|
 |
||||||
|
|
|
Hit és tudás kiegészítik egymást Bolberitz Pál filozófiaprofesszor a keresztény bölcseletről és a szabadságról Aquinói Szent Tamás ünnepére (január 28.) készülve a keresztény filozófia jelentőségéről és mibenlétéről kérdeztük Bolberitz Pál Széchenyi-díjas professzort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara I. számú Filozófia Tanszékének vezetőjét. A Magyar Köztársaság legmagasabb szintű tudományos díjában részesült professzor a Megismerés és értelmezés filozófiája, valamint a Szó és tett című kötetei mellett tavaly év végén jelentette meg A keresztény bölcselet alapjai című munkáját. Beszélgetésünk során felhívta a figyelmet arra, hogy erről a témáról tudomása szerint 1940 óta hazánkban nem jelent meg magyar nyelvű összefoglaló munka egy kötetben.
A kötet egy rendszeres keresztény bölcseleti alapkönyv. Felöleli mindazokat a témákat, amelyeket a teológiai felsőoktatási intézményekben keresztény bölcselet címen oktatunk: az ismeretelmélettől a léttanig, a filozófiai istentantól a kozmológiáig, a vallásfilozófiától az antropológiáig. A tudományok világán belül mit értünk keresztény bölcselet alatt? Ahhoz, hogy ezt világosan lássuk, meg kell határoznunk a tudomány fogalmát. A tudomány: okokkal alátámasztott, alapelvekre visszavezetett, rendszerezett és biztos ismeret. Ez a meghatározás (definíció) a természettudományokra és a szellemtudományokra egyaránt vonatkozik. Az általános felfogás szerint a tudomány objektív ismeret. Felmerül azonban a kérdés, hogy a tudományok területén el lehet-e jutni a teljes objektivitásig. A hétköznapi megismerés értékelésébe általában sok szubjektív elem vegyül. A viták során a felek akarva-akaratlanul is valamely objektív igazságban szeretnének találkozni. Ilyen az emberi szellem természete. Ezt tudatosítja a tudomány, amikor objektivitásra törekszik. A természettudomány egyfajta istenítése arra vezethető vissza, hogy amennyiben az emberek nem fogadják el a hitbeli, végső bizonyosságot adó Isten létezését, akkor valami objektív, fogható bizonyosság elérésére törekednek. Főként a jövőt szeretnék biztosnak látni. Amikor a természettudományos módszert a XIX. század végén megpróbálták átültetni a társadalomtudományok területére, akkor megszülettek a totalitárius ideológiák, amelyek minden esetben abból indultak ki, hogy biztosan tudják, mi az ember, vagy mi az, hogy anyag. Az ideológusok kialakítottak egy rendszert, amelybe bele akarták kényszeríteni a valóságot (lásd a közelmúlt kommunista ideológiája hazánkban). Sokszor a filozófia is azt a látszatot próbálja kelteni, hogy abszolút objektív tudomány. Ez akkor lenne igaz, ha nem emberek filozofálnának, azaz mindenki ugyanúgy gondolkodna. Nem lehet tehát kiiktatni az ember perszonalitását (személyi mivoltát). Akár a természettudományokról, akár a filozófiáról beszélünk, nézetem szerint megközelíthetjük az objektivitást - törekednünk is kell rá -, de el soha nem érhetjük. A XXI. században a tudománynak ezt alázattal tudomásul kell vennie. Ebben az összefüggésben beszélhetünk-e keresztény filozófiáról? Abban az értelemben igen, hogy vannak keresztény, hívő emberek, akik egy bizonyos világszemlélet, életértelmezés alapján - ugyanakkor logikusan - gondolkodnak, tudományos munkát végeznek, filozófiát űznek. Nem "hamis tudatú" - ahogy azt a kommunista diktatúra idején tanították - emberek ők. Azért hangsúlyozom ezt, mert hazánkban még mindig nemzedékek hisznek a rendszerváltás előtti ideológusok tanításának. Amikor egy keresztény ember filozófiát művel, a világnézete egy sajátos nézőpontot ad számára. Érzékenyebb lesz egyes témák iránt, erősebben érdeklik például az etikai vagy a történelem-filozófiai kérdések. Mint az 1915-ben alapított, katolikus tudósokat összefogó társulat, a Szent István Akadémia tavaly megválasztott elnöke elmondhatom, lehet valaki egyszerre katolikus ember és egyben kiváló szaktudós vagy filozófus. Mert hit és tudás nem ellentétek, hanem kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást. Ez a szemlélet először rendszerezetten Aquinói Szent Tamás Summáiban jelenik meg. Nagyon szeretem e nagy teológus műveit, amelyekben rendkívül logikusan, következetesen, egyszerűen és világosan tárgyal ezekről a kérdésekről. Bármely témához nyúl, jelen van a hit s az ész egysége. Műveiből láthatjuk: ahol leáll az emberi megismerés, ott az isteni kinyilatkoztatás tud távlatot adni az embernek. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán nemrég nemzetközi konferenciát rendeztek Aquinói Szent Tamásés a tomizmus címmel. A konferenciát ön nyitotta meg, valamint előadást tartott Aquinói Szent Tamás szabadság fogalmáról. Hogyan vélekedik a nagy domonkos teológus erről a napjainkban központba került filozófiai témáról? Aquinói tanítása útmutatást adhat a szabadság fogalmának központi kérdésében is. Ma Magyarországon az emberek gyerekes módon a szabadság fogalma alatt azt értik, hogy meg kell szabadulni valamitől. A domonkos teológus úgy tanítja: magasabb szintű szabadság a választás szabadsága. Amikor több lehetőség közül választhatok. Igen ám, de Aquinói bölcsen mutat rá arra is, hogy amikor választok, burkoltan, eleve már a legfőbb jót és értéket akarom választani (Istenre irányulok). Amikor pedig döntök, akkor jutok el a szabadság tökéletességére. Ez a döntésem egy elköteleződéssel kapcsolódik össze. A mai embert azonban csak a választási szabadság érdekli. Választani öncélúan. Egy polgári demokráciában az a legfőbb jó, amit a közvélemény annak tart, amit a médiumok elénk tárnak. Amit a nemzetközi üzletemberek árucikként elénk dobnak, s az eszköz, amivel ezt meg lehet szerezni: a pénz. Ami azt szolgálja, hogy kellemesen érezzem magam a földi életben. Keresztény hitünk radikális megoldást ad. El kell magadat veszíteni, hogy magadat megtaláld. A legfőbb jó tehát nem az önmegvalósítás, hanem mások szolgálata. Kép és szöveg: Körössy László
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
