Fiatalokkal beszélgetve

Mi lesz velük?

Fiatal barátommal (egyetemi docens) álltam szemben velük - az államvizsga után. Barátom, az elnök szívet, lelket megmozdító szavakat mondott, miután kihirdette az eredményeket. Sikeres kanyarvétel - fűztem hozzá, s a gratulációkor - kézfogásoknál - megeredt a könnyem. Nem szoktam elérzékenyülni, most igen. Persze a korral jár, de a végzett fiatalok jól megértették e könnyeket, hiszen tudják: nehézségeik az én gyötrelmeim is: lesz-e állásuk? Mi lesz velük? Ettől kezdve számtalan a kérdés.

Eszembe jutott a korábbi beszélgetés ugyancsak a jövőre készülőkkel. Az egyik keserűen mondta-kérdezte: - Ad választ a tanár úr? Ilyenkor legtöbbször jönnek a jogi-diplomáciai szentenciák, a szociológia ígéretes jövendőmondásai (bár nem tudom, manapság mit tanítanak a szociológiák!) és így tovább.

Hallgattam. Magam sem mérhetem fel a helyzetet, legfeljebb a történelem tapasztalataira hivatkozhatok, azon belül a kereszténység jelenlétére, mióta belépett a világba. Egy eszme választ adhat ekként a kérdésre? Hát nem. Ezért próbáltam átgondolni, hogy a gondolkodás dimenziói sohasem taktikai összetevők, hanem stratégiaiak. Lehet, hogy ma még minden kilátástalan, de holnap már nyílhatnak új távlatok. Európa alakul-forrong, a maga örökségében próbál eligazodni, igazítva-irányítva nemzeteit - Nagy Károly halála óta. El akartam mindezt mondani, de lakatot tettem tudálékos szavaimra. Nem érdekelné őket, nekik direkt válasz kell. Az pedig mi lehet? Én néztem rájuk kérdő szemekkel. Hát bizony jött az egyenes válasz, kritika:

- Ismerősöm ismerőse, akinek vannak jól szervezett ismeretségei, nem nyögdös a kíntól: hová menjen? Elintézték. Mit bánom én, de nekem ki intézi el!

- Bácsikám lányát - két gyermekkel (28 éves) most zavarták el. Racionalizálás - mondta a főnök. Érdekes: őt meg még tíz kollégáját tették a partra. Vagy lökték a vízbe? Mindegyiknek nyelvvizsgája van felsőfokon, s két diplomája. A rokont felvették máshová, előtte közölték vele: ne hencegjen a diplomáival, bele ne írja az életrajzába, nyelvvizsgákból egyet említsen - középfokon. Most kezdi újra: alapfokon a melót.

- Idióta ország ez - higgye el, apunak ugyanez a véleménye, s mikor faggattam: mit csináljak majd az oklevelemmel, azt válaszolta: húzzam le...

Megnéztem, marad-e elég papír zsebkendőm, ha az arcomat kell majd törölgetni a csak fokozódó melegben. A korai nyárban. Bár megszokhattuk volna már a hevítő problémákat. Lehet, hogy mi, öregedő öregek: igen, de évente a pályára induló fiatalok? Csak nem várhatjuk tőlük: legyenek tisztességtelenek, mert az utóbbira nem vitt rá a lélek, hogy keresztény etika címén ilyennel traktáljam őket...

Amit az órákon hallottunk a munkáról - smafu? - vágta hozzám szleng nyelven az egyik. Lehet - néztem rá keservesen.

- Ne értsen félre: én becsülöm a melót, meg ha kell elmegyek - hogy mondják? segédmunkásnak is, aztán lesz valami. De ha ezzel sem kecsegtet a század.

Éreztem, az utóbbi szó a teljes reménytelenségé, a bérezettnek vágyó (s nem a meggazdagodottság kényelmét óhajtó) fiatalember kilátástalansága. Akkor valaki azt mondta: - Túlpörgetitek a témát. Az idő elrendezi a sorokat... Nyugi...

Amin meglepődtem: nem nevettek ki. Csend támadt, el lehetett hát kezdeni ezzel.

Aztán már csak annyit fűztem hozzá: aki hisz az eszmék erős gyakorlatában s bírja egy kicsit a gyűrődést, könnyebben boldogulhat a köztes időben is, amíg el nem dől: mi lesz velük? Erről szól az etika - még a munkában is.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu