Jegyzetlap

Az ember olykor tényleg azt hiszi, hogy politikai módszerekkel úgymond, politikusan mindent elérhet, elintézhet. Mintha a pártszerűség, az, hogy sok ember hallgat néhányat, s az a néhány úgy tesz, mintha mindent tudna, szavával irányítja a valóságot, fölfesti a jövőt, mindig megmondja, mit kell tenniük a többieknek, szóval mintha a pártszerűség a közösségi cselekedetek föltétele volna. Mintha a hiteles tetthez hozzátartoznék a szóvivők biztonságot sugalló háttere, az ágaskodó pertli-mikrofonok, a hosszú, pogácsás asztalok, a plüssel borított székek, a szúrófény, a pulpitus, a bevonulási induló, a zászlók. Lehet, hogy ezek a pártok nélkülözhetetlen kellékei lettek, s ma már a versengő divatozás eszközei is, az erkölcsi erejű valóság azonban túllép rajtuk. Mögöttük van. Sok helyütt szétszórva.

Nem jó dolog az, ha mint lé a szivacsból, csöpög belőlünk az aktuális politika. Már csak azért sem, mert a valóban aktuális politikáról, amely a kulisszák mögött zajlik, vajmi keveset tudunk. A látványos és hangos totálképek egyre veszítenek hatásukból. A hatalom túlságos szeretetét nem födhetik el. A jövő pártjai ismerik ezt a veszélyt. A jövő pártjai pártszerűtlenek lesznek, s programjuk nemcsak a javuló megélhetésre irányul majd, hanem az emberi lét mélységeire, a belső szabadság megőrzésére, az emberi élet minden irányú kibontakozására. Ez a cél átszellemítéssel jár, s így a szellem döntő tényezőként fog megjelenni a politikában. A jövő pártjainak számolniuk kell az emberi egzisztencia transzcendens eredetével.

Minél nemesebb valami, annál bensőbb, s válogatós a külsőségekben. Minél fölszínesebb, annál tolakodóbb, elsöprő s önmutogató. Hányszor látjuk: rámegy a kamera s vele a fénykör egy arcra, az nyomban pózolni kezd, elmozdul, beállítja magát olyanra, amilyennek lennie kellene, de amilyen magától sosem lesz. Ha nő az illető, beletúr a hajába, föltolja a szemüvegét, ellazul. Lássatok, itt vagyok... Az igazság nem ilyen. Noha mindent betölt és eltölt, mégis mintha nem volna jelen. Nincs teste sem. Lehet róla vitatkozni: létezik? Nem létezik? Se ez, se az; van. Akkor viszont olyan testet választ, amely az idők végezetéig meg akar maradni: kenyérbe rejti magát, Test lesz, s borba rejti a Vérét. Létkérdés, hogy etessen s itasson minket, sőt, Jézus Krisztus, a mi Istenünk - mondják hangsúlyozottan a svájci női karthauzi rend tagjai - ügyelt arra, hogy a kiontott vér kárba ne vesszen, mert benne kell megmosnunk az ingünket. A szentet és a szépet titok és csönd övezi. A szent és a szép csak a szavak legjavát tűri, vannak pillanatok, amikor a legjavát sem. Így készteti az embert a csöndre. S benne arra: lásson és figyeljen. Nem valamit, hanem a Létet, nem valakit, hanem az Életet.

Az a világ, amely elidegenedik a szenttől, szükségképpen fosztja meg magát a széptől is. A szép helyét elfoglalja a világban a sokkoló látvány, a szent helyét a sztár. A sztár olyan csillag, amelyet nem teremtettek, hanem csináltak. Kérészéletű, és ha lehullik, vissza az ismeretlenségbe, nem sötétül el az égbolt. Minden olcsó a hangos tülekedésben, de a visszahúzódó igazság, mivel szent, megvehetetlen.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu