|
 |
||||||
|
|
|
Az ökumené valósága A börtönben
A XX. század jelentős teológusai, mint például a mártír Bonhoeffer vagy a még mindig alkotó Moltmann, vagy a román diktatúra börtöneit megjárt áldott életű református püspök, Csiha Kálmán egybehangzóan vallották: századunkban az istentapasztalat különleges helye a börtön, a cella. Persze ők a hitük miatt üldözöttekre, bebörtönzöttekre gondoltak, nem a közbűntényesekre. Mégis mélységesen igaz ez a megállapítás, s vonatkozik mindkét embercsoportra. Szinte naponta tapasztalom ennek valóságát a börtönlelkészi szolgálatban, amihez a "keretet" a bezártság, a kitaszítottság érzete, a szeretteiktől való elszakítottság kínjai, az önvád jelenti a fogvatartottak számára. A sorozatos mélypontok átélése, amelyekből futna-menekülne az ember, de ott vannak a rácsok... Pontosan ebben a helyzetben történnek csodák, amikor emberek - anélkül, hogy tudnák - egy ökumené előtti ökumené, ős-gyülekezeti közösség részeseivé válhatnak. Ez az élmény bizonyos mértékben hasonlít az első, üldözött keresztyének helyzetéhez. Ahhoz az időszakhoz, amikor még nem volt intézményes világegyház, de volt mégis megtartó közösség, amikor nem a felekezeti hovatartozás volt a fontos, mert még nem is voltak felekezetek, hanem egyedül a Krisztushoz tartozás, a krisztusi indulattól átitatott szeretetközösség mindennapi kenyere és belső szomjat oltó itala. Ebben az értelemben a börtönök és a zárkák ma is a lelki ős-ökumené esélyét kínálják. Az a hely, ahol egy ideje szolgálok, a Dunaújváros-pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, mintegy kétezer elítéltet őriz három alegységben. Százötven-százhetven fő él rendszeresen a lelkészi szolgálattal, önismereti foglalkozásokkal, személyiségfejlesztő bibliai programokkal, istentiszteletekkel, ünnepi liturgiákkal - azaz Krisztussal. Az alkalmakon nemcsak a történelmi egyházak megkeresztelt tagjai vesznek részt, hanem a kisebb egyházak tagjai is, de kereső, hitetlenkedő lelkek is. Akik még vágynak valami másra, többre, ami a börtönvilág mindennapjain túlsegíti őket. Olyanok, akik legalább lélekben még nem égtek ki annyira, hogy tudnak vágyódni lelki, belső szabadságra, arra az egészen másra, amiről az Ige írja: Ahol az Úrnak Lelke, ott van a szabadság (2Kor 3,17). Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek (Ján 8,36). Börtönben, bilincsben, hosszú évekre bezáró ítélettel is! Ezt megéreztetni velük, tudatosítani bennük, bűnfelismerésre, megtérésre hívni és segíteni őket - ebben közösen szolgálnak a különböző felekezetek lelkészei, prédikátorai. 2000 óta már minden országos és megyei fegyházban, börtönben, fogházban. De valami ehhez még hiányzik, amit bizonyára az idővel gazdálkodó isteni kegyelem majd kirendel. Az, hogy az elítéltek közül sokak szívében már létező ökumenének külső jelét is tudjuk adni. Mint például Hollandiában, ahol Felekezetközi Igazságügyi Lelkészi Bizottság működik. Miért ne lehetne nálunk is jobban összefogni, hatékonyabbá tenni a történelmi egyházak főállású és részmunkaidős lelkészeinek szolgálatát? Ehhez már valóságos alapot szolgáltat a létező, Krisztusban megvalósult "börtön-ökumené", a fogvatartottak Krisztus-közössége. Akik látják már feltűnni a jelet: a fényt a rácsokon, s tapasztalják az Ige valóságát: A világosság fénylik a sötétben. Véleményem szerint ez az igazi ökumené hajnalhasadása az elítéltek szívében is... Békefy Lajos református lelkész Az iskolában
Tizenhárom évvel ezelőtt egy új iskola, az Ökumenikus Iskola kezdte meg működését Pesthidegkúton. Hitükben elkötelezett keresztény-keresztyén emberek - szülők és tanárok - arra szövetkeztek, hogy olyan iskolát építenek, ahol fontos és szükséges műveltségtartalmak mellett a hitről, erkölcsről és keresztény életről is szólnak a szavak és a cselekedetek egyaránt. Az úton, amely akkor még járatlan volt, voltak és vannak ma is olyan elvi sarokpontok, amelyekhez rögzíthető a zsinórmérték. Ilyen a közös forrás, a Biblia, melynek a közös olvasásától a közös értelmezéséig lehet eljutni. Ilyen a Krisztust követő emberek hitelességét megkérdőjelező megosztottság ténye, ami arra sarkall mindenkit, hogy az iskola azt keresse és erősítse, ami összeköt, és fáradozzon a keresztény embereket egymástól elválasztó falak lebontásán. Ilyen az emberek szabad akarata, saját személyisége, melyben mindig tükröződik Isten képmása, és annak elfogadása, hogy több út is vezet Krisztus országába. Ilyen, hogy párbeszéd kizárólag kölcsönös elfogadás és elismerés talaján lehetséges, és ezért egységre törekedni a különbözőek és csak az identitásukban erősek tudnak a saját értékeik átadásával gazdagítva az egész közösséget. Meggyőződésem, hogy az ökumenében nem dogmatikáról van szó, hanem hitelességről. A keresztény bizonyságtétel hitelességéről, aminek végső soron egyesítenie kell a keresztényeket-keresztyéneket. Ebben a folyamatban kulcsszereplő minden egyes ember, aki közreműködhet a Jézus várta egység megvalósításában. Fokozottan igaz ez a Krisztushoz igazodó pedagógusra, akinek a maga és az iskola világának alakítása a tanúságtétel. Aki nevelés mellett a tanóra "üvegharangján" kívül, ha kell, árvaházba gyűjt ajándékot, az életben való eligazodást segítő beszélgetést szervez, segít személyre szabott iskolát találni a továbbtanuló diáknak, s ha kell, véradásra hívja az iskolába a segíteni akaró embereket. Elégedett lehetek azért, hogy az Ökumenikus Iskolában olyan kollégákkal munkálkodhatom együtt, akik szívvel-lélekkel alakítói az iskola belső világának, akik az ökumené ügyével azonosuló emberek. Olyanok, akik ebben a küldetésben a felelősséget, a személyes krisztusi megszólíttatást is hallják, és azt vállalják. Köszönet és hála ezért a lelkemre szabott feladatért. Csere István Az éterben
Ha valahol, akkor az éterben valóban működik az ökumené. A rádióhullámok nem válogatnak, megtalálnak mindenkit, akinek van antennája, van füle a hallásra, az Evangélium befogadására. Néhány konkrét példa, hogy mindez miként valósul meg a gyakorlatban. Immár második esztendeje működik a programcsere az egri Magyar Katolikus Rádió (MKR) és a cinkotai Evangélikus Rádiómissziói Központ (ERK) között. A katolikus rádió szombat délutánonként fél négykor sugározza a testvéregyházak félóráját, amely váltakozva református, illetve evangélikus szerkesztésű. Ez utóbbi félórának már a címe is szimbolikusan ökumenikus üzenetet hordoz: Dicsértessék a Jézus Krisztus - a mi erős várunk! A kölcsönösség jegyében az ERK viszont átveszi az MKR péntek esti felnőtt hittansorozatát, melynek szerkesztője a rádió igazgatója, Juhász Ferenc atya, akivel igazi testvéri, baráti kapcsolatot ápolunk. Ennek az együttműködésnek egyik konkrét gyümölcseként, az elmúlt év őszén az ERK munkatársa, Szabó Szilárd egyhetes szakmai gyakorlaton vehetett részt az MKR egri stúdiójában. Az átvett hittansorozat a Rádió 17 hullámhosszán szólal meg a katolikus félórák keretében. A Rákoskeresztúron működő regionális rádióadó ugyanis az ERK-t, személy szerint Szabó Szilárdot bízta meg a vallási rovat vezetésével. Ennek keretében hétfő esténként jelentkezik az Ő a fény, mi színei című ökumenikus magazin, szerdánként római, illetve görög katolikus félórát közvetítünk, a péntek a protestáns felekezeteké (református, evangélikus, baptista). Vasárnap reggel pedig Ünnepre hangoló címmel közel egyórás ökumenikus összeállítással jelentkezhetünk. Bárcsak minden hazai rádióban ilyen rendszerességgel szólaltathatnánk meg a jó hírt... Végül az említett műsorok sugárzási rendje: Délpest és környéke: RÁDIÓ 17 - 96,8 Mhz Ökumenikus magazin: hétfő, 18:30 Katolikus félóra: szerda, 18:30 Protestáns félóra: péntek, 18:30 Ünnepre hangoló: vasárnap, 8:05 Északkelet-Magyarország: Magyar Katolikus Rádió 94 Mhz (Hatvan) - 91,8 Mhz (Eger) - 95,1 Mhz (Miskolc) - 90,6 Mhz (Sátoraljaújhely) Testvéregyházak félórája: szombat, 15:30 ismétlés: vasárnap 9:30 Jó vételt, és aki hallja, adja tovább! Gáncs Péter az Evangélikus Rádiómissziói Központ igazgatója
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
