Eucharisztikus emlékezés a karácsonyi ostyahordás; az eulógia, amely szeretetlakomák asztalánál került a hívek asztalára, vagyis az oltárról; a szentelt, de nem átváltoztatott kenyér, amely hajdan az ünnep liturgiájához tartozott. A félreérthetőségtől félve aztán ár nem a pap osztogatta a templomban, hanem karácsony böjtjén a kántor, a harangozó, egyházfi köszöntés okából a nép között osztogatta és szentelményi erőt tulajdonítottak neki. Különös ostyasütőket őriztek, amelyekbe Krisztus-jelképeket, a szentostyán is látható golgotai jelenetet karcoltak.
A szlovák írónő, gyermekek barátja: Nemcová Bozena a múlt században megörökítette a balassagyarmati tanítók ostyahordását…
Szerkesztőségünkbe december 23-án Győrből Jáki Sándor Teodóz bencés tanár, néprajzkutató kopogtatott be, és eulógiát: ostyát átadva a főszerkesztőnek kívánt az Új Ember közösségének áldott ünnepeket - énekverssel:
Békesség hirdető Istennek angyala,
ki a pásztorokat útba igazítja,
hogy menjenek gyorsan Betlehem városba,
ott találják majd a Jézust a jászolyba,
hogy karácsony napját érhessék kendtek is!
Följegyezték, Zalában hajdan négyszínű ostyát sütöttek-hordtak, a köszöntő így értelmezte a színeket: "fehér ostya jelzi Mária tisztaságát; piros ostya jelzi, hogy értünk a Krisztus piros vért ontani; a kék ostya jelzi Urunknak kékségét…, sebeknek helyeit; sárga ostya jelzi Urunknak halálát." Krisztus születése, halála elválaszthatatlan az "Ő nagy alázatosságában", hiszen mindez értünk történt.
(-th)