Krakkói jegyzetek

Rögtön jövök!

A lengyel nyelv (mint minden valamirevaló szláv nyelv) mániákusan szeret kicsinyíteni, becézgetni. A hodály méretű terem valójában termecske, a szappan szappanocska, a táska táskácska, a galamb galambocska. És korántsem csupán kedélyes baráti társalgások szóhasználatában vagy a kétéves gyereknek adresszált felnőtti gügyögésben. Egy elegáns étteremben a legnagyobb természetességgel rendelhetünk egy literes korsó söröcskét, az üzletben síri komolysággal megérdeklődhetjük, mennyibe kerül a sütike darabja, vagy kérhetünk egy kétkilós kenyerecskét. Kiskutyácska, Krisztikécske, Gittuska.

Krakkóban, ahol két fokozattal lassabb a ritmus, túltesznek ezen, s csupán első pillantásra ellentmondásosan. A pillanat e városban pillanatocska - hiszen olyan jelentéktelen, olyan kis vacak falat, hogy szinte semmi az egész. Szóra sem érdemes. Várjon, kérem, egy pillanatocskát! - mondja a pultosnő, azzal a raktárba megy, és hosszú percekig keres egy olyan portékát, ami mellékesen az orrom előtt mutogatja magát, a pult túloldalán. Egy pillanatocska! - szól ki a kagyló mögül az ügyintéző, egy tíz és fél perces telefonbeszélgetés kellős közepén. Ha komolyan venném e jelzőt: szempillantásnyi idő, szüntelenül álomba merülnék. Nem is olyan rövid egy pillanat, nem is olyan megragadhatatlan. Ha egy krakkói azt mondja: rögtön, az körülbelül húsz percet jelent. Ha azt mondja: mindjárt, mindjárt, az másfél órát. Egy szerény pillanatocska: minimum öt perc.

Örökkévalóság

Amerikai testvérpárral üldögélek egy sörteraszon: huszonéves, New Yorkban élő orvosok. Látni akarták Hitler elől menekült zsidó nagyapjuk szülővárosát. Csodálkoznak, milyen ráérősen folyik Európának e csücskében az élet. Krakkóban, úgy tűnik nekik (én persze buzgón bólogatok, hiszen igazat szólnak), mindig mindenre van idő. Náluk más a fordulatszám, mondják. A különbség érzékletes példája a klasszikus amerikai mértékegységgé lett New York-i perc. Tartama: húsz, legfeljebb huszonöt másodperc. Ez nem vicc, mondják. Ez véresen komoly.

Zsille Gábor

Krakkó

Itt nyáron is hallani varjúkárogást,

talán ez a legszebb. Halványabbak a lombok,

az öröm csendesebb. A házak keskenyek,

karcsú tornyokkal karistolják az eget, bár

homlokzatuk kissé már kopott. Autók

helyett fogatok járnak, a kocsisok fején

keménykalap. Vihar idején a lovak

a vásárcsarnokba futnak. Vasárnap délben

a lányok kezében rózsa. Eső után

a galambok Krisztus lábához gyűlnek,

mécsesekből inni. Valaki hegedül,

éjjel is hallom. Ha sétálok, mindig akad

egy utca. Ha sétálok, mindig akad egy ház,

egy szín, egy varjú, egy dallam, egy tekintet.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu