Jézus, a szabadító

Jakus Ottó katolikus lelkész az alkohol rabságáról, a gyógyulásról és a közösség erejéről

Jóllehet a média sokszor inkább kerülgeti a tényt, hazánkban a legtöbb embert érintő egészségügyi "kockázati tényező" az alkohol. Persze vannak, akik - többnyire nem a nyilvánosság előtt, de - beszélnek is erről: közösséget vállalnak a bajba jutott emberekkel, és igyekeznek támogatni őket a gyógyulás útján. E segítők egyike Jakus Ottó, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkésze is. Nyugalmat és derűt sugárzó fiatalember, akit néhány esztendeje hívott e munkára Halász Endre atya, a szolgálat alapító "nagy öregje". Ottó atyát most segítő tevékenységükről és megindító személyes útjáról kérdeztük, amelyen járva megtalálta hivatását.

- 1998 elején kerestem fel Halász Bandi bácsit, aki az 1980-as évektől kezdve "partizánként" foglalkozott alkoholbetegek lelkigondozásával. Egy évig halogattam ezt a lépésemet. Akkor határoztam el magam, amikor már súlyos betegen beláttam: segítséget kell kérnem, mert alkoholproblémám miatt kezelhetetlenné vált az életem. Ekkor már három éve voltam káplán. Először a plébánosomat kértem, hogy telefonáljon az érdekemben, de ő figyelmeztetett, hogy az nem volna jó, hiszen az egésznek csak akkor van értelme, ha én is akarom. Bandi bácsi volt az első, aki nem kérdezte tőlem: "Miért iszol, miért csinálod ezt?", vagy hogy "Pap létedre nem szégyelled magad?" Leültetett, és mesélni kezdett arról, hogy mivel is foglalkozik a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat. Arról, hogy munkatársa egy házaspár: ők számára "Isten ajándékai", mindketten szabadult alkoholisták, akik évek óta arra szánják az életüket, hogy gyógyulásuk élményeit, tapasztalatait megosszák azokkal, akik még bajban vannak.

Az első lépések, azaz a belátás és a segítségkérés lehetett a legnehezebb. Mi következett ezután?

- Bandi bácsi meghívott az egyik máriabesnyői alkoholistamentő lelkigyakorlatra, amelyet ő vezetett. Izgalommal, kétségekkel, félelmekkel telve mentem oda, nem tudva, mit fogunk csinálni... Már az első alkalommal megtapasztaltam, hogy elfogadnak. Borzasztó bűntudattal, lelkifurdalással éltem, emberileg, hivatásomban egyaránt. Nem tudtam, képes leszek-e feldolgozni az alkoholizmusból fakadó gyötrelmeimet, egyáltalán van-e lehetőségem erre. Ugyanakkor éreztem, hogy nem akarom otthagyni a papságot, hanem szeretném rendbehozni az életemet.

A tartós és teljes gyógyulás nem magányos út. A közösség hogyan segítette szabadulását?

- Látszott rajtuk, hogy ragyognak, hogy boldogok. Nagyon fontos volt azoknak a megismerése, akik velem együtt kezdték, az előadások, a bensőséges szentmisék. Mindenki kiönthette a szívét, elfogadtuk, meghallgattuk egymást. Mindez nagyon sokat adott nekem a szabadulás útján és a hitbeli érlelődésemben is. Persze hívő voltam én addig is, de más módon, korábban valahogy "nem állt össze bennem a kép". Aztán az engem is körülvevő szelíd szeretet helyrebillentette bennem azt, ami kicsit el volt torzulva. Ettől fogva - Halász Endre atya ösztönzésére is - ott maradtam. Homíliát mondhattam, gitároztam, énekeltem a reggeli szentmiséken. Egy absztinens év után már egy-egy előadást is tarthattam.

Azaz fokozatosan és természetesen bontakozott ki segítői hivatása...

- Bandi bácsi kezdettől úgy nézett rám, mint akit Isten küldött hozzá: hogy talán én leszek az, aki majd folytatom az ő munkáját. Ez is nagyon sokat segített. 2000-ben súlyos beteg lett, nem tudta folytatni a lelkészi munkát. Mivel már a tanulás két éve alatt is egyre többen jöttek hozzám gyónni vagy lelki beszélgetésre, valóban úgy tűnt, hogy folyamatosan átveszem a helyét, és amikor látszott, hogy az atya egészsége már nem áll helyre, kértem Paskai bíboros urat: tegye lehetővé számomra, hogy ezt a szolgálatot komolyabban is végezhessem. 2001 augusztusától Pestszentlőrincen vagyok kisegítő, illetve a szolgálatunk lelkészi feladatait látom el.

Miből áll a szolgálat tevékenysége?

- Évente hatszor van lelkigyakorlatunk Máriabesnyőn. Ez szolgálatunk szíve-lelke: valójában egy három napba összesűrített szeretetcsomag mindenki számára. Ezek nemegyszer preevangelizációs alkalmak, hiszen olyanok is járnak ide, akik most közelednek az egyházhoz, vagy épp itt szerzik első közösségi élményeiket. Minden vasárnap bensőséges légkörű karitász-misét tartunk Budapesten, a Rezső téri templom kápolnájában az alkoholproblémával küzdők, hozzátartozóik, de egyben minden érdeklődő számára. Emellett folytatjuk a lelkigondozást a Bláthy Ottó utcai "Betániában". Nagyon fontos a Gamma GT. önsegítő csoport munkája, ezt az a házaspár alakította 1994-ben, akikről már szóltam. Ide is bárki jöhet, ezek nem vallásos öszszejövetelek, azaz nem feltétel, hogy valaki hívő legyen. Ugyanakkor a vezetők személyes tanúságtételükből természetesen nem hagyják ki Istent - mivel a hitben élnek. Így valósul meg az inkulturáció elve: senkire sem kényszerítünk semmit, hanem igyekszünk megélni a jelmondatunkat: Az alkohol rabságából Jézus a szabadító.

Meddig tart a segítés? Egyáltalán véget érhet-e?

- A házaspárokkal való foglalkozás az utógondozás fontos része, ugyanígy a családok látogatása, hiszen az alkoholizmus nem csak a beteg ember problémája. A hozzátartozókkal együtt eddig csaknem ezerötszáz emberrel voltunk kapcsolatban az alkoholistamentő szolgálat keretei között. Igazából nem is jó szó a mentés, hiszen mi valójában segíteni igyekszünk, hogy a rabságban lévő emberek Isten és a közösség támogatásával és saját közreműködésükkel megmeneküljenek. Erre azután van lehetőség, ha beláttam: egyedül képtelen vagyok a gyógyulásra, és hogy együtt erősebbek vagyunk.

A felnőtthittan és a kórházlátogatások mellett ifjúsági klubot is szerveztünk, ahol mindenkit meghallgatunk, és nem tanácsokat osztogatunk. Ezeken az estéken értelmes időtöltést kínálunk nekik a keresztény értékrend szellemében. Az alkalmakra idővel olyan veszélyeztetett fiatalok is kezdtek járni, akiknek a szülei érintettek. A fiatalok hatnak egymásra, a nehéz sorsúak története nemegyszer megdöbbenti a többieket: olyan dolgokról hallanak mindennapos témaként, amelyhez hasonlót ők csak a filmekből ismernek. Bár ha belegondolunk, feltehetjük a kérdést: vajon melyik fiatal nem veszélyeztetett?

Kell-e segíteni a segítőket?

- A munkatársakkal rendszeresen vannak találkozóink, ahol közösen megbeszéljük a problémákat. Őket is erősítgetni kell, hiába vannak már "rendben", lelki gondjaik, nehézségeik természetesen nekik is vannak. Egyébként minden tevékenységünkre igaz, hogy teamben dolgozunk. Továbbképzésekre is járunk, hogy mind felkészültebben láthassuk el feladatainkat.

Milyen terveik vannak a jövőre vonatkozóan?

- Az az elsődleges, hogy eddigi tevékenységeinket továbbra is jól tudjuk végezni. Emellett szeretnénk kialakítani egy országos hálózatot. Persze már eddig is voltak vidéki önsegítő csoportjaink: Székesfehérváron, Győrött, Szombathelyen, Mélykúton, Debrecenben. Rendszeresen látogatjuk őket, van, ahol lelkinapokat is tartanak, ezeken az alkalmakon mindenkit, más segítő közösségeket is szívesen látunk az adott régióból, hiszen a "katolikus" jelző azt jelenti: egyetemes, mindenkihez szóló. Idővel természetesen jó volna, ha alkalmasabb helyünk lehetne, hiszen jelenleg nagyon szegényes körülmények között dolgozunk a Bláthy Ottó utcában. Mivel nemcsak az egyházban, hanem például az egészségügyi minisztériumban is ismerik és méltányolják tevékenységünket, reméljük, hogy különböző támogatások segítségével a későbbiekben sor kerülhet a Betánia felújítására vagy új helyiségek kialakítására. Egy azonban bizonyos: én nem akarok intézményvezető lenni - lelkész szeretnék maradni, ahogyan most is ezt a munkát végzem.

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu