Lelki ismeret

Ünnepeink után

Lassan tanultunk meg közösen ünnepelni a rendszerváltozás után, de most, a szép millenniumi ünnepségsorozatot követően megállapíthatjuk, minden ellenkező híresztelés, kicsinyes és rosszindulatú rágalmazás és hitetlenkedés ellenére a keresztény Magyarország közös, kétszeres nagy emlékünnepe végre kellő és illő méltósággal és hangsúllyal mindannyiunkról és mindannyiunkért szólt, Isten és ember közös művéről.

Hiába beszélnek állam és egyház újbóli összefonódásáról, új "keresztény kurzusról", rekatolizálásról, a Horthy-barokk feléledéséről, "trianonozásról", mi tudjuk, ez csak ostoba rágalom, a Rákosi-Kádár-korszak kegyeltjeinek gonoszkodása, azoké, akik kényszerűen "ünneppé" tették április 4-ikét és november 7-ikét, s akik mindent gyűlöltek, ami nemzeti színben pompázott, s nem a nemzetközi munkásmozgalom és a szovjethatalom vörösében. Miközben a sajtó tele van a másság jogainak védelmével, mi, keresztény magyarok saját azonosságunkat, megmaradásunkat ünnepeljük saját, maradék hazánkban, s annak reménységét és őszinte hitét, hogy megmaradunk Isten és Boldogasszony anyánk kegyelmében.

Azt hittem, azt hittük sokan, hogy mindez jóval hamarabb és jóval magától értetődőbben lejátszódik 1989 után, nem ilyen félénken, lassan, ennyi belső ellentéttől és csalódástól fáradtan. Aligha gondoltuk volna, hogy a szovjet megszállás oly sok honfitársunknak kedves, vagy legalább nem okoz semmiféle lelki problémát, s aligha hihettük, hogy oly sok honfitársunk akad még ma is, aki szobrot állítana Kádár Jánosnak, aki szerintük a huszadik század legnagyobb magyar politikusa. Ráadásul ezek a honfitársaink továbbra is azt szeretnék, hogy mi, keresztények tekintsük hitünket, világnézetünket, történelmi és kulturális hagyományainkat szigorúan magánügynek, s a világ minden kincséért se akarjunk politizálni, mert akkor mi ezzel kirekesztünk másokat, sőt el is nyomjuk őket, netán fenyegetjük őket.

Pedig mi csak csöndes méltósággal ünnepeltünk, talán először igazi, nagy belső nyugalommal 1989 óta, mert talán először nem kell szégyenkeznünk, hogy keresztény magyarok vagyunk, s azok is akarunk maradni, s azt szeretnénk, hogy utódaink hálával és szeretettel emlékezzenek ránk és szerény munkáinkra.

Kiböjtöltük a szűk esztendőket, zokszó nélkül tűrtük, hogy azok oktassák nekünk a magántulajdon szentségét, akik tőlünk egyszer már mindent elraboltak. Elviseljük, hogy azok papoljanak toleranciáról és az egyén jogairól, akik papokat és híveket gyilkoltak, gyaláztak és aláztak meg évtizedekig. Lehorgasztott fővel hallgattuk szónoklataikat a szocialista emberről, a dialektikus és történelmi materializmusról, a proletár internacionalizmusról és a többi kegyetlen és idegen ostobaságról.

És most megint azt akarják, hogy felejtsük el saját ünnepeinket, s tanuljuk meg az új urak ünnepeit.

De mi már csak keresztények és magyarok akarunk maradni, amíg többen vagyunk, azért, ha meg kevesebben lennénk, hát még inkább. De inkább többen szeretnénk lenni.

Szentmihályi Szabó Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu