Koldusalamizsnás

Berda József

A csonka Hold fénye világítja meg bronzarcát, panelházak szögletsötétjében. Tehát ide került, egykori házának helyére, amely egyetlen szobából és konyhából állt, előtte meg csupán ágyat adott neki, akinek angyali tisztaságú emlékéről is egyre inkább megfeledkeznek. Az arcot neves szobrászművész öntötte bronzba. Évekig az újpesti piacon, a nagytemplom szentélye mögötti ligetben nézte kalapos fővel a nyüzsgő sokadalmat a hasított andezitoszlopról: azzal a minden tárgyon túllátó tekintettel, amelyben enyhe fintor van a világra és üdvözült mosoly: ...az erdő gyermeke voltam én is / s addig barangoltam benne, míg / az elmúlás boldog kegyelme / reám nem köszöntött végül.

A ligetes-piacos-templomos helyen éreztem igazán otthonosnak Berda József, a kimeríthetetlen, életvidám keresztény költő szobrát, aki a természetben volt az Istené gondolataiban, érzéseiben, himnuszt zengve a fáknak, hegyeknek, üzenetet küldve embertársainak: Emberek, emberek, / szelídüljetek kedves gyermekekké, gyilkolni / nem tudó erdei vadakká, hogy az erdők / békés csendje szerint éljünk végre / az idők végezetéig!

Hogy a toronyházak között most keresgélnem kellett, nem töltött el jókedvvel. A róla elnevezett utcát nemrég Szent Gellért utcának hívták. A névegybecsúszásnak még jelképes tartalma is lehet: annyi szív szólt mindkettő hangján e zarándok magyarsághoz, hogy biztosan együtt éneklik odaát a legtisztább gregoriánt el nem múló processzióban, legfeljebb Berda József egy ártatlan szemű csacsi nyakát fogja, de hogy gyöngyvirágok közt lépegetnek, szinte természetes. Erről a virágról írta a poéta egykor Sík Sándornak ajánlva: A mélyebb érzelem érzi csupán: / ama titkos értelmű Mária / követje vagy te a rengetegben, - / végtelen rózsafűzér illatos, / puha gyöngyből, ki szelídségre / s alázatra int.

Ez volt az ő titka: a szelídség, az alázat, a gombákból, erdőkből, barátokból sugárzó szeretet-erő, amit csak viszonozni lehetett, megrabolni nem. És Berda József a viszonzások híve volt, ezért szerették. Ez a végtelen elkötelezettség járatta vele örömmámorosan a Börzsönyt, a Pilist, a Mátrát, a Bakonyt, s a "boldog barangolások" közben vált Assisi Szent Ferenc poéta-tanítványává, középkori vágáns diákká, de akár Áprily Lajos költőtestvérévé, aki örökzöld versét mintha egyenesen Berdának címezte volna: "A csavargó a halálra gondol."

A "koldusalamizsnás" dalnokot barangolások évszakában jelentem be az önmagát kereső nemzetnek: ...éljen mindenki, ki dolgozni / s élni akar az élet értelme szerint most / és a különb jövőben, mely megszüli talán / az igazi békét: Isten egyetlen / és legkedvesebb gyermekét! S amíg a versben megfestett "visegrádi varázslat" hatalmába kerít, s az erdők énekét meghallom, amint hullámzik át a Dunán, e kis haza ölelésére gondolok.

Gyöngyvirággal integettem a panelsötétben távolodó poétának, aki tán egyszer újra nyakába veszi a várost. Vagy a város talál rá méltó fiára, kegyelettel...

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu