Drog, hivatás, küzdelem

Az elsikkasztott szeretet nyomában

Beszélgetés Dér András rendezővel új filmjéről

A közelmúltban fejeződött be A kanyaron túl című magyar játékfilm forgatása, amely egy drogos fiatalokkal foglalkozó papról szól. Alakjának egyik ihletője az 1988-ban, fiatalon elhunyt Szabó János atya, aki haláláig a deviáns fiatalok emberi életre segítésén dolgozott. Az alkotás (melyet majd a 2002. évi Magyar Filmszemlén mutatnak be) mégsem életrajzi film. A történet hátteréről, fogantatásáról, elkészítésének szándékáról kérdeztük a film rendezőjét, Dér Andrást.

Dér András a film forgatásán

- Nem akartam időutazást, visszamenni a nyolcvanas évekbe, hiszen ma már más a társadalmi, a politikai helyzet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a katolikus egyház mai viszonya a droghoz vagy épp a közszerepléshez nem sokban különbözik az akkoritól. Az a probléma, amellyel Szabó János is szembekerült az egyházban, ma is megvan. Fontosnak tartottam, hogy ez a filmben is megjelenjen: mit jelent az, amikor valaki úgy gondolja, hogy a misszionáriusi létforma hozzátartozik az egyházhoz. Ma is szükség van rá, és ezért nem kell külföldre menni: itthon is vannak elmaradott, harmadik világbeli szigetek, csoportok, ahová el kell utazni. Ki kell lépni a templom kapuján, át kell lépni a sekrestye küszöbét, hogy megszólíthassuk őket.

...Szükségük van valakire... (Bubik István és Dér Denissa a film egyik jelenetében)

Mi a film története, kik a főszereplők?

- Egy józsefvárosi papról szól a film, akinek a plébánián van egy drogosokból álló csoportja. Ide kerül a másik főszereplő, Szilvi (Dér Denissa), egy fiatal drogos lány. Ez a helyzet nagyon szerencsétlen, mert egy plébánia nem arra való, hogy ott problémás, szenvedélybeteg fiatalokat foglalkoztassanak rendszeresen, hiszen fölborul az ottani élet. A plébános is szeretne megszabadulni ettől a szituációtól. A probléma akkor kezdődik, amikor a fiatal pap nem kap engedélyt, hogy a deviáns fiatalok lelkipásztora legyen. Püspöke megpróbálja őt megvédeni tőlük, ugyanis félti, hogy egyedül nem fogja bírni, beszippantja az ellentétes erő. Ő viszont mindenen keresztül vívja elhivatottsága harcát: türelmetlenül, alázatosan és konokul. Az egyházat azonban nem hagyja el - hasonlóan Assisi Szent Ferenchez. Ez nagyon fontos jellemzője. Sikerül megszereznie egy elhagyott vidéki tanyát és templomot, amelyet önerőből rendbehozva kialakíthatnak egy otthont, egy közösséget a fiatalok számára.

Aki teljes szívvel-lélekkel beleveti magát ebbe a világba, könnyen megbillenhet.

- A filmbéli papnak is megjelennek a veszélyhelyzetei: a szerelem, a testiség, a drog erőpróbája. Nem egy meditatív aszkétáról szól a történet. Olyan ember ő, akinek tekintélye van a fiatalok körében, aki számukra mindig jelen van. Ez az, ami többek között hiányzik a mi világunkból: a biztonság. Nincs kihez fordulni. A pillanatnak élünk, alig van megbízható érték vagy hely az életünkben. A drogos fiatalok - akik nagyon értékes, ugyanakkor túlérzékeny emberek - olyanok, mint valamiféle társadalmi lakmuszpapír. Elsősorban nem önmagukat kell okolniuk azért, hogy ilyenné váltak. Majdnem mindegyikük olyan érzékeny, hogy akár nagyon tehetséges művész is lehetne belőlük, csak például a körülmények úgy játszanak közre az életükben, hogy a belső tűz és a külső hidegség felmorzsolja őket. Ilyenkor van szükségük valakire, akibe belekapaszkodhatnak, akihez fordulhatnak. Ekkor ezek az emberek iszonyúan türelmetlenek és nagyon önzőek. Pontosabban nem is ők, hanem az őket vezérlő drog.

Többé már nem urai önmaguknak.

- A különböző amfetaminok és opiátok súlyosan megváltoztatják a személyiséget, és maradandó függőséget okoznak. Hatásukra a drogosban belső harc alakul ki: kétféle személyiség küzdelme. Amikor a kábítószer mint egy démon az ember belsejébe költözik, elkezd diktálni és maximálisan kizsákmányol. A valaha volt én maradéka csak néha tud megszólalni. Ezt a nagyon gyönge hangot kellene valakinek meghallania. Sokan a drogosnak csak az ellenszenves, önző és undorító énjét veszik észre, és menekülnek tőle. A filmbéli pap a maradék, pici énre koncentrál. Ahogyan annak idején János atya is. Lehetett őt naivnak, bolondnak, ámokfutónak nézni, de következetesen csak erre a belső énre figyelt. Nem úgy fogta föl, mintha a drog lenne a valódi célja ezeknek a fiataloknak - és ezzel tudta megnyerni a bizalmukat.

Önt miért foglalkoztatja a drogosok világa? Előző játékfilmje is róluk szól. (Árnyékszázad, 1993)

- Valamiképpen minden mű az alkotó terápiája is. Talán épp a bizonytalanságot akarom magamból kiölni. Egyrészt látom, hogy szükségünk van biztonságra, valakire, aki megnyugtató módon van jelen az életünkben, másrészt türelmetlenné tesz és felháborít az a közönnyel teli világ, amelyben nem tudunk őszinték lenni. Felületesen kezeljük egymást, látszatokból ítéljük meg a másik embert, nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy valójában mi lakik benne.

Azt szeretném megjeleníteni a filmben, hogy valójában mindegyik szereplő más, mint amilyennek első pillantásra tűnik. A főszerepet Bubik István játssza - első ránézésre nem mondaná róla senki, hogy pap. Vagy a drogos fiatalok: először visszataszítóak és ellenszenvesek a filmben, de kiderül róluk, hogy valójában nagyon kedves és mélyen megsértett emberek. Ehhez a felismeréshez oda kell figyelni a másikra, el kell tölteni vele egy kis időt, energiát kell adnunk a vele való kapcsolatba. A film az elsikkasztott szeretet nyomát keresi. A gyermek- vagy felnőttkorban megspórolt szeretet hiánya visszaüt, ennek - mint minden bűnnek - súlyos következményei vannak.

Ez a távolról sem csak a drogosokat érintő probléma hogyan jelenik meg a filmben?

- Szilvinek a szüleivel, illetve a fiújával való kapcsolatában. A szerelem témája is kérdése a filmnek, hogy az mennyiben testi és mennyiben lelki állapot, és hol vannak a határai. Megjelenik Szilvi és Tamás (Gyuriska János) testi kapcsolata, ugyanakkor egy másik szerelem is, amely a pap iránt ébred a lányban. A kérdés: mit tud kezdeni ezzel az érzelemmel a lány és mit a pap. Sokan azt mondják, a cölibátus embertelen és idióta dolog. A Bibliából kiderül, hogy ez elhívás, amely lehet teljes élet és teljes szerelem, csak éppen lelki síkon mozgó szerelem, amiről például Avilai Szent Teréztől tudunk. Nagyon furcsa és érdekes módon ez a felfokozott, "emberen túli" szerelem negatív lenyomatban, pusztító formában épp a drogosok esetében jelenik meg.

Szabó János atya élete és munkája tragikus módon fiatalkorában megszakadt. A film ezen a ponton eltér-e az ihlető történettől?

- Alig-alig készült olyan film a szenvedélybetegek világáról, amelynek a főszereplője egy segítő foglalkozású ember. Ha a filmben "megölöm" őt, akkor ez - bármennyire jelen van benne a krisztusi áldozatvállalás szimbólumának a lehetősége, mégis - kilátástalanságra enged következtetni, arra, hogy ez a küzdelem reménytelen. Nem akartam depressziós filmet csinálni. Fontosnak tartom, hogy legyen katarzis, jóllehet tudjuk a statisztikákból, hogy rendkívül szomorú a meggyógyultak és a bennmaradottak aránya.

A főszereplő egy pap, és az eddig elmondottakból is felsejlik: a film hátterében ott tolonganak a transzcendenciával, a hittel kapcsolatos kérdések.

- Egész életemet abban a kérdéskörben élem, hogy mi is az én hitem. Vallásosan neveltek, később eltávolodtam a hittől, majd visszakerültem. Ez a vívódás, illetve az anyagi és szellemi világhoz fűződő konfliktusos viszonyom végigkísérte eddigi életemet. Paul Claudel azt mondja: a katolikus ember nincs nyugalmi állapotban. Ez az én tapasztalatom is. Úgy gondoltam, e vívódást, tapasztalataimat meg kellene fogalmaznom filmben, valahogy úgy, hogy ne csak a vallásos ember számára jelentsenek valamit, hanem azoknak is, akik keresnek. A drogosok nagy többsége nagyon intenzíven keres, csak hamar elfárad. Azt szeretném, ha volna egy sztori, amely esetleg megérinti őket.

Szigeti László

(Fotó: Komáromi Gábor - Globe Film

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu