AZ EGYHÁZ A DIKTATÚRA ÉVEIBEN (X.)

A besúgórendszerről

Sokszor elhangzott vád az utóbbi években, hogy az egyháziak és papok között is sokan az állam besúgói lettek. Ebben van igazság, és van egy óriási hazugság. Mielőtt azonban erről szólnánk, lássuk általában a spicli-rendszer működését.

A kommunista rendszer kezdettől széles körű besúgórendszerre épített. Magyarországon az újabb kutatások szerint több százezerre tehető a jelentők, a "közhangulatot figyelők" száma. Ezeknek a besúgóknak sokféle fajtája volt a rendszer elindulásától kezdve. Tanulságos olvasmány a témában a Szabó Csaba szerkesztette Egyházügyi hangulatjelentések című könyv (Osiris Kiadó - Budapest, 2000). A szerző az ÁEH-nak leadott jelentésekből ad ízelítőt. Két személynek egy kötetet kitevő jelentéseit közli az 1951-53 közötti időszakból. Egyikük Budapest számos templomát járta körbe rendszeresen, s figyelte, melyikben mi történik, mit prédikálnak az atyák, miről beszélnek a hívek. Bement a gyóntatószékbe is, hogy "tanácsot kérjen", s ezt jelenthesse. S elbeszélgetett a hívekkel is, hogy véleményüket kérje, s erről beszámolhasson.

A korszak kutatói szerint a "puha diktatúrában", a hetvenes évektől kezdve a korábbinál is nagyobb szerepet kaptak a besúgók, mert - a börtönbe zárások és koncepciós perek megszűntével - a politikai rendőrség egyik fő feladatává a lakosság feltűnés nélküli kézben tartása lett.

A III/III-as besúgók tevékenysége

Kahler Frigyes történész, az Antall-kormány idején létrehozott Történelmi Tényfeltáró Bizottság vezetője - a Történeti Hivatal archívumának és egyéb korábban titkos levéltárak kutatásának nyomán - megdöbbentő könyveket írt a kommunista diktatúráról. III/III-as történelmi olvasókönyv (Budapest, 2001) című munkájában bemutatja, kik is voltak a III/III-as besúgók, illetve miben állt tevékenységük.

A politikai rendőrség az általuk veszélyesnek tartott úgynevezett célszemélyek megfigyelésére széles hálózatot hozott létre. Ez a hírhedt III/III-as besúgók hada. A csoportfőnökségen belül (amely az ország lakosságáról jelentéseket adó ügynökök központja volt) legmozgalmasabb élet a szakértők szerint az I-es alosztályon volt, amely az egyházakkal foglalkozott. Az egyházi besúgók feladata, az egyházi személyek és a velük kapcsolatot tartó értelmiségiek, fiatalok megfigyelése volt. A szigorúan titkos iratokban több helyen leírva találjuk a politikai célt: az egyház lehető legnagyobb elszigetelése a társadalomtól, különösen a fiatalságtól.

Az ügynököknek a célszemélyről az információkat a titkosrendőröktől titkos találkozókon kapott szempontok szerint kellett megszerezniük. Közkedvelt módszerük volt például, hogy gyónás keretei között férkőzzenek a célszemély pap bizalmába, és ismerjék meg gondolatait. Feladatuk lehetett a kulcsokról lenyomatot készíteni, elősegítve, hogy a nyomozók behatolhassanak a lakásba, és titkos házkutatást tarthassanak. Az adatgyűjtés kedvelt eszköze volt a lehallgató berendezések elhelyezése. Ugyancsak alkalmazták a telefonbeszélgetések lehallgatását, postai küldemények felbontását.

Az ügynökhálózat célja volt az is, hogy elbizonytalanítsa az egyéneket, és bomlassza, megfélemlítse azokat a közösségeket, amelyek nemkívánatosnak minősültek a hatalom számára.

A nyomozó osztályokon nem riadtak vissza rágalmazó levelek vagy hamis bizonyítékok előállításától sem. A női ügynökök feladata volt többek között, hogy kompromittáló helyzetbe hozzák a kiszemelt papokat, hogy azok kényszeríthetőek legyenek arra, hogy a rendőrségnek jelentéseket tegyenek.

Politikai döntés kérdése volt, hogy ki ellen és mikor indítanak büntető eljárást. Bár a szabadságelvonást a perrendtartás abban az időben is szabályozta, a politikai osztályok tetszésük szerint korlátozták bárkinek a személyes szabadságát, s ezt esetenként "előzetes letartóztatásnak" nevezték. Hasonlóan hetekig vagy hónapokig hallgattak ki ítélet nélkül személyeket, s írásbeli vallomásokat követeltek tőlük.

Az ügynökök beszervezése

A titkosszolgálat négyféle módszerrel szervezett be embereket - vallja Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója. "Az első ideológiai, hazafias alapon... A második anyagi, egzisztenciális ok. Harmadik a terhelő, kompromittáló; ez azt jelentette, hogy büntetőjogi felelősségre vonható személyeket zsaroltak. A negyedik és legáltalánosabban használt módszer a kombinált volt."

Markó György, a Történeti Hivatal elnöke a beszervezés-bekényszerítés embertelenségéről tájékoztat egy beszélgetésben: "Voltak, akiket azzal csaltak tőrbe, hogy nyugati útjuk előtt megkérték, jelentsék, ha olyasmit tapasztalnak, ami a Magyar Népköztársaság érdekeit fenyegetheti, majd ezután a munkatársaikról kértek információt. Találkoztam egy tizenhét éves fiú aktájával, aki 1988-ban egy BKV autóbuszról ellopott egy táblát, de elkapták. Azzal fenyegették, hogy kicsapják az iskolából, ha nem lesz III/III-as ügynök. Ezt a hitvány módszert már az ötvenes, hatvanas években is alkalmazták, például a csempészésen ért sportolóknál. A nyolcvanas években nőtt a zsarolással beszervezett hálózati személyek száma... A szocializmusban hiánygazdaság volt, egy autó- vagy lakáskiutalásért sokan sok mindenre hajlandók voltak... Még a nyolcvanas évek végén is előfordult, hogy valakit beszervezési nyilatkozat aláírására kényszerítettek."

Országos visszhangot váltott ki néhány hónapja Pokorni Zoltán politikus megdöbbenése, amikor megtudta, hogy apja is kapcsolatban volt a III/III-asokkal. Előző számunkban az ötvenes években elítélt ifjúsági hittanos csoport tagjai között olvasható Pokorni János neve, akit 12 évre ítélt a Hadbíróság. Az illető politikus édesapjáról van szó... Arról is írtunk ott, hogy a "vallatás" során Dániel Tibor kispapot úgy összeverték, hogy belehalt. Hogy a testi-lelki kínzások után kit mire bírtak rá, s hányan voltak, akik - ha nem is ártottak másnak - de aláírtak valami papírt, csak hogy szabaduljanak, azt csak a Jóisten tudja. S ki az az ember, aki ítélkezni mer felettük - miközben elfeledkezik a kínzókról.

Hogy hova bejutottak a "besúgók" - fájdalmas tapasztalatként élték meg a korabeli szerzetes diákok. 1967. október 23-án a kecskeméti piarista gimnáziumban egy osztály óra végén elénekelte a Himnuszt. Megtorlásként négy diákot kizártak a gimnáziumból, kettejüket az ország minden középiskolájából. A diákok között volt beépített, akiktől a tanároknak is félniük kellett... Hasonló történt néhány évvel korábban a pannonhalmi bencés gimnáziumban - ahol korábban magam is végeztem, s ahol öcséim a történtek idején még tanultak.

Az ügynökké kényszerítés-zsarolás minden területen folyt.

Ki a felelős?

Korunkban a történelem eddig nem tapasztalt meghamisítása folyik. Valakik, akiknek érdekében áll, hogy a média, a társadalom elfelejtkezzék azokról, akik a sok szempontból embertelen rendszer vezetői, sokak zsarolói, megnyomorítói voltak, s helyettük azok kerüljenek pellengérre, akiket megzsaroltak, lelkileg összetörtek, s akik kényszerből - esetleg úgy, hogy ténylegesen senkinek nem ártottak - a rendszer kollaboránsai lettek. Sok történész és különböző egyházak vezetői megfogalmazták: az "ügynökök" többnyire meggyötört emberek voltak. Az igazi felelősök azok, akik kényszerítettek, akik zsaroltak, akik az egész rendszert magasabb szintről vezették, akik átvették és értékelték a jelentéseket. Róluk nem lehet beszélni, hiszen sokan közülük most is vezető pozícióban vannak...

A keresztény ember imádkozzék értük is. És igyekezzék megismerni ennek a kornak és egyházának történetét, hogy félre ne vezethessék a történelmi hamisítások, amelyek felhasználásával vádolják egyetemesen az egyházat is. (Folytatjuk.)

Tomka Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu