. Csaknem négykilónyit nyomott, pontosabban:

Százhuszonöt méterrel a föld felszíne alatt jártuk a bányát, a vágatokat. Arra gondoltam: Danténak könnyű volt, képzeletben bolyongta be az alvilágot. Volna csak itt, lépdelne csak két teljes órán át tócsákban, görnyedten, egyensúlyozva a szénszállító csillék sínein!

Jobb kezemben a hetvenhetes lámpa. S láttam: a szenet fejtő, dolgozó bányászok közelében - gerendára akasztva, szénkupac mellett - ugyanolyan bányászlámpákat, méla fénnyel világítókat. Mindegyiken egy szám, mindegyik mellett egy ember. Szerettem volna megkérdezni tőlük: "Te is ott voltál Zebegényben? Emlékszel a telepház vezető asszonyára, akit kismamának szólítottunk? Bandi bácsira, Olga nénire, a felügyelő tanárokra, akik a szilvalekváros kenyeret osztották uzsonnakor?!"

Nem, nem kérdeztem a világ legnehezebb munkáját végző bányászoktól semmit. Nem mertem. Csak tisztelettel a szívemben vittem tovább a lámpát, szótlanul baktatva, fölfelé egy lejtaknán, a napvilágra. Jobb tenyerem, jobb kezem minden ujja megduzzadt, megdagadt a szokatlan súlytól. Úgy éreztem akkor, a kezem fog emlékeztetni rá egy életen át, mi az - akár csak két órán át - a fekete gyémántok közelében lenni.

Egy évtizeddel a tatabányai élmények után - ismét bányaközelben. Lengyelország, turistaút, Katowice. Cilindert hordanak a kéményseprők. Munka közben, s az utcán is, lencsevégre lehet őket kapni. Köcsögkalapjuk fényes fekete, mint a zsíros sziléziai szén, amely fölé a város épült. Azt mondták ott, tréfásan: lebaktatsz a pincébe, ásni kezdesz, egy-két lapátnyi föld alatt ott csillog máris a fekete szén.

Hajdan a bányák akkori urai ugyancsak cilindert viseltek. Láttuk fényképeiket a Wujek nevű bányaegység nagy irányítószobájában, egy albumban, amelyet a fiatal bányaigazgató adott kezünkbe. Ő mutatta meg a bánya nagyszerű biztonsági berendezését is.

Jókora szobában álltunk. Az egyik falat furcsa színes ábrák, grafikonszerű jelzések, miniatűr felvonóra emlékeztető szerkezetek, fel-felvillanó lámpák, színes fénycsíkok egymásba nyúló és egymást kiegészítő rendje foglalta el.

Ez a berendezés pontosan jelzi - mondta az igazgató -, milyen szakaszban van odalent a munka, hol indul el a lift a kitermelt szénnel. Ha valahol akadály támad, piros fény gyúl ki, és működni kezd azonmód a szoba közepén, a hatalmas vezénylő asztalnál ülő férfiú: mikrofonba, telefonba utasításokat mond, s ha baj van, azonnal indul a mentés.

Egymás felé mutató, világító zöld nyilak jelzik, hogy a szellőztetőberendezések az egész bányában kifogástalanok. Ha pirossá válik a zöld: baj van. Nyomban intézkednek, javítanak, mentenek. A szerkezet lenyűgözött valamennyiünket, akik befértünk a szobába. Azt hallottuk: egész Lengyelországban nincs mása. Ki készítette? - kíváncsiskodtam. Senki és mindenki! - válaszoltak. Közösségi alkotás. Ennek is volt egy ötlete hozzá, annak is: bányásznak, mérnöknek, tisztviselőnek. Akik valamennyien tudják: "Isten kezében életünk, / Ő megsegít..."

Zebegényre gondoltam, a bányászgyerek-pajtásokra, akikkel együtt játszottunk egy teljes nyári hónapon át; akikkel együtt énekeltünk. Tatabányára gondoltam, a X. aknára, arra az emlékezetes két órára a föld alatt. A hetvenhetes bányászlámpára gondoltam, amelynek súlya a katowicei turistaúton is ott volt a jobb kezemben.

Ma is ott van.

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu