Október óta - amint azt az Új Ember olvasói is tudják -, feleségem kiküldetése folytán családunk Rómában él. A gyerekek - s jómagam is - azóta olaszul tanulunk, osztálytársaik viszont - "cserébe" - időnként a magyar nyelv rejtelmeivel ismerkednek. Az egyik órán a karácsonyi köszöntés került szóba, amely olaszul így hangzik: Buon Natale. A helybéliek természetesen magyarul is hallani, mi több, a megtanulást könnyítendő: látni akarták a jókívánságot, amit kisfiam le is írt egy lapra - öles betűkkel. Csakhogy nem a lap elején kezdte mondókáját, így annak vége lemaradt. Erre azonban sajnos nem tudta felhívni római "kollégái" és a tanítónő figyelmét, lévén olasz tudása egyelőre inkább csak alapozó, mint alapos. Mit volt mit tenni, némi hiányérzettel ugyan, de visszaballagott a helyére, az óra folytatódott, s az ügy el volt intézve - egyelőre. Az iskola vezetői ugyanis a karácsonyi ünnep előtt kedveskedni akartak az idejáró magyar diákok családjainak, s - kisfiam tájékoztatása alapján - hatalmas betűkkel magyarul is kiírták a kapu fölé az ünnepi jókívánságot: Boldog Karács!
Bókay László