|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Megáldották a Sapientia főiskola felújított épületét Bensőséges ünnepség keretében áldották meg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felújított épületét november 16-án Budapesten, a Piarista közben. Közel három évszázadon keresztül tanították ezen a helyen a piarista atyák az ifjúságot tudományos ismeretekre, nevelték őket becsületes életre, őrizték és fejlesztették bennük a magyarságtudatot - idézte fel a múltat Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ünnepi beszédében. A növekvő igényeknek megfelelően a múlt század elején vált szükségessé egy új épület létrehozása. Az 1917-ben felavatott épületben csak harmincnyolc évig működhetett az egész magyar társadalom által nagyra becsült rend és iskolája. A piarista rend a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezése során, 2001 januárjában kapta vissza egykori tulajdonát, amelyben addig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara működött. A Duna-parti épület teljes felújításra szorult, ezt követően mostantól már egy megszépült épületben működhet tovább a Sapientia főiskola. Az épület másik, még felújításra váró részében a piarista gimnázium és a rendház kap majd helyet. A Sapientia főiskola elsődleges célja - amint azt Kállay Emil piarista tartományfőnök a Fenntartói Konferencia soros elnöke elmondta -, hogy teológiai és spirituális hátteret biztosítson a negyvenévnyi kényszerszünet után újraéledő szerzetességnek. A szerzetesség alapvető feladata, hogy tanúságot tegyen az elkötelezett, radikális krisztusi életről, de ugyanakkor nem más a feladatuk az elkötelezett világi híveknek sem. Ezért az intézmény megnyitja kapuit az ő számukra is. A főiskola a három szakon folyó képzés mellett tágabb körben - tudományos intézetek felállításával és működtetésével - is szolgálni kívánja a magyar társadalmat és egyházat. (Lásd erről Lukács László főigazgatóval készült imnterjúnkat - Ú.E. 2002. november 17.) Az ünnepségen a főiskola teológiai tanárai Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke előtt tettek esküt, majd felolvasták Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár köszöntő levelét, amelyet II. János Pál pápa nevében írt az épület átadása alkalmából. A levélben a pápa és a bíboros külön örömét fejezi ki, hogy az intézményben világi hívek is elsajátíthatják a katekézishez és a világiak lelkipásztori szolgálatához szükséges tudnivalókat. A magyarországi egyház jövője szempontjából is meghatározónak gondolják, hogy a fölszentelt papság és a világi hívek között egyre szorosabb egység jöjjön létre. Ez az egység segíteni fogja a katekézist és a evangelizációt, az egyház közösségi, karitatív szolgálatát és a világiakkal folytatott dialógust. A levél felolvasása után Karl-Josef Rauber érsek, apostoli nuncius megáldotta a felújított épületet. Az avató ünnepségen jelen volt az oktatási tárca korábbi vezetője, Pálinkás József, valamint Magyar Bálint, a jelenlegi oktatási miniszter. Kép és szöveg: Cser István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|