"Mi történt velünk?"

Nemeskürty István könyvéről

A Gondviselés a pár éve lezárult XX. században három lehetőséget kínált a magyarságnak a szebb és jobb életre, amelyekkel a nemzet - bűnös hanyagságból vagy enervált gyöngeségből eredően - nem élt, amelyeket jóvátehetetlenül elmulasztott.

Ez lehetne tömör summázata Nemeskürty István új könyvének (Mi történt velünk?, Szabad Tér Kiadó, 2002), amely korunk egyik legjelentősebb eszmei-történelmi összefoglalása, hiteles rögzítése. Természetesen sokkal több is ennél, olyan eleven tükör, amelyben retusálás nélkül megláthatjuk önmagunkat, ennek a rendkívül tehetséges, ugyanakkor végzetes és megismétlődő hibákat, mulasztásokat is elkövető nemzetnek a sajátos tragédiáját.

Nemeskürty - Zrínyitől kölcsönözve a szót - nem mákonnyal való elbódítással, a közéleti hazugságok jól leplezett tömegével áltat könyvében, mint a XX. századi ideológusok, történészek és politikai kalandorok többsége, hanem a valóság hű lenyomatát adja olvasóinak.

A jelenünket és történelmünket jól ismerő, magyar szellemű kortársaink mind egyetértenek abban, hogy az 1918-as, 1941-es és 1990-es esztendők szinte kinálták a jobb (de legalábbis a kevésbé rossz) megoldások lehetőségét a politikai vezetőknek és maguknak a nemzet egyszerű polgárainak is. Az a tény, hogy mindezekkel következetesen nem éltünk, és a "végelszámolásnál" mindig a sor végére szorultunk, nincstelenül: olyasfajta folyamatos kudarc, amelyet kevés nemzet történelmében lelhetünk föl, legföljebb csak egyes régi népcsoportok múltjában, amelyek életképtelenségük folytán eleve az önfeladásra, az öngyilkosságra voltak kárhoztatva.

E három kiemelt sarkpontról s az itt tapasztalt összefüggések láncolatáról Nemeskürty hiteles értékelést készít. Eredetisége, utolérhetetlen írói leleménye szembetűnő: pontatlanul vagy kevéssé, esetleg egyáltalán nem ismert tényeket világít meg kötetében, s mindezt világos okfejtései közérthetően formálják egységes állásfoglalássá, s bátran hozzátehetjük: történelmi igazsággá.

A Mi történt velünk? frissen készült, negatív eredményű látlelet önmagunkról, hiszen legutolsó kudarcunktól még csak néhány hónap választ el bennünket, de már világosan fölismerhetők benne az "anankén", a görög végzetszerűségen túlmutató, magunk teremtette bűnök és mulasztások.

A nagy egészen, vagyis a kötet magas mércéjű koncepcióján túl egyes jellemző részleteiből is szemezgetnünk kell egy-két megállapítást.

A Tisza István-féle fölismerés a XX. század kezdetén, a Szent István-i ország megtagadásának, mellőzésének ténye: szíven ütő találat. "Már nem éltette a nemzetet együtt tartó, országot építő eszme." E gondolatot Nemeskürty logikusan szövi tovább. "Megszűntünk közösség lenni, országlakosok tömegévé váltunk, amely nem érez felelősséget sem önmaga, sem honfitársa iránt." - Pethő Sándor megidézése is ezen a nyomvonalon halad, s a jelen helyzetet is aposztrofálja: "Valahányszor a múltban elbukott a nemzet, a vesztett háborút mindig megelőzte a lelke összeomlása."

Nemeskürty rádöbbent arra, hogy a vesztébe rohanó ország utolsó lehetőségeit (lásd a második világháború egy-egy exponált időpontját, eseményét vagy az 1990-es látszólagos rendszerváltás kedvezőbb pillanatait) sem ragadja meg mint mentőövet; nem veszi észre, vagy vétkesen eltaszítja magától.

E könyv egyik tanulságául azt is magunkba kell vésnünk, hogy a demokrácia minden szabadsága a legirtózatosabban elnyomó zsarnokságra vezetett századunkban.

A helyesen megállapított általános "kórismét" vajon milyen gyógymód követheti? Nemeskürty erről sem feledkezik meg nagy ívű gondolatmenetében. Kötetének záró akkordjaiban a nagy keresztény elődökhöz, történelmünk szentjeihez és a Boldogasszonyhoz fordul segítségért, kellő oltalomért, majd a valóság talaján próbál mozgósítani. "Hol történt a hiba? Maradt-e erőnk, hogy újjászervezzük Magyarországot? Meddig tűrjük tétlenül, hogy úrrá legyenek rajtunk a halál folyamatai?"

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu