Ferencz Csaba

Jöjjön el a Te országod!

Krisztus király ünnepe, az egyházi év vége egyben mindig "a világ végezetére" való emlékezés. Erről szól az evangéliumi rész is. Szokás bele is borzongani, s félni tőle. Háborúk és más szörnyűségek lesznek a vég előtt, majd az utolsó csata (Armageddon), és azután eljön a világ vége, és megjelenik az Úr, ítélni eleveneket és holtakat... Az csak ritkán jut eszünkbe, hogy mindennap, amikor a miatyánkot elmondjuk, e világ vége eljöttéért is imádkozunk, s az a remélhető legjobb, ha az Országába bekerülhetünk. Ráadásul irreálisnak is tűnik mindez, hisz világunk oly stabil, oly megingathatatlan, növekvő tudásunkkal egyre több mindent meg tudunk oldani, s az idézett előrejelzés már kétezer éve várat magára. A ma minden igazság letéteményesének hitt tudomány nem haladta már túl mindezt réges-régen? Műholdjaink, űrhajóink, űrszondáink róják a világűr távoli ösvényeit, és kiszolgálják napi életünket a telefonálástól és tévézéstől kezdve az időjárás előrejelzésén át a gyógyítás új technikáinak kidolgozásáig mindenben. Majd elhárítjuk a nagy meteort, ha a Földnek akar ütközni, s nemsokára a Föld mellett akár a Marsra is áttelepülhetünk... Ugyan mi is történhet velünk?

Pedig éppen a világűr kutatásában találkoztunk eddig a legtisztábban az ismeretlennel, és kezdtük el megismerni kicsit pontosabban az Univerzum természetét. Ez sok tanulsággal járt, melyekből most kettőt emelek ki. Meg kellett értenünk a Föld parányiságát és sérülékenységét, s eldőlt, hogy az Univerzum lett, az anyagi világban semmi sem örökkévaló, az egész világ sem az. A gyarapodó ismeretek fényében egyre többet értünk az Örömhírből, annak szavai egyre fényesebbek. Sőt, éppen az űrkutatás eredményes művelésének egyik hatásaként gyors tempóban tanuljuk az információ tudományát, amelyben megértettük, hogy bár mi mindig valamilyen anyagi hordozón találjuk meg - amikor észleljük - az információt, de az mégsem függ az anyagi hordozótól, anélkül osztható (régiesen szaporítható), hogy az eredeti forrás csökkenne vagy elfogyna, s az információ törvényei uralják a többi törvényrendszert. (Csak egy példa: a könyvtári könyvszállító lift és a rádióadók információátvitelt meghatározó szabályai alapjaikban azonosak, csak a kivitelükben különböznek...) Ezért is tiltotta keményen a materialista kormányzat az ötvenes években a születő információelmélet és kibernetika könyveinek még a behozatalát is. Ettől függetlenül mégis megtanultuk itthon is, hogy világunk nem pusztán anyagi, és a csak anyagi rész nem is a legfontosabb.

Az űrből a Föld parányi és gyönyörű. Gyönyörűbb, mint a nagy űr közelünkben lévő többi szereplője. Ráadásul alkalmas az élet hordozására, míg a Hold, a Vénusz, a Mars..., szóval a többiek e bonyolult és szép bioszférát nem képesek hordozni, hacsak át nem alakítjuk őket a távolabbi jövőben. De fentről nézve e szép bolygóra, látjuk azt is, hogy mi, emberek egyre gyorsabban teszszük tönkre. Kiirtva a növényzetet, mi magunk terjesztjük a sivatagokat, a szennyet beleöntve mi magunk tesszük tönkre az óceánokat, az édesvizeket, a termőtalajt. Ma nincs a Földnek olyan része a légkört és az időjárást is beleértve, amin ne látszana gondatlan működésünk romboló nyoma. Pedig eközben éppen a többi bolygó kutatása eredményeként megértettük, hogy a Föld nem önmagában alkalmas az élet hordozására, hanem az élet maga (a bioszféra egésze) tartja az élet hordozására alkalmas állapotban. A Föld nevű bolygó kicsi, sérülékeny, s az életet hordozó képessége akár a mi működésünk következtében is megszűnhet. Lehet, hogy az apokalipszis bekövetkezési ideje tőlünk függ? Ezen a Földön ez bizony lehetséges. Az ebben a megrázóan szép, hogy eddig legalábbis és most is minden esetben rendelkezésünkre áll az élet megóvásához az adott szinten szükséges minden ismeret (információ). Ha a pillanatnyi érdekünk és élvezeteink miatt, elutasítva az újjal járó szükséges áldozatvállalást, nem használjuk ismereteinket, akkor e szép bolygó is kopárrá lehet...

Ennyi lenne a vég? Katasztrófa egy kis, de életet hordozó bolygón? Lehet, de nem biztos. A "világ végéről" esik szó. Többnek látszik, más a lépték, grandiózus, mint a Teremtés is. Hogyan is kezdődött? "Legyen világosság!" És lőn - s a hatvanas években meg is mértük a háttérsugárzást, azaz a Kezdet fényét, amikor még az egész Univerzum csak fényből állt. Nem tudom a véletlen játékának tekinteni ezt és a többi egybeesést. Mára az is kirajzolódott elôttünk, hogy az Univerzumnak (a Világnak) nemcsak kezdete van bizonyosan, hanem vége is. Hogy mikor és hogyan, erről keveset tudunk, csak vélekedünk, tapogatózunk. Több minden történhet, de legkésôbb, ha addig már más nem történik, még az elemi részecskék is újra fénnyé bomlanak. - Tudományunk korlátos. De az biztos, hogy e világ nem örökkévaló...

Melyikről szól az Evangélium? Talán az előbbi kiválthatja az utóbbit? Erről mit sem tudunk. De amikor az ismeretlennel küszködve elénk-elénk csillan a Teremtés, a Kezdet csodája, egyben erősödik a reményünk, Uram, Országod eljövetelében.

(A szerző fizikus, űrkutató,
a Szent István Lovagrend tagja.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu