Bodzavendéglő

Amikor augusztus elején, sőt néha már július végén érni kezdenek a fekete bodza bogyói, mindig kilátogatok a Budakeszi határában húzódó Bodzás-árokhoz, hogy figyeljem az érkező és falatozó vendégeket. Mert a bodzások ebben az időszakban valóban vendéglőhöz hasonlítanak. A fényesfekete, édeskés bogyókkal sűrűn tömött tányérok messziről kínálják magukat, a poszáták, sárgarigók, seregélyek és a többiek pedig letelepednek egy-egy ilyen tányér mellé és addig csipegetik a szemeket, amíg jól nem laknak. A bodzabogyóknak vizsgálatok szerint egyfajta katalizátor szerepük van, rendkívül fontosak, különösen egyes poszátafajok vonulás előtti súlygyarapodásában. Vannak fajok, amelyek testtömegüket akár meg is kétszerezhetik a több ezer kilométeres hosszú vándorút előtt, melynek során a Szahara kietlen forró tájai felett leszállás nélkül kell átrepülniük. A súlygyarapodásban a bodza mellett természetesen szerepe van a rengeteg elfogyasztott hernyónak és egyéb rovarnak is.

A napokban újra a Bodzavendéglő közelében jártam. A kánikula már megszűnt, a reggeli napsugarak kellemesen melegítettek, friss szellő borzolta a bokrok ágait, melyek szinte roskadoztak a messziről feketéllő bodzatányéroktól. Leültem egy régi vakondtúrásra, és a távcsövet a kezem ügyébe helyezve figyeltem a forgalmat.

A gallyak között itt is, ott is madarak mozdultak. A leggyakoribb volt a barátka, fényesfekete fejtetőjű hímek, barna sapkás tojó madarak, de olyan fiatalok is, melyek fejtetője tarka volt a vedlés nyomán megjelent apró fekete tollacskáktól. Ezek a fiatal hímek ilyenkor már a hangjukat próbálgatják, de néha az öregebb madarak is énekelgetnek. Nem olyan tüzesen, nem olyan csengő hangon, mint ahogy azt áprilisban vagy májusban, a költések idején hallottuk az erdőben és a kertekben, de a madárdalban oly szegény augusztusi, szeptemberi időszakban számomra ez a halk csicsergés is nagyon kedves.

A barátkák mellett mezei és kerti poszátákat láttam, később pedig nagy csapat seregély érkezett. Meglepték a bokrokat, és mohón falatozni kezdtek. Erős csőrükkel egyik szemet csípték le a másik után, de rengeteget pergettek le a földre, a bokrok alá is. Valószínűleg ezek a lehullott bodzabogyók csalogatták oda azt a vörösbegyet, amelyik a mederből szállt fel, és egy szélső ágra telepedett. Felém pillantott, de elég messze ültem ahhoz, hogy félnie ne kelljen, így aztán kecses mozdulattal leugrott a földre, és boldogan csipegetni kezdett.

Az erdő felől pompás sárgarigó szállt a bodzabokrokra. Mintha csak a mesebeli aranyalma kelt volna életre, amint behullott az ágak közé. Kiválasztott egy jókora tányért, mellé röppent, kényelmesen elhelyezkedett és falatozni kezdett. Csupán néhány percig maradt, aztán megtörölte a csőrét, lilás színű névjegyét az alatta lévő levélre pöttyintette, majd visszarepült az erdőbe.

Még üldögéltem egy darabig. A magasban fecskék cikáztak, távolabbról vonuló gyurgyalagok "prü-prü" hangjait hallottam, a bokrok között a pirregő tücsök mindig szomorkásnak tűnő hangja talán a nyarat búcsúztatta. Barátka ült ki egy közeli ágra, torkán és begyén lila foltok éktelenkedtek. Alaposan megnézett, aztán megfordult és eltűnt a bokor mélyén.

Kép és szöveg: Schmidt Egon

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu