|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Élmények a közösségről és a liturgiáról Konferencia a katekumenátusról Leányfalun Idén harmadik alkalommal rendeztek Katekumenátus Konferenciát, amelynek szeptember 25. és 28. között a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház adott otthont. Az előadásokon a megtérő embert (katekumen) befogadó közösség, csoport szerepének tisztázása, valamint a gyakorlati módszerek kerültek előtérbe. Az egyházmegyékből ideérkező nyolcvanöt résztvevő kezdő és haladó csoportokban cserélte ki a katekumenátussal kapcsolatos tapasztalatait. Udvardy György, a püspöki kar Hitoktatási Bizottságának igazgatója, a konferencia egyik előadója nyilatkozott lapunknak a katekumenátus intézményének hazai helyzetéről.
- Magyarországon 1999 advent első vasárnapjától a püspöki konferencia döntése értelmében kötelező a katekumenátus, azaz az egyház által hivatalosan jóváhagyott út, amelynek végeztével a megtérő az egyház tagjává válik. Egyre inkább növekszik az igény ezen intézmény iránt. Nem tagadhatjuk azonban, hogy a gyakorlati megvalósítás során sok, mindeddig megoldatlanul maradt probléma jelentkezett. A konferencia résztvevőivel egy kérdőívet töltettünk ki, amelyen beszámolhattak a katekumenátussal kapcsolatos eddigi tapasztalataikról, arról, hogy milyen téren várnak segítséget. Általánosnak nevezhető probléma, hogy sok plébánián nagyon rövid tanfolyamot indítanak a megtérők számára (három hónap, fél év, egy év), amelyet azután katekumenátusnak neveznek, pedig legalább két évig tartó "útra" lenne szükség. Ezeken a tanfolyamokon jobbára csak tanításokat adnak át, pedig emellett éppen olyan fontos, hogy a katekumenátus útján járó ember élményeket, tapasztalatokat szerezzen a közösségről, a liturgiáról, hogy megértse azok lényegét és ezáltal formálódjék. A befogadó közösségnek fontos szerepe van abban, hogy a megtérő milyen módon éli meg ezeket az élményeket. - A megtérők sokfélék, más-más környezetből, más istenélményekkel jönnek. Vannak azonban elengedhetetlen feltételek, amelyek nélkül a katekumenátus biztosan nem működik. Ilyen például a befogadó csoport, amelynek tagjai a tanítás mellett tanúságtételükkel is vezetik a megtérőt. Fontos, hogy az egyház leendő tagja tapasztalatokat szerezzen a liturgiát ünneplő közösség körében. Lényeges a személyes tanúságtétel is: vagyis nem elég, hogy valaki szépen éli keresztény életét, fontos, hogy erről vonzón tudjon beszélni is. A befogadó közösségek számára készülünk kiadni egy, a konferenciák előadásai alapján összeállított kötetet, amely tartalmazza majd a felhasználandó főbb szentírási helyeket, a katekumenátus útján előkerülő témacsoportokat. Reményeink szerint a jövő tavasszal megjelenő könyvben részletesen tárgyalnánk a katekumenátus menetének belső logikáját, valamint konkrét, gyakorlati javaslatokat szeretnénk tenni a felmerülő problémák megoldására. Ön az előadásában kiemelte, hogy a Szentírás alkalmazása kulcskérdés a lelkipásztorkodásban, kiváltképpen a katekumenátus folyamatában. - Az élő Isten szava nemcsak valamikor volt élő, hanem ma is az. Tehát, amikor a katekumen hallja, olvassa a Bibliát, akkor ugyanazt a légkört, ugyanazt a körülményt kell biztosítani az Isten Igéje számára, mint ahogy az Jézus életében volt. Ki kell emelnünk a Szentírás megszólító, személyes meghívó jellegét. A lelkipásztorkodás során a Szentírás sokszor csupán eszközzé válik, igazságok alátámasztásaként használjuk. Nem merjük a maga radikalitásában megélni azt, amit mond, sem pedig így meghirdetni a megtérő felé. Engednünk kellene Isten Igéjét olyan erővel hatni, hogy az megérinthesse a megtérőt. A Szentírásnak fontos szerepe van a katekumenátus megelőző fázisában (prekatekumenátus) is, sőt, azt megelőzően az evangelizáció fázisában, amikor az evangéliumot meghirdetjük. Elengedhetetlen a Biblia használata a szűkebb értelemben vett katekumenátus fázisában, amikor a megtérő az Atyáról való tanítást, Jézus személyét, az egyház tanítását részletesen is megismeri. K.L.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|