|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Gyümölcsöt teremni Évközi 27. vasárnap A bibliai jelképek közül kiemelkedik a szőlő szimbólum, amely főleg az Ószövetségben gyakori, és Izraelt mint Isten választott népét jelöli. "Egyiptomból hoztad ki e szőlőtőt, nemzeteket űztél el és elültetted őt" - olvassuk a 80. zsoltárban. Jeremiás könyvében maga Isten vallja meg: "Én mint nemes szőlőfajtát ültettelek el, mint egészen valódi magot; hogyan változtál el nekem idegen szőlőtő vadhajtásává?" (Jer 2,21). Az Isten által elültetett és gondozott szőlőről szól Izajás híres éneke is, amely a mai vasárnap ószövetségi olvasmánya. A biblikusok ezt tartják a téma legszebb és legismertebb költői megfogalmazásának. A próféta mint Isten barátja fájdalommal telten szól arról, hogy az Úr odaadó gondoskodása kedvelt szőlője (Izrael) iránt hiábavalónak bizonyult, mivel a várt termés elmaradt: a tőkéken csak vadszőlőt lehet találni. Izajás nemcsak az Úr csalódottságának ad hangot, hanem ítéletet is hirdet: ünnepélyesen kijelenti, hogy Isten magára fogja hagyni a szőlőt. Az evangéliumi részletben szintén szőlőskertről szóló példabeszédet találunk, amelynek elején Jézus kifejezetten idézi Izajás énekét. A példabeszéd ennélfogva az ószövetségi szöveg egyfajta folytatásának, illetve aktualizálásának tekinthető. A két szövegegység nemcsak műfajilag hasonlít egymásra - mindkettő allegória -, hanem a felépítésben is felfedezhetők közös elemek. A kiindulópont Isten gondoskodása, amelyre nem érkezik megfelelő válasz, ezért Isten büntetést helyez kilátásba. Érdekes, hogy mind Izajás énekében, mind Jézus példabeszédében a hallgatóknak kell állást foglalniuk, vagyis azoknak, akik a szőlőben, illetve a szőlőmunkásokban önmagukra ismerhetnek. A hallgatók az állásfoglalásukkal lényegében maguk felett mondanak ítéletet (vö. Iz 5,3; Mt 21,40-41). Jézus példabeszédének persze sajátos vonásai is vannak, amelyekre mindenképpen fel kell figyelnünk. A hangsúly immáron nem anynyira a szőlőn, mint inkább a szőlőmunkásokon van, akiken Izrael felelős vezetőit érthetjük. Ők azok, akik makacs következetességgel megtagadják a termés beszolgáltatását, annak ellenére, hogy a szőlősgazda (Isten) végtelen türelmet tanúsít irántuk. Egymás után küldi szolgáit (a prófétákat), hogy beszedjék a termést. A szőlőművesek azonban a legkülönbözőbb módon bántalmazzák őket, sőt, egyeseket meg is ölnek közülük. Ám a gazda nem áll bosszút, nem torolja meg a sérelmeket, hanem fiának elküldésével még egy utolsó lehetőséget ad. Nem kétséges, hogy a fiú alakjában Jézusra ismerhetünk. Őt éppen Fiú volta különbözteti meg a korábbi követektől, akik csak szolgák voltak. Jézus mint Fiú - sőt, a Márk-evangélium változatában az "egyetlen, szeretett Fiú" (Mk 12,6) - Istennek az utolsó küldöttje, aki teljes mértékben osztozik elődei sorsában, hiszen reá is bántalmazás és erőszakos halál vár. A példabeszédet Jézus minden bizonnyal figyelmeztetésnek szánta a nép vezetőinek, akik egyre ellenségesebb magatartást tanúsítottak vele szemben, és elvesztésére törekedtek. Jézus egyfelől nyilvánvalóvá teszi, hogy istenfiúsága által nagyobb mindenkinél, akit Isten valaha küldött az emberekhez, másfelől azt is tudatosítja: bár a prófétákhoz hasonlóan kész vállalni a halált, a szeretett Fiú megölése súlyos ítéletet von maga után. Az evangélisták már Jézus halálának és feltámadásának fényében írták le a példabeszédet, mégpedig úgy, hogy a benne kezdettől fogva jelenlevő allegorikus vonásokat tovább bővítették. A gonosz szőlőmunkások példabeszéde az üdvtörténet allegóriájává vált. Ez a megállapítás főleg Máté változatára érvényes. Máté különösen is a megátalkodottakra váró büntetést domborítja ki: "Ezért mondom nektek, elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit". Jézusnak mint Messiásnak az elutasítása fordulópont az üdvtörténelemben: a régi választott népet egy új nép - nyilvánvalóan az egyház - váltja fel, amelynek rendeltetése, hogy a termést a maga idejében beszolgáltassa. A példabeszéd hálára ösztönöz minket azért, hogy Jézusnak, a szeretett Fiúnak az elfogadása által Isten új népének, az egyháznak a tagjai lehetünk. Ám az egyoldalú nézetektől és a túlzott magabiztosságtól óvakodnunk kell. A példabeszédben semmiképpen sem szabad a zsidóság kollektív elvetését látnunk, hiszen az új nép nemcsak a pogányokat foglalja magában, hanem a Jézust elfogadó izraelitákat is. Nem feledhetjük, hogy az egyház első tagjai és vezetői a zsidóságból származtak. Szent Pál pedig Izrael sorsáról elmélkedve azt hangsúlyozza, hogy az "ősök kedvéért" Isten üdvözítő szeretete az Evangéliumot elutasító izraelitákra is kiterjed: "Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását" (Róm 11,28-29). A példabeszéd ugyanakkor felszólítást is tartalmaz, hiszen az új szőlő és az új szőlőmunkások feladata ugyanaz, mint a régieké: termést kell hozniuk, illetve a termést a maga idejében be kell szolgáltatniuk. Csak akkor tekinthetjük magunkat a krisztusi szőlőskert élő tagjának, ha a Mennyei Atya akaratát teljesítve hiteles "gyümölcsöt" termünk (Mt 7,15-23). Kocsis Imre
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|