"Isten belépett az én életembe is!"

Gallina Vasziljevna, egy volt kommunista története

- Szása megőszült hajjal jött haza Magyarországról. Bátyám, aki még húszéves sem volt, 1956-ban, Székesfehérváron megtapasztalta a poklot. Sok társával együtt fogalmuk sem volt, mi is történik. Páncélosok voltak, parancsokat hajtottak végre. Segítettek... - emlékszik vissza Gallina Vasziljevna, aki akkor nyolcéves volt.

Galja egyenruhában

- Összesen kilencen voltunk testvérek. A legidősebbet nem ismertem meg, mert Auschwitzból, ahol édesanyámmal és még két testvéremmel két és fél évet voltak, ő nem tért haza. Az édesapám partizánként harcolt, és szívvel-lélekkel szolgálta a kommunista pártot. Én arról álmodtam, hogy ha nagy leszek, olyan leszek, mint ő. Csak azt nem értettük, hogy ha édesapánk vezető beosztásban van, akkor mi miért vagyunk szegények? Másoknak van televíziójuk, nekünk meg nincs. Faházban laktunk, a szőnyegeinket magunk szőttük.

Családi körben...

Az édesanya gondoskodott otthon a nagy családról. Mindannyian tudták róla, hogy a konyhában, a függöny mögötti ikon előtt gyakran imádkozik. Terített asztalnál a rokonsággal mindig megülték a keresztény ünnepeket, a karácsonyt, húsvétot. Ez azonban nem zavarta őket abban, hogy a kommunizmus odaadó hívei legyenek.

- Édesanyánk azt mondta, hogy hallgassunk az édesapánkra. Ő nemcsak bennünket nevelt, hanem egy egész megyét. Korán megtanultuk, hogy ne azt tegyük, amit mi akarunk, hanem azt, amit a párt, a Komszomol mond. Ezért is nagyon meglepett minket, amikor édesapánk ötvenkilenc évesen, súlyos betegen papot hívatott. Úgy látszik, ő akkor értette meg, hogy Isten létezik. Én akkor huszonöt éves voltam.

***

A kommunizmus tagadhatatlan vívmánya volt, hogy mindenki tanulhatott. Az öt kiváló képességű gyermek mind felsőfokú végzettséget szerzett. Később gyárigazgatóként, moszkvai kutatóintézet vezetőjeként, KGB-tisztként és minisztériumi felelős beosztásokban dolgoztak. A fiatal Gallina Vasziljevnát az Erdészeti Egyetem elvégzése után a Szovjetunió Minisztertanácsába hívták dolgozni. Ott lépett be a kommunista pártba, és munka mellett megszerezte a közgazdasági és a jogi diplomát is. Öt év elteltével az Erdészeti Minisztérium gazdasági és jogi osztályának vezetésével bízták meg, később a SZU, majd az Orosz Föderáció Pénzügyminisztériumában dolgozott, ahol a minisztériumok gazdasági ellenőrzése volt a feladata. Egészségügyi okok miatt onnan, idő előtt vonult nyugdíjba.

- 1989-90-ig csak a munkámnak éltem. Akkor megindultak az átszervezések, és sokakat elbocsátottak. Ebben az időben fedeztem fel, hogy lányom a Bibliát olvassa. Tanja tizennyolcadik születésnapjára vendégeket hívott hozzánk. A zárt területre, ahol abban az időben laktunk, megszerezte a szükséges belépőket. Mélyen megdöbbentett, hogy több külföldi is jött, németek, magyarok. Mégis nagyon jól megértettük egymást. Akkor tudtuk meg, hogy Tanja a Fokoláre mozgalommal került kapcsolatba, és hatásukra úgy döntött, hogy megkeresztelkedik. Nem elleneztem, sőt, én is elmentem a keresztelőjére. Amikor beléptem a templomba, azt sem tudtam, hogyan kell keresztet vetni.

- A munkámból kifolyólag folyton úton voltam. Először a Szovjetunió, később Oroszország szinte valamennyi fontos városában megfordultam. Ettől kezdve, ha valahová megérkeztem, rögtön elmondtam, hogy szeretném meglátogatni a templomot. Mivel a központból, a fővárosból jöttem ellenőrizni, ezért senki sem ellenkezett, sőt mindig el is kísértek, mindenhova szabad bejárásom volt.

- Ha időm engedte, a mozgalom találkozóira is elmentem. Az tetszett nekem, hogy bár nagyon különböző emberek, katolikusok és ortodoxok, mégis nagy közöttük a harmónia és boldogok. Nem foglalkoznak sokat a saját bajaikkal. Közöttük lelkileg megkönnyebbültem és szabadnak éreztem magam. "Istenem!" - mondtam önkéntelenül. Korábban soha ki nem csúszott volna ilyesmi a számon. - "Miért olyan jó itt?!" Bátram ki tudtam mondani: itt az én családom! Azt vettem észre, hogy kezd megváltozni az életem.

- Eltűnt belőlem az agreszszív viselkedés. Elkezdtem elfogadni az embereket, úgy, ahogy vannak. Nem kritizáltam többé őket. Ha nehéz helyzet támadt a munkahelyemen, meghívtam a többieket egy teára. Aztán, amikor mindenki elmondhatta, amit gondolt, és megnyugodott, sikerült békében dönteni, és nem sértődött meg senki. Ha pedig engem valaki megbántott, azt mondtam magamnak: "Tedd meg te az első lépést!" Amikor sikerült, és megtettem, nem maradt el a válasz. Megértettem, hogy van Isten!

- Mitől változtál meg? - kérdezték munkatársaim. Nagy lelkesedéssel beszéltem nekik a Fokoláre mozgalomról. Mindig is úgy tartottam, hogy össze kell fogni. Most pedig találkoztam egy közösséggel, melyben megvalósulni láttam az ideálomat! Meghívtam a minisztériumból is többeket, hogy ha kíváncsiak, jöjjenek és nézzék meg. A főnököm el is jött egyszer, majd a munkahelyen így összegezte a véleményét: "Ez kész csoda!" Megértették, hogy másként is lehet élni, meg lehet feledkezni önmagunkról, és jót tehetünk másoknak. Többször beszélgettünk arról, hogy a tízparancsolat szerint kell élnünk.

- 1991-ban megírtam a pártvezetésnek a felmondó levelemet. Tudtam, hogy ezért el fognak bocsátani, ami aztán be is következett. Azért, rögtön megnyugtattak, hogy ha megnyugszanak a kedélyek, majd visszavesznek. Szükség volt a munkámra. Látták, hogy éjjel-nappal dolgoztam. Két hónap elteltével aztán valóban visszavettek. Utánam kilépett a pártból a miniszter és sorra mások is.

- Rövid időn belül elveszítettem édesanyámat és két testvéremet is. A munkahelyen rendkívül nehézzé vált a helyzet. A Fokoláre mozgalom tagjai azonban mindig ott voltak mellettem és segítettek. Hogyhogy ők képesek egy "másik világban" élni? Láttam, hogy mélyen hívő emberek. Elkezdtem én is gyakrabban templomba járni, Isten belépett az én életembe is. Megtapasztaltam, hogy ahol ketten vagy hárman öszszejönnek az ő nevében, Jézus ott van közöttük. Megérlelődött bennem a gondolat, hogy beszéljek egy pappal. Nem tudtam, mit jelent gyónni: "Mondd el egyszerűen, ami a lelkedben van" - mondták nekem. A pap nagyon nyitott szívvel hallgatott meg: sikerült úgy szólnia hozzám, hogy én is megértsem, de közben úgy éreztem, hogy fényt is kapok tőle. Teljes nyíltsággal tudtunk beszélgetni, és nagy jóságot éreztem... Attól kezdve járok rendszeresen templomba.

- Az ima mindig elkísér. Gyakran imádkozom másokért. Meg vagyok róla győződve, hogy a felesleget tovább kell adni. Néha nehéz elszakadnom valamitől, de ha arra gondolok, hogy másnak éppen arra van szüksége, akkor megteszem. Egyszer egy idős asszony pénzt kért tőlem. Odaadtam az utolsó százrubelesemet (ez körülbelül ezer forint). Másnap eljött, és hozott egy nagy üveg savanyú káposztát. Nem mintha éheztem volna, de nagyon megörültem ennek a káposztának. Bárhol vagyok is, mindig Istennel vagyok. Nem láttam őt, de érzem. Ez fontos! Nekem, aki meggyőződéses kommunista voltam, nehéz megváltoznom. Tíz évre volt szükségem az első találkozástól, hogy a Fokoláre segítségével eljussak Istenhez és az ortodox egyházamhoz.

Vizsolyi László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu